Tizenegy hegyi befutó lesz az idei Vueltán

Vágólapra másolva!
2013.01.12. 17:05
null
A NAGYÍTÁSHOZ KATTINTSON A KÉPRE!<br />
Többek között tizenegy hegyi befutó, egy csapat- és egy egyéni időfutam szerepel a Vuelta 2013-as programjában. A spanyol kerékpáros-körversenyt az idén augusztus 24-től szeptember 15-ig rendezik.

Az idei Vuelta során az óramutató járásával ellentétes irányban haladnak majd a kerékpárosok, akiknek a három hét alatt 3319 kilométert kell majd megtenniük, és 11 hegyi befutó vár rájuk, eggyel több, mint tavaly. Egy 27 km-es csapatidőfutammal kezdenek, majd a második napon már jön is az első hegy. Az első öt szakaszon Galíciában tekernek, majd néhány könnyebb extremadurai napot követően Andalúziában már újabb emelkedőkre kell felkaptatniuk.

Egy hosszú transzfert követően az aragóniai Tarazonában a 38 km hosszú egyéni időfutammal folytatódik a verseny, majd Katalóniába és Andorrába vezet a kerekesek útja. Az utolsó szakasz a Pireneusokban Formigalban fejeződik be, ahol a Vuelta történetének első hegyi befutójára került sor, 1972-ben, amelyet a spanyolok legendás hegyimenője, José Manuel Fuente nyert meg.

Kantábria és Asztúria hegyei következnek ezután, az utolsó előtti szakaszt pedig talán az egész verseny legnehezebb hegye zárja, a 13 kilométeres Angliru. A Vuelta szokás szerint Madridban zárul.

Legfrissebb hírek

Az olimpiai mezőnyversenyt másolná a Tour utolsó szakasza – sajtóhír

Kerékpár
2025.01.16. 14:43

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25

Tour de France: Girmay második győzelme, változatlan összetett

Kerékpár
2024.07.06. 18:04

V4 kerékpárverseny: Finkst révén szlovén siker, Karl a legjobb magyar

Kerékpár
2024.07.06. 17:36

Halálos baleset az osztrák kerékpáros-körversenyen

Kerékpár
2024.07.06. 17:16
Ezek is érdekelhetik