Kerékpár: Vinokurov visszatért, a főszponzor kiszállt

MIT/K. B.MIT/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.16. 12:51
null
Alekszandr Vinokurov a 2012-es londoni olimpián győzött (Fotó: AFP)
Kevesebb mint két hónap után visszakapja állását Alekszandr Vinokurov az Asztana országúti kerékpároscsapatnál, amely vélhetőleg emiatt elveszítette Premier Tech nevű főszponzorát – írja a Magyar Távirati Iroda.

Az olimpiai bajnok kazah versenyző a 2012-es visszavonulása óta a gárda csapatvezetője volt, ugyanakkor júniusban, néhány nappal a Tour de France előtt menesztették. A 47 éves sportvezető azonban nem nyugodott bele a döntésbe és jogi útra terelte az ügyet, melynek ugyan még nincs végeredménye, de a csapat a hétfői hírek szerint úgy döntött, visszahelyezi Vinokurovot a posztjára.

Hivatalos tájékoztatást nem adott az istálló, ám a cyclingnews szakportál értesülései szerint a friss bejelentés összefügg azzal, hogy a Premier Tech múlt héten közölte: mindössze egy év után kiszáll az Asztanából, és feladja 50 százalékos tulajdonrészét. A törést egyértelműen a Vinokurov személye körüli vita okozta.

Legfrissebb hírek

Valter 21. lett az idei második versenyén

Kerékpár
2025.03.02. 18:30

Az UCI nem szándékozik elvenni Ruandától az országúti vb-t

Kerékpár
2025.02.02. 13:54

Három kapufát lőtt, egy góllal kikapott a Topolya az Asztana otthonában

Európa-konferencialiga
2024.10.03. 20:40

Országútikerékpáros-vb: Peák 33., Pelikán 36.; Evenepoel megvédte címét az időfutamban

Kerékpár
2024.09.22. 18:07

Videó: őz ütötte el a biciklistákat a Vueltán

Kerékpár
2024.08.25. 15:16

Kl-selejtező: Kazahsztánban ért véget a Corvinul európai kalandja

Európa-konferencialiga
2024.08.14. 17:53

Vas Blanka 57. a női Giro negyedik szakaszán

Kerékpár
2024.07.10. 15:58

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55
Ezek is érdekelhetik