Kerékpár: megvan a Tour de Hongrie új dátuma

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.19. 19:29
null
A Tour de Hongrie 2019-es mezőnye a Tisza-tónál (Fotó: Meder István)
A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) kedden kihirdette a koronavírus-járvány miatt átdolgozott idei versenynaptárát, amelyben augusztus 29-től szeptember 2-ig szerepel a Tour de Hongrie.



Az eredetileg is ötnaposra tervezett magyar körverseny így egy napon rajtolna a világ legrangosabb viadalával, a Tour de France-szal. A Tour de Hongrie-ra eredetileg május 13. és 17. között került volna sor.

Eisenkrammer Károly,
a szervezőbizottság elnöke az MTI megkeresésére elmondta, a Tour de France első öt napjával párhuzamosan fut majd a Tour de Hongrie, erről előzetesen egyeztettek a francia háromhetest rendező ASO-val, és a tervek szerint az Eurosporton is lesz adásideje a hazai viadalnak.

A sportvezető szerint ez volt a legjobbnak tartott dátum az UCI módosított versenynaptárában. Egyúttal kiemelte, a már kihirdetett partnervárosokkal tervezik az együttműködést, ám mivel számítanak a világjárvánnyal kapcsolatos korlátozások enyhítésére és arra, hogy nézők részvételével rendezhetik a viadalt, így a szombaton rajtoló és szerdán végződő verseny első két napjára szeretnék inkább időzíteni az eredetileg a viadal végére kitűzött hegyi szakaszokat. Erről most, a dátum birtokában kezdhetnek hivatalos tárgyalásokat a városokkal.

A versenynaptárban további két kiemelkedő magyarországi felnőtt esemény szerepel, a Visegrád 4 elnevezésű viadalt augusztus 19-én, míg az országos bajnokságot augusztus 21. és 23. között rendezik.

Az UCI a főbb versenyek időpontjait már két hete kijelölte.

A Tour de Hongrie eredetileg tervezett útvonala
1. szakasz: Debrecen-Hajdúszoboszló, 174 km
2. szakasz: Karcag-Nyíregyháza, 182 km
3. szakasz: Sárospatak-Kazincbarcika, 171 km
4. szakasz: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető, 178 km
5. szakasz: Esztergom-Esztergom, 156 km

Legfrissebb hírek

Schneller Domonkos: Páratlan teljesítményt nyújtottak a magyarok a Tour de Hongrie-n

Kerékpár
2025.05.19. 13:21

Túl a Touron – Jakus Barnabás jegyzete

Kerékpár
2025.05.19. 00:05

Először nyerte meg ecuadori bringás a Tour de Hongrie-t

Kerékpár
2025.05.18. 16:33

Tour de Hongrie: aranyozott trófeával gazdagodik a győztes

Kerékpár
2025.05.18. 12:45

Groenewegen nyerte meg a fehérvári sprintet, Feldhofferen marad a fehér trikó

Kerékpár
2025.05.17. 16:52

Eisenkrammer: nincs súlyos baja a Tour de Hongrie-n megsérülő Wandahlnak

Kerékpár
2025.05.17. 13:29

López a legvégén lógott meg, s behúzta a Tour de Hongrie királyetapját

Kerékpár
2025.05.16. 16:11

Tour de Hongrie: Dina Márton szerint nem szabad alábecsülni a Kékest

Kerékpár
2025.05.16. 12:47
Ezek is érdekelhetik