Kerékpár: LeMond bírálja Armstrong doppingellenes programját

Vágólapra másolva!
2008.09.26. 13:27
Címkék
Greg LeMond, a Tour de France kerékpáros körversenyen háromszoros győztese nyilvánosan bírálta a visszatérő Lance Armstrong doppingellenes programját.
A két amerikai legenda a Las Vegas-i kerékpáros kiállításon vívott szópárbajt. A pódiumon ülő hétszeres Tour-győztes Armstrong a visszatéréséről, valamint a Don Catlin kutató-szakértő vezényelte antidoppingprogramról tartott előadást. Mindeközben megérkezett a közönség soraiba LeMond, és több provokatív kérdést is feltett, jelezve: szerinte Catlin módszerei idejétmúltak. Catlintól arról érdeklődött, hogy szabályozza-e Armstrong oxigénfelvevő-képességét, teljesítményét, illetve aerobkapacitását. A szakértő úgy válaszolt: nem tesz ilyet, ez már doppingolásra utalna. A kétszeres világbajnok LeMond – aki 1986-ban, 1989-ben és 1990-ben nyerte meg a Tourt – úgy véli, Armstrong nem mond el mindent, és segítőjével együtt megpróbál több kínos témát átugrani. LeMond az elsők között volt, aki nyíltan beszélt a kerékpársportban jelenlévő doppingolásról, és emiatt többekkel – például Armstronggal is – konfliktusba keveredett. Már 2001-ben bírálta a most, három év szünet után visszatérő honfitársát, hogy kétes hírű orvosokkal dolgozik együtt.
Legfrissebb hírek

BL-selejtező: idegenben is támadni akar a Qarabag vezetőedzője

Bajnokok Ligája
11 perce

NB II: Kecskeméti TE–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
29 perce

Nem sikerült befektetőt találni, csődbe ment a patinás francia klub

Francia labdarúgás
1 órája

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
1 órája

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
1 órája

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
2 órája

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
2 órája

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik