Hegyikerékpár: Salgótarjánban folytatódik az olimpiai pontgyűjtés

Vágólapra másolva!
2010.08.04. 15:33
Címkék
Hétvégén rendezik meg Salgótarján-Eresztvényen az egyetlen idei, hazai UCI (Nemzetközi Kerékpáros Szövetség) C1-es kategóriájú olimpiai-krossz viadalt, a Merida-CST Salgótarján Kupát. A Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület által szervezett, 3025 euró összdíjazású versenyen tovább folytatódik a sportágban már idén tavasszal megkezdődött londoni, olimpiai kvalifikációs pontgyűjtés, így a vasárnapi elit futamon, a világranglista-pontok reményében jelentős nemzetközi mezőny várható.

„Úgy gondolom, Salgótarjánban próbálunk minél jobban megfelelni minden igénynek. Az amatőrök, licenc nélküliek számára egy külön futam is lesz szombat délelőtt, a tizenhatodik éve működő Városi Bajnokságok mintájára – amelyekből már hatvankettőt rendeztünk fennállásunk során. A verseny pályájával kapcsolatban úgy gondoljuk, a környékből próbáltuk kihozni a legtöbbet, lényegében a 2005-ös és a 2009-es országos bajnokságok pályájának ötvözete az idei nyomvonal. A megszokott köves-gyökeres lejtő aljában található kis réten egy körön belül háromszor halad majd el a mezőny, így a nézőknek is próbáltunk kedvezni – főleg, hogy egy dupla technikai zónát is ide helyezünk el. Az eresztvényi erdőkben jelenleg csak saras foltok vannak, nyirkos a talaj, de sárgumi egyáltalán nem kell – legalábbis egyelőre, hiszen vasárnapig még sok minden változhat" – foglalta össze Kéri István versenyigazgató.

Legfrissebb hírek

Elhalasztják a Csíkszereda jövő heti bajnokiját

Minden más foci
28 perce

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
49 perce

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
1 órája

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
1 órája

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
1 órája

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
1 órája

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
2 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik