Ki rendez magyar körversenyt 2006-ban?

KEMENCZKY ZOLTÁNKEMENCZKY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2006.02.16. 19:05
Címkék
Egy kft. és egy alapítvány egyaránt megszervezné és megrendezné a 2006-os Tour de Hongrie kerékpáros körversenyt. Mindkettő állítja, hogy a szervezői jog az övé. Az egyik oldalon Eisenkrammer Károly, a Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöke, a másikon ifj. Török Ottó, az országúti szakági szövetség első embere érvel.

A Tour de Hongrie-t 2001 óta Eisenkrammer Károly cége, a Vuelta Kft. szervezte. A szerződés 2005-ben lejárt, és az ifj. Török Ottó vezette országúti szakági szövetség a Kerékpársport 2000 Alapítvánnyal szerződött a 2006–2008 közötti időszakra.

A múlt héten sajtótájékoztatót is tartottak arról, hogy a Tour de Hongrie a Borsod megyei körverseny szervezője, a Kerékpársport 2000 Alapítvány szervezésében 2006-ban Veszprémből indul július 23-án és Miskolcon ér véget július 29-én.

Eisenkrammer Károly, az MKSZ elnöke és a Vuelta Kft. ügyvezető igazgatója ma közleményt adott ki, amelyben leszögezi:

A bejelentést, hogy az eseményt 2008-ig az említett alapítvány szervezi, „nagy megdöbbenéssel és mély felháborodással fogadtuk, az egyelőre felmérhetetlen károkat okozott a szervezés alatt álló országos eseménynek.”

Eisenkrammer lapunknak elmondta, hogy a Tour de Hongrie név védjegy, amelyet a Magyar Szabadalmi Hivatalban bejegyeztetett, ezért sport- és kulturális tevékenységek szervezésére kizárólag ő használhatja.

Noha ezt ifj. Török Ottó vitatta, tény, hogy a szabadalmi hivatal 2005. november 18-án M0503709-es ügyszámmal valóban bejegyezte a jogot.

Eisenkrammer arra is felhívta a figyelmet, hogy a Magyar Kerékpársportok Szövetsége 2005. december 29-i ülésén elfogadott versenyszabályzat 10. pontja a versenyek szervezőinek „folyamatos védettséget” biztosít az alszövetségektől, ami egyebek mellett azt jelenti, hogy „addig, amíg az MKSz és az UCI szabályai szerint bonyolítják le a versenyeket, és a jelen versenyszabályzatot betartják” (…) a verseny szervezője, neve, helyszíne és időpontja védelem alatt áll."

(folytatás a következő fejezetben>>) ---- K ---- I
Legfrissebb hírek

A történelmi felsőházba jutás után kétszer is összecsap a Slovannal a Kassa

Minden más foci
5 perce

Ángel Di María kihagyja a Barcelona elleni nyolcaddöntőt

Bajnokok Ligája
22 perce

Tiszeker: Kenderesiék csak egy eltérést magyaráztak meg a hatból

Úszás
39 perce

Váratlan ország lett erős jelentkező a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
47 perce

Gyász: elhunyt Fülöp György, háromszoros magyar bajnok kézilabdázó

Kézilabda
56 perce

Magyarországot ábrázoló pólója miatt került konfliktusba a román szövetségi kapitánnyal a székely birkózó

Birkózás
1 órája

Ötödször is NB III-as bajnoki címet ünnepelne Varga Attila

Labdarúgó NB II
1 órája

Le lehet zárni a versenyt, megvan az év gólja? – VIDEÓ

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik