Újabb kerekes akadt fenn a rostán: a Tour bronzérmese bukott le

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2008.10.13. 20:50
Címkék
A Tour de France negyedik „áldozata” is megvan. Ismét egy, az idei évben nagyszerűen teljesítő kerékpáros bukott le: ezúttal a francia körverseny összesített harmadik helyezettje bukott le a CERA nevű doppinggal.
Kohl is lebukott
Fotó: Imago (archív)
Kohl is lebukott
Kohl is lebukott
Fotó: Imago (archív)
Kohl is lebukott

Már korábban beszámoltunk róla, hogy a Francia Doppingellenes Ügynökség (AFLD) újravizsgálta a Tour de France egyes versenyzőinek mintáját. Úgy tűnik, a szervezet jól végzi munkáját, mivel a német Stefan Schumacher lebukása után kiderült, hogy a francia kerékpáros körverseny idei bronzérmese is CERA-t használt.

A hírt a versenyző csapatának, a Gerolsteinernek a menedzsere jelentette be.

„Kohl felhívott és annyit mondott, hogy arról értesítették, pozitív tesztet produkált – mondta Hans-Michael Holczer. – A szer, amit találtak, a CERA volt.”

Az Osztrák Doppingellenes Ügynökség ügyvezetője elárulta, rájuk csak epizódszerep hárult az ügyben.

„A mi feladatunk volt a versenyző tájékoztatása a pozitív eredményről és ennek ma délután eleget is tettünk – mondta Andreas Schwab, az Osztrák Doppingellenes Ügynökség (NADA) ügyvezetője. – Egyrészt nagyon csalódott vagyok, hogy Kohl megbukott a vizsgálaton, mert fantasztikusan versenyzett a Touron. Ugyanakkor örülök is, mert bebizonyosodott, hogy a vizsgálati módszerek még hatásosabbak lettek és sokkal több szert ki lehet mutatni, mint azt a szabályokat megszegők gondolták volna.”

Kohl doppingesetével már négyre bővült az idei Tour de France CERA-val lebukott versenyzőinek száma: Riccardo Ricco, Leonardo Piepoli és Stefan Schumacher után bebizonyosodott, hogy az osztrák kerekes is az EPO legújabb generációs fajtáját használta.

KOHL TAGADJA, HOGY DOPPINGOLT VOLNA

„Ártatlan vagyok, nem tudom, mi történt. Ma kaptam egy hivatalos levelet, melyben arról tájékoztattak, hogy pozitív lett a mintám elemzésének eredménye” – mondta Kohl. Kohl a Tour után a belga Silence Lotto csapatához szerződött, három éves kontraktust írt alá.

„Nagyon csalódottak vagyunk, hogy nem hivatalos úton, hanem különböző médiumokból értesültünk először a pozitív teszteredményről” – mondta Geert Coeman, a Silence Lotto csapatfőnöke. „Sajnos még nem sikerült Bernharddal beszélnem. Kedden már okosabbak leszünk. Ha tényleg doppingolt, akkor megtesszük az ilyenkor szokásos lépéseket és felbontjuk a szerződését. Amíg azonban nem kapjuk meg írásban a hivatalos értesítést, addig Kohlt nem tekintjük vétkesnek.”
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
1 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
1 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
2 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
2 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
3 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik