Tour de Hongrie: a tavalyi csapatbajnok is visszatér

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2021.01.06. 11:02
A szeptemberi magyar országúti kerékpáros körverseny legjobb csapata, a holland Jumbo-Visma idén is tagja lesz a Tour de Hongrie mezőnyének.

A szervezők szerdai közlése szerint a hollandok a napokban jelezték indulási szándékukat, így a legmagasabban jegyzett, azaz a World Team kategóriába sorolt istállók közül már három – a Jumbót megelőzően az amerikai Trek-Segafredo és az ausztrál GreenEDGE Cycling – nevezett a májusi viadalra.

A hírlevélben a verseny rendezői kiemelték, hogy a hollandoknál a 2020-as Tour de Hongrie-n Tobias Foss volt a legjobb, aki összetettben az ötödik helyen végzett.

A Jumbo-Vismának bombaerős kerete van. Első számú sztárja jelenleg a szlovén Primoz Roglic, aki a tavalyi Tour de France-on az utolsó szakaszokon bukta el az összetett diadalt és lett második, utána viszont megvédte bajnoki címét a spanyol körversenyen, a Vuelta a Espanán.

Szintén ebben a gárdában teker a holland Steven Kruijswijk, a 2019-es Tour de France harmadik helyezettje és a 2017-es Giro d’Italia-győztes, szintén holland Tom Dumoulin, ahogy a francia körversenyen négyszeres szakaszgyőztes holland Dylan Groenewegen, illetve a négyszeres időfutam-világbajnok német Tony Martin is. „Tavaly egyikük sem jött el a magyar körversenyre. Talán 2021-ben…” – zárták hírlevelüket a szervezők.

Legfrissebb hírek

Pelikán János: Ez az első év, amikor csak a kerékpározással kell foglalkoznom

Kerékpár
2025.06.28. 08:51

Ember és gép harca a magyar országúttal és az elemekkel

Népsport
2025.06.27. 10:23

Schneller Domonkos: Páratlan teljesítményt nyújtottak a magyarok a Tour de Hongrie-n

Kerékpár
2025.05.19. 13:21

Túl a Touron – Jakus Barnabás jegyzete

Kerékpár
2025.05.19. 00:05

Először nyerte meg ecuadori bringás a Tour de Hongrie-t

Kerékpár
2025.05.18. 16:33

Tour de Hongrie: aranyozott trófeával gazdagodik a győztes

Kerékpár
2025.05.18. 12:45

Groenewegen nyerte meg a fehérvári sprintet, Feldhofferen marad a fehér trikó

Kerékpár
2025.05.17. 16:52

Eisenkrammer: nincs súlyos baja a Tour de Hongrie-n megsérülő Wandahlnak

Kerékpár
2025.05.17. 13:29
Ezek is érdekelhetik