Kerékpár: Lance Armstrong harcol a doppingvádak ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.06.15. 10:25
Címkék
Az ismételten doppinggyanúba keveredő Lance Armstrong, a hétszeres Tour de France-győztes amerikai kerékpáros továbbra is az ártatlanságát hangoztatja, és szeretne indulni a június 24-i franciaországi triatlon Ironman-versenyen.

A 40 éves sportember és öt társa ellen az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) szerdán indított hivatalos eljárást. A vádak között szerepel többek között doppingolás, illetve doppingszerekkel való kereskedés, továbbá 2009-es és 2010-es vérmintáin állítólag manipuláció nyomai mutathatók ki. Első lépésként az USADA levelet küldött az érintetteknek, akiknek június 22-ig kell válaszolniuk.

Armstrong az AP amerikai hírügynökséggel először azt közölte, hogy visszautazik az Egyesült Államokba, de órákkal később megváltoztatta a véleményét: marad Franciaországban, és továbbra is indulni akar a nizzai Ironman-viadalon. A szervezők később döntik el, hogy engedik-e rajthoz állni.

Ha a USADA elmarasztalja, egyes vélemények szerint akár mind a hét Tour de France-győzelmétől megfoszthatják a kerékpárost.

Legfrissebb hírek

Elképesztő sebesség: így száguldott Pedro Acosta a Balaton Parkban – videó

Egyéb autó-motor
4 perce

Fejes Dániel a negyedik helyen zárt C–1 500 méteren Milánóban

Kajak-kenu
7 perce

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
23 perce

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
55 perce

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
1 órája

F1: Malajzia nem tervezi, hogy ismét házigazda legyen

F1
1 órája

Vb-selejtezők: Izrael Debrecenben fogadja az olaszokat

Foci vb 2026
1 órája

Szolnoki Roland: Óriási motiváció volt és van is bennem

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik