Kerékpár: Kittel nem bocsát meg az őt lekönyöklő ukránnak

Vágólapra másolva!
2017.02.02. 20:48
Marcel Kittel nem bocsátja meg az ukrán Andrij Grivkónak, hogy a dubai kerékpáros-körversenyen lekönyökölte.

A dubai körverseny csütörtöki, harmadik szakasza után Marcel Kittel a Twitterre feltöltött egy képet, amelyen vérben úszó arccal látható. A német sprinter a következő megjegyzést fűzte a fotóhoz: „Nem fogok elfogadni bocsánatkérést ezért. Ennek semmi köze a kerékpározáshoz. Amit Grivko tett, szégyen a gyönyörű sportágunkra nézve.”



Az incidens a 200 km-es szakasz elején történt, Kittel így elevenítette fel csapata, a Quick Step Floors honlapján.

„Miután elhaladtunk egy építési terület mellett, elkezdte fújni a homokot a szél. Amint elkapott minket az oldalszél, egyből harcolni kezdtünk a jó pozícióért, és akkor Andrij Grivko megütött. Mindig nagy a feszültség, ha oldalszélben kell tekerni, de ez nem mentség egy ilyen cselekedetre. A szememet is kiüthette volna. A szakasz végén nem voltam ott teljesen fejben a sprintnél, de örülök, hogy nem sérültem meg súlyosan, és megőriztem a vezető helyemet.”

Kittel az első két szakasz megnyerése után a harmadik etapon az első tízben sem volt benne, de összetettben továbbra is ő áll az élen. Grivkót az eset után kizárták, csapata, az Asztana pedig elnézést kért Kitteltől és a Quick Steptől is.

Legfrissebb hírek

Ez az év kihagyott helyzete az NB I-ben? Íme, Colley ziccere! – VIDEÓ

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:20

Sportszerűségből jeles: a kapus sérülését látva nem rúgta be a ziccert az Eb-győztes csatár – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 14:43

Videó: tizenegyesekkel megnyerte a Mol Magyar Kupát a Paks

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 22:06

Videó: Tóth Barna távoli lövésére a csereként beálló Lenny Joseph a 93. percben válaszolt a Mol Magyar Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 21:01

Mourinho a csapatösszeállításról: Feldobok 25 érmét, és…

Minden más foci
2025.05.13. 19:24

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
2025.05.08. 12:02

PSK: a Honvéd edzője abban bízik, hogy lesz követője Puskás Ferencnek

Minden más foci
2025.05.04. 18:15

Cristian Ramírez távolról egyenlített, Lenny Joseph Dibusz Dénes passzát váltotta gólra – így jutott döntőbe az FTC

Labdarúgó NB I
2025.04.23. 22:07
Ezek is érdekelhetik