Kerékpár: Ez nagyot fog szólni! – Valter Attila

– Szombaton elrajtol az idei Tour de Hongrie parádés mezőnnyel, igazi sztárcsapatokkal és -versenyzőkkel. Gondolta volna akár csak a közelmúltban is, hogy egyszer ilyen szintre eljut a nemzeti körversenyünk?
– Nem, és szerintem senki sem gondolta volna még néhány évvel ezelőtt sem – válaszolta Valter Attila, a világelitben szereplő lengyel CCC-istálló magyar klasszisa, aki tavaly harmadikként végzett a viadalon az idén már a Tour de France-on induló lett Krists Neilands és a kometás Dina Márton mögött.

– Mondhatjuk, hogy önökkel együtt nő a verseny? Elvégre ön is egy remekül sikerült Tour de Hongrie után „robbantott”, és került reflektorfénybe 2018-ban, és tart most már ott, ahol...
– Elnézve a neveket én inkább úgy mondanám, hogy mi próbálunk felnőni a versenyhez, annyira erős viadal lesz az idei. És ha elérjük a kitűzött célt, vagyis a Pro Seriesbe kerülést, akkor vajon mit mondunk jövőre…? Már az is óriási fegyvertény, hogy egy Androni-szintű csapat visszajáró vendég, de hogy egy Jumbo, egy Trek, egy Mitchelton, egy CCC nálunk versenyezzen – ilyesmiről még csak nem is álmodhattunk nemrégiben.

– De talán ön sem arról, hogy a mögöttünk hagyott hetekben olyan történelmi tetteket visz véghez, mint hogy a száztizennégy éves Il Lombardia történetében első magyarként indul, vagy hogy tizedikként végez a száznegyedik Gran Piemonte egynaposán.
– Igen, és ez mind nagyon jó érzés, még ha maradt is bennem némi hiányérzet.

– Jól hallottam…?
– Őszintén szólva kicsit többet vártam magamtól azok után, hogy rengeteget edzettem a kényszerszünetben. Csak hát aztán rá kellett döbbennem, hogy egyéb lehetőség nem lévén mindenki más is rengeteget edzett… Az újraindulásom utáni első versenyem, a Vuelta a Burgos nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, buktam is, de a Lengyel körversenyen már egész jól haladtam. Aztán elég paradox módon a Gran Piemonte előtt nagyon rosszul éreztem magam, magán a versenyen viszont remek erőben, meg is lett az eredménye. A Lombardián ezzel szemben éppen fordítva: a rajtot megelőzően nagyon felspannoltam magam, hogy aztán a versenyen alig tudjak menni. Ott egyébként bosszantott, hogy a győzteshez viszonyított limitidőt mindössze száznyolc százalékban határozták meg, így aztán hiába tekertem végig a hatórás versenyt, és lettem nyolcvanadik a kétszázból, mivel huszonnyolc perc körüli hátránnyal érkeztem meg a huszonöt helyett, ez már limitidőn túlinak számított. Nem értettük a koncepciót: aki nem akarta volna, úgysem tekeri végig, így viszont azokkal is kitoltak, akik becsülettel végigküzdötték az egészet.

– De azért ezek, illetve a hétvégi ob eredményei – köztük az időfutam-ezüstérmével – jelzik, jó formában várja a Tour de Hongrie-t. Megismételhető a tavalyi dobogó ebben az erős mezőnyben is?
– Szerintem mindenképpen. Azóta már én is sokkal tapasztaltabb vagyok, a csapatom is jóval erősebb, így egyértelmű, hogy ismét a dobogó a célunk. Menni kell, mint a meszes, aztán a verseny úgyis hozza magával a többit, menet közben látjuk majd igazán, hogyan alakulnak az erőviszonyok. Az ob-n mindenesetre tényleg jól éreztem magam, de Peák Barna az időfutamban brutális iramot ment, a mezőnyversenyen pedig Filutás Viktor aratott teljesen megérdemelt sikert, aminek nagyon örültem, régóta érett már neki!

– Nincs elkeseredve, hogy így alakult a szezon? A vírus elvitte a fő részét, sok más mellett a nagyon várt magyarországi Giro-rajtot, és az önök csapatát, a CCC-t is gajra vágta. Volt lelki hullámvasutazás?
– Lehet, hogy meglepő lesz, de én nem éltem meg ennyire drámaian. Persze a Giro érzékenyen érintett, mert azt nagyon vártam, és eleinte el sem akartam hinni, hogy törlik, de egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehet megrendezni. Napról napra dolgoztam fel, de egész gyorsan sikerült – ugyanígy az olimpiát is, amelyre szintén szerettem volna kijutni. A csapatommal ugyanez a helyzet: még nem száz százalék, hogy megszűnik, csak azért temet minket mindenki, mert mi az elejétől fogva nyílt lapokkal játszottunk, és nem csináltunk titkot abból, hogy anyagilag megrogytunk, illetve hogy a CCC a jövő évtől kiszáll. De ettől még ne gondolja senki, hogy a többi istállónál sokkal jobb a helyzet, és kolbászból van a kerítés… Én mindenesetre még élveztem is, hogy sokkal többet tudtam itthon lenni a családommal, a párommal, kicsit mintha a második gyermekkoromat éltem volna. Persze úgy, hogy emellett ugyanolyan keményen edzettem, mint máskor – én tudniillik az edzéseken ugyanúgy „meg tudok halni”, mint a versenyeken.

– Viszont úgy hírlik, ön sem marad a CCC-nél, mi több, már meg is van az új csapata – a verebek menő francia world tour istállóról csiripelnek.
– Hát, én nem csiripelnék semmit, amíg nem hivatalos a bejelentés, de annyit elárulhatok: mindenki megnyugodhat, jó helyre kerülök, és ígérem, nagyot fog szólni! Örömmel töltött el, hogy öt-hat helyről is megkerestek, world tour és pro-csapatoktól is, de a szóban forgó istállónak végig nagyon pozitív volt a hozzállása. Kikötötték, akkor is terveznének velem jövőre, ha az idén már egyáltalán nem is versenyeznék, és egyértelműsítették, nem egy bizonyos típusú bringást akarnak, hanem konkrétan engem – ez mindig jelentős vonzerő ilyenkor!