Ugyanúgy szeret kosárlabdázni, mint gyerekként – interjú Perl Zoltánnal

– Nemcsak az MKOSZ-nél, a Nemzeti Sportnál is ön lett az év játékosa. Érzi ennek a súlyát, törekszik a példaképszerepre?
– Tudatosan nem gondolok rá, hogy úgy viselkedjek, mint egy példakép. Mindig igyekszem olyan lenni, amilyen vagyok, normális, tisztelettudó srác. Tudom, sok fiatal kedvel, követ, próbálom ezt a pályán viszonozni.

– Az elismerések milyen szerepet játszanak a pályafutásában?
– Örülök nekik, megtiszteltetésnek tartom, ez már a harmadik alkalom, hogy én lettem a legjobb játékos itthon. Amikor elkezdtem kosarazni, nem gondoltam volna, hogy elérhetek ilyesmit, viszont egy bajnoki címmel vagy kupagyőzelemmel nem mérhető össze. Csapatsportágat űzünk, a legjobb érzés, ha a csapatoddal jutsz fel a csúcsra.

– Huszonkilenc éves, egy sportoló általában ebben az életkorban jut fel pályafutása csúcsára. Közel jár élete legjobbjához?
– Úgy érzem, idényről idényre előre tudtam lépni, és eddig, hála istennek, ez az évad is nagyon jól alakul. Hoztuk a kitűzött célokat a Falcóval, és én is sokat tudtam segíteni a csapatnak. Elégedett lennék, ha az idény végeztével is így tekinthetnék vissza – most még fél távnál sem járunk.

– Korábban sokszor kiemelte, jó a Bajnokok Ligája-szereplés, de azért a csoportkörből tovább kellene jutni. Ezúttal a playint már elérték – elégedett a teljesítményükkel?
– Elégedett vagyok, az elmúlt években is csak kevésen múlt a továbbjutás, egy-egy meccsen. Fontos volt a jó kezdés, két győzelemmel nyitottunk, aztán jött a nagy különbségű vereség a Rytas otthonában, ami már előrevetítette, hogy az első hely elúszik. Hazai pályán megfogyatkozott kerettel is nagyszerű mérkőzést játszottunk a litvánokkal, sajnos a dobásom nem ment be a győzelemért. A Wroclaw ellen nem voltunk jók, ilyen feszített menetrendben teljesen normális, hogy kifogunk egy rosszabb napot, de a minimális célt, a jobb egymás elleni eredményt így is hoztuk. A nagyon erős olasz Reggiana vendégeként fantasztikus csapatjátékkal nyertünk. Három győzelmünkből kettőt idegenben szereztünk, tehát akkora jelentősége nincs a pályaelőnyünknek a playinben, a Ramat-Gan az izraeli csapatokra jellemző agresszivitást hozza, nem lesz könnyű dolgunk ellene.

– Hogy folyamatosan a BL-ben játszhat 2019-es hazatérése óta, ellensúlyozza a külföld utáni vágyódást?
– Igen, ez kulcsfontosságú. Nagyon élvezem ezeket a meccseket, kiváló a hangulatuk, és remek csapatok ellen léphetünk pályára. Mindig kíváncsi vagyok, mire megyünk ezekkel az ellenfelekkel szemben, remélem, még sokáig játszunk ezen a szinten.

– Gyakran olvasni a nevét a nemzetközi szövetség oldalán, az ellenfelek figyelnek önre. Fontosnak tartja az ilyesfajta respektet?
– Nemigen szoktam olvasni ezeket a cikkeket, ahogyan a kommenteket sem. Magamnak felállítom a mércét, aminek szeretnék megfelelni, és az edzőm értékelésére is hallgatok, ám a külső vélemények nem befolyásolnak. Jó érzés, hogy jól megy a játék és aktív részese lehetek a Falco sikereinek.

– Olaszországban még nagyon fiatalon légióskodott, aztán fél évet töltött a spanyol Estudiantesnél. Hogy viszonyul a külföldi karrierhez?
– Nehéz kérdés, mert a BL-ben látom, hogy simán bennem lenne, de nagyon jól érzem magam Szombathelyen, és ha az ember valahol ilyen jól megvan, nem feltétlenül kell még jobbra és jobbra törekednie. Nem lehet azt mondani, hogy soha, most jár majd le a szerződésem, nem tudjuk, mit hoz a jövő, ám tényleg nagyon szívesen játszom a Falcóban.

– Volt honvágya külföldön, előfordult, hogy nem érezte komfortosan magát?
– Sokszor volt honvágyam, hiányoztak az itthoniak. Nem vagyok könnyen barátkozós típus, kell egy kis idő a bizalom és a kapcsolatok kialakítására, ami egy légiósnál nem jó, hiszen sokszor változnak az edzők, a játékosok, sok új embert kell megismerni.

– Azért ha Milánóból vagy a környékéről hívnák, erős lenne a kísértés, nem?
– Persze, de nem reális a magyar bajnokságból az Euroligába igazolni.

– Mikor járt legutóbb az Inter labdarúgócsapatának meccsén?
– Kétezerhuszonnégy áprilisában Udinében, amikor ott játszott a csapat – utolsó perces góllal nyertünk kettő egyre!

