Tour de Hongrie: indul a Trek-Segafredo

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.12.30. 11:45
null
Mads Pedersen is a Trek-Segafredót erősíti (Fotó: AFP)
A Trek-Segafredo indulásával immár öt szerepel a világelit csapatai közül a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros- körversenyen – írja az MTI.


A szervezők csütörtöki közleménye felidézte: az amerikai sorból tavaly a junior-világbajnok amerikai Quinn Simmons – Valter Attila mögött – az összetett második helyét szerezte meg, idén pedig az olasz Antonio Tiberi a dobogó harmadik helyére állhatott fel, míg a belga Edward Theuns a budapesti záróetap sprintjében diadalmaskodott.

Az istállót erősíti többek között a 2019-es világbajnok dán Mads Pedersen, illetve a holland Bauke Mollema, aki a Tour de France-on két, a Vuelta a Espanán egy szakaszt nyert, és 2019-ben győzött az öt legnagyobb egynapos viadal egyikén, a Lombardiai körversenyen. Az olasz Matteo Moschetti – még a Polartec-Kometa színeiben – 2018-ban nyert szakaszt Székesfehérváron, az eritreai Amanuel Ghebreigzabhier a Dimension Data for Qhubeka együttesében szerezte meg a hegyi pontverseny első helyét 2016-ban, a spanyol Jon Aberasturi pedig a Caja Rural-Seguros-RGA mezében nyerte meg a nyitó szakaszt 2020-ban, Esztergomban.

A világelitet jelentő WorldTeamek közül a Trek-Segafredo az ötödik, amely biztosan ott lesz a magyar körverseny mezőnyében, korábban a spanyol Movistar, az izraeli Israel Start-Up Nation, a holland Jumbo-Visma és a belga Lotto Soudal részvételét jelentették be a rendezők.

A 43. Tour de Hongrie-ra 2022-ben május 11. és 15. között kerül sor, várhatóan 24 csapat részvételével.

Legfrissebb hírek

Schneller Domonkos: Páratlan teljesítményt nyújtottak a magyarok a Tour de Hongrie-n

Kerékpár
2025.05.19. 13:21

Túl a Touron – Jakus Barnabás jegyzete

Kerékpár
2025.05.19. 00:05

Először nyerte meg ecuadori bringás a Tour de Hongrie-t

Kerékpár
2025.05.18. 16:33

Tour de Hongrie: aranyozott trófeával gazdagodik a győztes

Kerékpár
2025.05.18. 12:45

Groenewegen nyerte meg a fehérvári sprintet, Feldhofferen marad a fehér trikó

Kerékpár
2025.05.17. 16:52

Eisenkrammer: nincs súlyos baja a Tour de Hongrie-n megsérülő Wandahlnak

Kerékpár
2025.05.17. 13:29

López a legvégén lógott meg, s behúzta a Tour de Hongrie királyetapját

Kerékpár
2025.05.16. 16:11

Tour de Hongrie: Dina Márton szerint nem szabad alábecsülni a Kékest

Kerékpár
2025.05.16. 12:47
Ezek is érdekelhetik