Gyász: elhunyt az egyik leghíresebb kerékpárosedző

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.30. 14:01
null
Heiko Salzwedel szerdán halt meg egy berlini kórházban, halálának okát egyelőre nem közölték (Fotó: Getty Images)
Hatvannégy éves korában elhunyt Heiko Salzwedel német kerékpárosedző, akinek több tanítványa is olimpiai és világbajnok lett. Az ő irányításával került a brit pályakerékpározás a világ szűk élvonalába – közölte az MTI.

A tréner szerdán halt meg egy berlini kórházban, halálának okát egyelőre nem közölték.

Salzwedel hazáján és Nagy-Britannián kívül dolgozott Ausztráliában, Svájcban, Dániában és Oroszországban. Olyan világsztárokkal foglalkozott, mint a pályán, valamint országúton is olimpiai és világbajnok, világcsúcstartó Bradley Wiggins vagy Mark Cavendish és Robbie McEwen.

A brit szövetséghez először 2002-ben, majd 2008-ban csatlakozott. Irányításával dolgozták ki a 2012-es londoni olimpián szereplő pályacsapat felkészülését. A hazai rendezésű játékokon tíz számból hétben a britek diadalmaskodtak, és volt egy-egy ezüst- és bronzérmük is. Később a brit országúti bringásokkal dolgozott.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Takács Tibor

Minden más foci
2025.08.15. 22:35

Gyász: elhunyt Pálffy Tamás 146-szoros válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
2025.08.13. 15:30

Gyászol az újpesti futball, elhunyt Káposzta Benő

Magyar válogatott
2025.08.12. 13:12

Gyász: közlekedési balesetben elhunyt a DAC saját nevelésű labdarúgója

Minden más foci
2025.08.12. 10:07

Nem tudták megmenteni a világjátékokon összeeső olasz tájfutó életét

Egyéb egyéni
2025.08.12. 09:54

Gyász: elhunyt a japán válogatott történetének legeredményesebb gólszerzője

Minden más foci
2025.08.10. 17:56

Sebességi csúcsot próbált dönteni, meghalt az autóversenyző

Egyéb autó-motor
2025.08.05. 14:44

Gyász: elhunyt a németek világbajnok labdarúgója

Német labdarúgás
2025.08.05. 13:42
Ezek is érdekelhetik