Tour de Hongrie: holland menővel jön a BikeExchange

Vágólapra másolva!
2022.01.13. 16:56
null
Eddig talán a sárga mezes holland az idei TdH legnagyobb sztárja (Fotó: AFP)
A legerősebb ausztrál kerékpárosklub, a Team BikeExchange Jayco is nevezett a májusi magyar kerékpáros-körversenyre, a Tour de Hongrie-ra – közölte az MTI.

A viadal csütörtöki hírlevelében a szervezők kiemelték, hogy az ausztrálok – még Mitchelton-Scott néven – 2020-ban szerepeltek először a magyar Touron, és rögtön meghatározó teljesítményre voltak képesek, miként tavaly is főszerepet játszottak. A királyetapon Damien Howson senkit sem engedett maga elé, s a Kékesen aratott győzelmével az összetett versenyben is megszerezte az első helyet.

A magyar szervezők úgy tudják, hogy a címvédő ezúttal nem indul a Tour de Hongrie-n, miután csapata a Magyarországon rajtoló Giro d'Italián veti majd be. Howson tavalyi győzelmében kulcsszerepet játszott magyar klubtársa, Peák Barnabás, aki időközben csapatot váltott, és ebben az évben már a belga Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux színeiben teker. Reményei szerint ő is a Girón kap majd lehetőséget.

A Procyclingstats értesülései szerint az ausztrál WorldTeam elhozza a magyar körversenyre a sprinter Dylan Groenewegent. A huszonnyolc esztendős holland kerékpáros már 56 profi győzelmet jegyezhet, négyszer indult a Tour de France és egyszer a Giro d'Italia versenyén, ezek során összesen huszonkét szakaszon zárt a legjobb tízben, és négy Tour-etap végén állhatott fel a dobogóra.

Nagyszerű pályafutását egy baleset árnyékolja be: a 2020-as lengyel körverseny második szakaszának befutójánál Fabio Jakobsen bukását okozta. Honfitársa súlyos sérüléseket szenvedett, felépülése hónapokat vett igénybe, Groenewegen pedig hosszú eltiltást kapott.

A 43. Tour de Hongrie-ra idén május 11. és 15. között kerül sor, várhatóan huszonnégy csapat részvételével.

A 2022-es Tour de Hongrie eddig bejelentett csapatai:
Movistar Team (spanyol, WorldTeam)
Israel Start-Up Nation (izraeli, WorldTeam)
Team Jumbo-Visma (holland, WorldTeam)
Lotto Soudal (belga, WorldTeam)
Trek-Segafredo (amerikai, WorldTeam)
Bahrain-Victorious (bahreini, WorldTeam)
Team BikeExchange Jayco (ausztrál, WorldTeam)
Drone Hopper-Androni Giocattoli (olasz, ProTeam)
Uno-X Pro Cycling Team (norvég, ProTeam)
Team Novo Nordisk (amerikai, ProTeam)

Legfrissebb hírek

Schneller Domonkos: Páratlan teljesítményt nyújtottak a magyarok a Tour de Hongrie-n

Kerékpár
2025.05.19. 13:21

Túl a Touron – Jakus Barnabás jegyzete

Kerékpár
2025.05.19. 00:05

Először nyerte meg ecuadori bringás a Tour de Hongrie-t

Kerékpár
2025.05.18. 16:33

Tour de Hongrie: aranyozott trófeával gazdagodik a győztes

Kerékpár
2025.05.18. 12:45

Groenewegen nyerte meg a fehérvári sprintet, Feldhofferen marad a fehér trikó

Kerékpár
2025.05.17. 16:52

Eisenkrammer: nincs súlyos baja a Tour de Hongrie-n megsérülő Wandahlnak

Kerékpár
2025.05.17. 13:29

López a legvégén lógott meg, s behúzta a Tour de Hongrie királyetapját

Kerékpár
2025.05.16. 16:11

Tour de Hongrie: Dina Márton szerint nem szabad alábecsülni a Kékest

Kerékpár
2025.05.16. 12:47
Ezek is érdekelhetik