Tour de France 2014: az Olimpiai Parkot is érinti a mezőny az angliai szakaszokon

Vágólapra másolva!
2013.01.17. 13:18
Mint korábban beszámoltunk róla, Észtak-Angliában rajtol a 2014-es Tour de France országúti kerékpáros körverseny. A szervezők nyilvánosságra hozták a három angliai szakasz pontos menetrendjét, a mezőny többek között az Olimpiai Parkot is érinteni fogja.

A világ leghíresebb háromhetes viadala Yorkshire grófságban, egészen pontosan Leedsben rajtol július 5-én, a befutó Harrogate-ben lesz. A második szakasz Yorkban kezdődik, és többek között Keighley és Huddersfield érintésével Sheffieldben zárul. A harmadik szakaszban érkezik a mezőny Londonba, majd Franciaországban folytatódik a verseny.

A Tour hét év után tér majd vissza Nagy-Britanniába – az aktuális bajnok, Bradley Wiggins hazájába –, 2007-ben ugyanis London volt a start, a „Grand Départ" házigazdája. Akkor a belvárosban körülbelül egymillióan látták a prológot.

Azt már korábban nyilvánosságra hozták, hogy az idei, 100. Tour de France rajtja Korzikán.

TOUR DE FRANCE 2014
Első szakasz: Leeds - Harewood - Otley - Ilkley - Skipton - Kettlewell - Aysgarth - Hawes - Reeth - Leyburn - Ripon - Harrogate
Második szakasz: York - Knaresborough - Silsden - Keighley - Haworth - Hebden Bridge - Elland - Huddersfield - Holmfirth - Sheffield
Harmadik szakasz: Cambridge - Epping Forest - the Olympic Park - the Mall
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik