Kerékpár: a nemzetközi szövetség fellebbez Contador felmentése miatt

Vágólapra másolva!
2011.03.24. 12:43
null
Lehet, hogy korai volt Contador öröme? (Fotó: Action Images)
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) csütörtökön, a fellebbezés benyújtására szabott határidő lejártának napján jelezte: a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) támadja meg a spanyol szövetség (RFEC) felmentő ítéletét, melyet a háromszoros Tour de France-győztes Alberto Contador doppingügyében hozott.

 

Az UCI csütörtöki közleményében tudatta: a CAS-tól kéri annak eldöntését, hogy az RFEC joggal mentette-e fel februárban Contadort, akinek a tavalyi Tour de France-on adott mintájában klenbuterol nyomaira bukkantak a doppingellenőrök.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA) további három hét áll a rendelkezésére arra, hogy eldöntse, csatlakozik-e az UCI fellebbezéséhez.

A bringás az As című lapnak elmondta: harcolni fog, hogy ezúttal is elismerjék vétlenségét.
„Most megyünk a CAS elé, hogy ott is alátámasszuk az ártatlanságomat. Szerettem volna, ha nem kerül sor fellebbezésre, de végül megtörtént" – fogalmazott Contador.

Az RFEC januárban még egyéves eltiltást helyezett kilátásba Contador ügyében, ám néhány héttel később a kerékpáros által benyújtott bizonyítékok elemzése, és a kerekes meghallgatása után ejtette a doppingvádat ellene.

A világ jelenlegi legjobb országúti versenyzőjének számító Contador felmentése óta már több versenyen rajthoz állt, és kiválóan szerepelt: februárban a portugáliai Algarve körversenyen a negyedik lett, majd két héttel később megnyerte a murciai körversenyt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik