Kerékpár: Lovassyé az idei Lelkes Győző-emlékserleg

Vasvári FerencVasvári Ferenc
Vágólapra másolva!
2006.05.05. 16:39
Címkék
Eredményei alapján Lovassy Krisztiánnak (képünkön), a BVSC kerékpárosának ítélte a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség az 1996-ban, tizenkilenc esztendős korában elhunyt kiváló pályakerékpáros emlékére alapított Lelkes Győző emlékserleget. A díj átadására Lelkes korábbi iskolájában, a Csanádi Árpád Általános Iskola és Gimnáziumban került sor.
Az eseményen megjelent Győző édesanyja, valamint korábbi KSI-s edzője, Somogyi Miklós, a vasutasok képviseletében pedig Venczli Krisztián, technikai vezető.

Az emlékfalon az iskola igazgatója, Vargáné Hajdú Mária koszorút helyezett el, Schlegel Oszkár pedig rövid megemlékezésében méltatta a tíz esztendővel ezelőtt elhunyt versenyzőt, aki negyven bajnoki cím, országos csúcs birtokosa, legjobb külföldi eredménye pedig a ’95-ös olaszországi, forli-i ifjúsági pálya világbajnokságon pontversenyben elért hetedik helyezése.

A Lelkes Győző emlékserleget minden esztendőben az előző év legsikeresebb ifjúsági versenyzője veheti át.

Lovassy Krisztián, az újdonsült serlegtulajdonos, Pataki Ibolya másodéves ifi tanítványa tavaly több magyar bajnoki címet gyűjtött, legjobb eredménye az olaszországi pálya Európa-bajnokságon pontversenyben elért hetedik, scratch-ben pedig tizenegyedik helyezése.

A nyári, bécsi pálya világbajnokságon pontversenyben bekerült a döntőbe, ahol a tizenhetedik helyen fejezte be a versenyt.

Összesen harminchat magyar- és négy osztrák bajnoki címnél, a szlovák bajnokságban pedig országúton egy bronzéremnél tart.

Idén országúton már több nemzetközi, külföldi versenyen is letette névjegyét.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik