Armstrong és barátnője átverte a rendőrséget - lebuktak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.03. 21:48
null
Lance Armstrong és Anna Hansen a 2009-es Tour de France utolsó szakasza után (Fotó: Reuters)
Lance Armstrong lebukott. A korábbi kerékpáros kiválóság ezúttal nem dopping miatt került bajba, hanem azért, mert közlekedési balesetet okozott, amelyet ráadásul a barátnője vállalt magára.

 

 

Lance Armstrong és barátnője, Anna Hansen még december 28-án egy partiról tartott hazafelé szabadidő-autójával a coloradói Aspenben, amikor megcsúsztak, és két parkoló járműnek is nekiütköztek. Ezután hazamentek, így az egyik megsérült autó tulajdonosa először azt hitte, hogy a kárt okozó sofőr nem vállalja a felelősséget tettéért. Később azonban Hansen jelentkezett nála, és biztosította róla, hogy megtéríti a kárt.

Armstrong barátnője a rendőrségnek azt állította, hogy ő vezette az autót, amikor a baleset bekövetkezett, de nem gondolta, hogy értesítenie kellene a hatóságokat, és meg kellene várnia a helyszínen a kiérkezésüket.

A rendőrök közlekedési kihágás miatt beidézték Hansent, de később gyanakodni kezdtek.

Megkérdezték az inast, aki azon a gálán dolgozott, amelyen Armstrongék részt vettek a történtek előtt. Ő azt mondta, hogy Hansen kisasszony az anyósülésen ült, amikor a pár elhajtott a partiról. Hansen erre később azt a magyarázatot adta a rendőrségnek, hogy hazafelé menet megálltak egy kisboltnál, és az autóba visszaülve megkérte Armstrongot, hogy onnan már ő vezethessen.

A már említett károsult vallomása azonban ennek ellentmond: eszerint neki azt mondta Hansen, hogy „Lance talán túl gyorsan vette be a kanyart”.

December 31-én Hansen az ügyvédje jelenlétében már azt vallotta, hogy Armstrong vezette az autót a baleset bekövetkeztekor, amelynek idején nagyon csúszósak voltak az utak. Armstrong barátnője ezután elmondta, miért vállalta magára a balesetet.

„Ez egy közös döntés volt. Tudják, az utóbbi években a családunk nevével volt tele az összes újság a világon. Gyerekeink vannak, meg akartam védeni a családomat, hiszen az, hogy »Anna Hansen összetört néhány autót«, nem érdekli az újságokat, az viszont, hogy »Lance Armstrong összetört néhány autót«, szalagcím lenne mindenhol.”

Hansen szerint Armstrong nem volt ittas a baleset idején.

A hét Tour de France-címétől dopping miatt megfosztott korábbi kerékpárost a baleset bejelentésének elmulasztása, valamint a körülményeknek nem megfelelő utazási sebesség megválasztása miatt beidézték, március 17-én kell megjelennie a tárgyaláson. Ügyvédje Pamela Mackey lesz, aki néhány éve Kobe Bryantet védte, amikor a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapatának sztárja szexuális zaklatás vádjával állt bíróság elé Coloradóban.

Lance Armstrong és Anna Hansen 2008 óta alkot hivatalosan egy párt, két közös gyermekük van.

Legfrissebb hírek

Súlyos balesetet szenvedett a négyszeres Tour de France-győztes, kórházba szállították

Kerékpár
2025.08.28. 14:55

NS-jótékonyság: Adni Jó kispályás focitorna 21. alkalommal

Egyéb egyéni
2025.08.23. 11:06

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
2025.07.30. 11:25

„Esküszöm, nem hajtottak gyorsan” – a szemtanúk Jotáék balesetéről

Angol labdarúgás
2025.07.11. 11:30

Profi sportolók, akik autóbalesetben vesztették életüket

Egyéb egyéni
2025.07.04. 08:46

Letartóztatták a 19 éves fiatalt, aki halálosan megfenyegette Álvaro Moratát

Spanyol labdarúgás
2025.06.24. 18:30

Kórházban egy lelátóról lezuhant walesi szurkoló

Foci vb 2026
2025.06.10. 11:56

Több mint ötezer rendőr ügyel a rendre Párizsban a BL-döntő idején

Bajnokok Ligája
2025.05.30. 12:20
Ezek is érdekelhetik