– Ha nem kosárlabdázna, lehetett volna focista?
– Szerettem focizni, a mai napig is szeretek, de csak a barátaimmal szoktam, futballedzésen nem jártam. Lehet, abban a sportágban is eljutottam volna valamilyen szintre.

– Tavasszal lesz hat éve, hogy nem tudja senki letaszítani a trónról a Falcót az NB I-ben. Nehéz motivációt találni ebben a helyzetben, vagy ellenkezőleg, mert minden bajnokság más?
– Nekem nem nehéz, nagyon sokat kellett várnom az első aranyra, sok nehézségen mentem át addig. Olyan jó érzés volt fent lenni a csúcson, hogy azóta is ott szeretnék maradni. Tudom, hogy a Falco ellen itthon mindenki jobban felszívja magát, hogy bravúrt érjen el, és most is szoros a tabella első fele, minden győzelem számít a playoff pályaelőnye miatt.

– A válogatottal mind a négy eddigi Eb-selejtezőt elveszítették, messzire került a kvalifikáció lehetősége. Miben látja az okát?
– Sajnos a sorsolásunk nem volt szerencsés, amikor Gasper Okorn szövetségi kapitány megérkezett, három-négy napunk volt a felkészülésre, és rögtön izlandi kulcsmeccsel kezdtünk. Nem szeretnék kifogást keresni, meg kellett volna nyernünk azt az összecsapást, kontrolláltuk is a találkozót, hét-nyolc ponttal vezettünk, aztán a végén összecsuklottunk, nem hoztunk jó döntéseket, Izland nyert. Utána meccsről meccs­re egyre jobban játszottunk, ám nem volt elég a győzelemhez. Távolinak tűnik a kijutás, de amíg meglehet, hinni kell benne. Nagyon fontos lesz a februári két találkozó, Izlandot mindenképpen meg kell vernünk, és az északiak megmutatták, hogy Olaszországot is meg lehet lepni idegenben.

– Generációváltás előtt áll a nemzeti csapat, Keller Ákos biztosan búcsúzik, Hanga Ádám és Vojvoda Dávid sem fiatal már. Nem látni, kik lépnek a helyükre, ez okozhat némi aggodalmat?
– Nem az én tisztem erről véleményt formálni, mert nem vettem részt az elmúlt években az utánpótlásban. Kevés a játékos, kevés a jó magyar játékos, szükség lenne arra, hogy jöjjenek a fiatalok, akik nemcsak tehetségesek, hanem elszántak, motiváltak, alázatosak, alárendelik az életüket a kosárlabdázásnak.

– Gondolkozik-e már, mit csinál, ha befejezi a pályafutását?
– Bízom benne, hogy jó néhány év van még bennem. Lekopogom, egyelőre nincsenek fizikai problémáim, és ugyanúgy imádok kosárlabdázni, mint amikor kisgyerek voltam, az egymás elleni játék éltet. Régebben azt mondtam, ha visszavonulok, nem akarok a sportágban maradni, de annyira szeretem a közeget, hogy nehéz lenne egyik napról a másikra otthagyni. Bízom benne, hogy szerzek annyi tapasztalatot még, amivel a későbbiekben segíteni tudok a Falcónak, a magyar kosárlabdázásnak.

– Adott esetben utánpótlásedzőként is átadná a tudását?
– Akár úgy is, mivel az egyik legnagyobb hiányosság a képzésben az egyéni fejlesztés. Külföldön a tehetséges játékosokkal éjjel-nappal keményen dolgoznak és fejlesztik őket, mert csak így lehet eljutni a profi szintre.

– Mennyiben ösztönös és mennyiben tanult, amit öntől látunk a pályán?
– Kiskoromban nagyon sokat dobálgattam otthon és gyakoroltam a mozdulatokat, amiket a tévében láttam a nagyoktól. Emellett sok munka van benne, amit a szurkolók nem látnak, ők csak a meccsteljesítményből vonják le a következtetéseket. Sokat dolgoztam külön edzőkkel, ha szombaton volt mérkőzésünk, vasárnap már mentem edzeni. Megérte a sok munka, a legszerencsésebbek közé tartozom, mert mindennap azt csinálhatom, amit szeretek, ezért kapom a fizetésem.

– Ha van egy rossz napja a parketten, könnyen túl tudja tenni magát rajta?
– Nem nagyképűségből mondom, de nem emlékszem, mikor volt legutóbb kimondottan rossz meccsem. A Wroclaw ellen itthon például nem úgy ment, ahogyan szerettem volna, ez az esetemben 15 pontot, négy lepattanót és két gólpasszt jelentett. Ettől függetlenül nem voltam elégedett, ha nem érem el a magamtól elvárt szintet, nincs jó kedvem, este elalvás előtt sokat rágódom azon, mit csinálhattam volna másként. Ez amúgy is jellemző rám, először mindig magamban keresem a hibát, min kell javítanom, hogy legközelebb nyerni tudjunk.

– Ha célokat kellene megjelölnie karrierje hátralévő időszakára, melyek lennének azok?
– Szeretnék sok bajnoki címet és Magyar Kupát nyerni a Falcóval, egyszer nyolc közé jutni a BL-ben, illetve nagy álmom volt a válogatottal világbajnokságon szerepelni, meglátjuk, összejön-e valaha.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. január 4-i lapszámában jelent meg.)