Tour de Hongrie: a Mitchelton-Scott és Peák is rajthoz áll

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.03. 14:47
A Mitchelton-Scott színeiben Peák Barnabás is rajthoz áll a Tour de Hongrie országúti kerékpáros-körversenyen.

A szervezők pénteki közleménye kiemeli, hogy a legjobbaknak számító World Tour-csapatok közé tartozó ausztrál istálló 2019-ben 35 győzelmet aratott a különböző viadalokon, ezzel a világranglista nyolcadik helyén áll.

Peák – aki révén tavaly júniusban kilenc év után lett ismét magyar versenyző WT-alakulat tagja – 2017-ben éppen a Magyar körversenyen hívta fel magára a figyelmet: az akkor tizenkilenc éves bringás nagy meglepetésre az összetett verseny dobogójának második fokára állhatott, ráadásul mindössze kettő másodperces hátránnyal a győztes kolumbiai Daniel Jaramillo mögött.

Peák Barnabás 2018-ban a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) tehetséggondozó csapatában szerepelt, s megnyerte a magyar bajnokságot országúton és az egyéni időfutamban is. 2019-ben – immár a holland SEG Racing Academy színeiben – szakaszt nyert a Normandiai körversenyen.

A Mitchelton-Scott sportigazgatója, Matt White elismerően nyilatkozott a fiatal magyar kerékpárosban rejlő lehetőségekről, hangsúlyozva, bátran építeni fognak Peák Barnabás sokoldalúságára. Az ausztrál klub a Tour de Hongrie szervezőinek jelezte: a magyar versenyzővel soraiban érkezik majd az idei Magyar körversenyre.

Korábban nyolc team jelentette be indulását a Tour de Hongrie-n, így a World Tour-csapatok közül a holland Jumbo-Visma és az amerikai Trek-Segafredo szereplése, illetve a WT alatti besorolású, azaz prokontinentális olasz Androni Giocattoli-Sidermec részvétele is garantált.

A 41. Tour de Hongrie-n a tervek szerint 20 istálló120 versenyzője áll majd rajthoz. A szervezők célja, hogy teljesítsék a Pro Series nevű sorozatba kerülés egyik fontos kritériumát, amihez legalább tizennégy World Tour- és prokontinentális együttesnek kell rajthoz állnia.

A TOUR DE HONGRIE PROGRAMJA
1. szakasz, augusztus 29., szombat: Esztergom–Esztergom, 118 km
2. szakasz, augusztus 30., vasárnap: Debrecen–Hajdúszoboszló, 158 km
3. szakasz, augusztus 31., hétfő: Karcag–Nyíregyháza, 182 km
4. szakasz, szeptember 1., kedd: Sárospatak–Kazincbarcika, 171 km
5. szakasz, szeptember 2., szerda: Miskolc–Gyöngyös–Kékestető, 188 km

Legfrissebb hírek

Schneller Domonkos: Páratlan teljesítményt nyújtottak a magyarok a Tour de Hongrie-n

Kerékpár
2025.05.19. 13:21

Túl a Touron – Jakus Barnabás jegyzete

Kerékpár
2025.05.19. 00:05

Először nyerte meg ecuadori bringás a Tour de Hongrie-t

Kerékpár
2025.05.18. 16:33

Tour de Hongrie: aranyozott trófeával gazdagodik a győztes

Kerékpár
2025.05.18. 12:45

Groenewegen nyerte meg a fehérvári sprintet, Feldhofferen marad a fehér trikó

Kerékpár
2025.05.17. 16:52

Eisenkrammer: nincs súlyos baja a Tour de Hongrie-n megsérülő Wandahlnak

Kerékpár
2025.05.17. 13:29

López a legvégén lógott meg, s behúzta a Tour de Hongrie királyetapját

Kerékpár
2025.05.16. 16:11

Tour de Hongrie: Dina Márton szerint nem szabad alábecsülni a Kékest

Kerékpár
2025.05.16. 12:47
Ezek is érdekelhetik