Giro d’Italia: nem vizsgálják újra a doppingteszteket

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.10.11. 00:29
Címkék
A pekingi olimpiával ellentétben a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny szervezői nem kívánják újravizsgáltatni a doppingteszteket azt követően, hogy az új szer, a CERA „ütötte fel a fejét a piacon”.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság eljárásának előzménye, hogy a júliusi Tour de France-on szereplő versenyzők közül többről csak a napokban derült ki, hogy CERA-t használt. A doppingellenőrzéseket végző laboratóriumok a nyáron még nem tudták ezt a szert gyorsan kimutatni. A francia körversenyen indulók mintáit a napokban újra tesztelik. Hétfőn derült ki, hogy az olasz Leonardo Piepoli és a német Stefan Schumacher CERA-val készült, és szintén ezzel bukott le az olasz Riccardo Ricco. „A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség már jóváhagyta a laborok által elemzett teszteket, nem szükséges ismét elvégezni őket” – áll a Giro szervezőinek közleményében.A CERA a hagyományos EPO-teszt finomított változatával mutatható ki, melynek kifejlesztésében a gyógyszert előállító cég is közreműködött. Az EPO olyan hormon, amely elősegíti a vörösvértestek termelődését. Használatával a sportoló izomzata több oxigénhez jut. Az első generációnál még változatlan formában alkalmazták, a másodikban néhány alkotórészét kicserélték, a harmadikban pedig hordozóanyaghoz kötötték, így lassabban bomlik le.
Legfrissebb hírek

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
16 perce

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
18 perce

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
21 perce

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
51 perce

A kilencvenéves Kopeczky Lajost színész–újságíró rangadóval ünnepelték

Minden más foci
1 órája

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
1 órája

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2 órája

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik