A repülés szabadsága – interjú Magyari Sárával

– E héten rendezték meg a Magyarság Házában Tandem című kötetének bemutatóját, ám nem csak emiatt érkezett Budapestre.
– Az Erasmus oktatási program keretében tartottam előadásokat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, és ehhez igazítva került sor a könyvbemutatóra.

– Miről szól a Tandem?
– A Várad, majd az Újvárad című folyóiratokban megjelent írások gyűjteménye. Tudományt népszerűsítő, tudományos eredményeket közérthető formában közlő kötet. Ugyanazokról a témáról ketten-ketten írtunk. Ez a tizenkettedik kötetem, ebben benne foglaltatnak a többszerzős és az általam szerkesztett könyvek is. Saját kiadványom nyolc van, három tudomány-népszerűsítő, publicisztika, a többi szakkönyv a kutatásainkról szól, vagy a kutatásaink által mért problémák megoldására tesz javaslatot.

– Melyek a fő kutatási irányai?
– Néprajz, magyar nyelv és irodalom szakot végeztem a Babes-Bolyai Tudományegyetemen Kolozsváron, majd antropológiai nyelvészetet, illetve kognitív nyelvészetet tanultam. Viselkedéskutató vagyok, a nyelven keresztüli viselkedést tanulmányozom. Romániai kisebbségiként ugyanakkor sok mindennel kell foglalkoznom, így nyelvpolitikai kérdésekkel is, erős iránya a kutatásaimnak az oktatás és a nyelvhasználat kérdése. Ami igazán érdekel, az a férfi-női gondolkodás, észlelés működése, és ennek nyelvi lenyomata.

– A Tandemhez kapcsolódó közönségtalálkozókat hirdető netes bejegyzésekhez kétféle illusztráció kapcsolódik: tandembiciklit tekerő férfiak és két, éppen földet érő ejtőernyős képe.
– Rólam egy ismerősöm azt mondta, olyan vagyok, mint egy anyarepülő. Kiválasztok gondolatot, embert, tehetséget, megreptetem, s amikor megtanul szállni, fenn a magasban elengedem, hogy szabadon szálljon tovább. Innen jött a Tandem cím, hiszen a szó „kettőst” jelent. A tandembiciklizés egyszer jelent meg plakátelemként, de jeleztem, hogy nem passzol a témához, mert ez esetben nem a sport és nem a földi tekerés a lényeg, inkább a repülés és a reptetés.

– Vállalkozna tandemugrásra?
– Próbatételekkel teli az életem, nincs szükségem pluszadrenalinra. Talán azoknak kell ilyesmi, akik kényelmesen és kicsit felszínesen élnek.

– A nyelvre és a viselkedéskultúrára visszatérve: kimondható-e, hogy a nyelvi igényesség nem feltétlenül korunk fő jellemzője?
– Indítsuk kissé távolabbról: az ember működésével van gond, s minden, ami az emberhez köthető, defenzívába került. Az igényesség az élet szinte minden területén megkérdőjeleződött. Nem mondom, hogy eltűnőben van, inkább a felszínesség, hányavetiség a jellemző. Mindezt a nyelv is tükrözi. Azért érzékelhetjük, hogy a nyelv van bajban, mert azon keresztül mindez jobban megmutatkozik.

– Mondana példát?
– Nem tudunk beszélgetni, figyelni egymásra, szöveget érteni, mert hagyjuk, hogy más elvonja a figyelmünket. Nem tudunk megfelelően váltani a nyelvváltozatok között, mert sokszor nincs szókincsünk, s azt, ami a változatosság lenne, az életünk sok területéről kiiktattuk. Rengeteg szinonimával élhetnénk, mégis létezik az a szubkultúra, amely szinte mindent egy – mondjuk úgy – szexuális tevékenység megnevezésével próbál elmondani. Jó és rossz érzést, szépet és rosszat, noha minderre több száz szavunk lenne.

– Meglelhető-e, mikor indult romlásnak „hajdan erős nyelvünk”?
– A nyelvi eszmény a mai napig létezik, de sohasem volt jellemző, hogy mindenki minden helyzetben szépen, tökéletesen beszélt. Olvassunk Móriczot, az ő irodalmi nyelvében is vannak szavak, amelyek akkoriban nem odaillőnek számítottak. Olvassunk Parti Nagy Lajost, Esterházyt, abban az irodalmi nyelvi változatban is találunk olyasmit, ami megbotránkoztathat. Azt mondanám: magával az ideálissal szembeni elvárásunk változott. Ez a „mindenhogy jó” szemlélet: jó, ahogy beszélek, öltözködöm, viselkedem.

– Minderre az oktatás is rátesz egy lapáttal, amikor engedi, hogy mondjuk Jókai „korszerűtlen” regényei helyett azok kivonatát olvassák el a diákok.
– Mindenből lejjebb adtunk: a viselkedésből, az egészségből, a jó minőségű ételekből, s valóban, az oktatásban is volt olyan tendencia, hogy elég a könyv tartalmát elolvastatni, vagy megnézni filmen, sőt ma már podcastben. Ám teher alatt nő a pálma, át kell ugortatni a lécet, mert az átlagember ezt magától nem teszi meg. Ezzel párhuzamosan kezdünk ébredezni, vannak iskolák, amelyekben egyre inkább visszatérnek a klasszikus tanítási módszerekhez, például a mesterséges intelligencia térhódítása mellett a kézíráshoz.

– Mindez régiós vagy világjelenség?
– Nyilván nem tudom, mi a helyzet Afrikában, de általános tendenciának gondolom. Néhány éve az Egyesült Államok egyik tagállamában az elsősöknek már nem tanítottak kézírást, de néhány év elteltével rájöttek, hogy ezzel kognitív képességek – figyelem, lényegkiemelés – sérülnek. Ami nemcsak azzal jár, hogy a gyerek nem tanul meg kézzel írni, az agyában, az észlelésével, a memóriájával kapcsolatban is hihetetlen visszaesés következik be.

– Ön számos iskolatípusban oktatott. A sportnak, amely fegyelemre, figyelemre, adott esetben fájdalomtűrésre késztet, lehet e tekintetben szerepe?
– Éppen azzal szerettem volna folytatni, hogy a mozgás mennyire segíti az ész működését. Sporttáncos voltam, s amikor először láttak az iskolai kollégáim táncolni, az egyik idősebb férfi megjegyezte: aki így táncol, nem lehet túl intelligens. Ezen sokszorosan megsértődtem, mert éppen az ellenkezője igaz. A mozgáskoordináció, a kitartás, az önfegyelem, a tér uralása nagyon is összefügg az agyi tevékenységgel. Létezik az idegrendszer éretlenségével összefüggő betegségtípus, az ebben szenvedő kisgyerekeket mozgásterápiával gyógyítják. Gyógytorna keretében bukfenceznek, gurulnak, lábuknál fogva lógatják őket. Olyasmit csináltatnak velük, amit a hét osztályt végzett nagymamám, nagytatám és az édesapám ösztönösen tett. Akkoriban természetes volt, hogy hagyjuk a gyereket ugrálni, fára mászni, hadd tapasztalja meg a mélységet, magasságot, mert azt nem lehet elméletben megtanulni, az agynak szüksége van minderre, hogy az idegrendszer megfelelően működjön. A sportoló gyerek megtanulja beosztani az idejét, megtanulja az észlelést, hogy sokkal több érzékszervét hasznosítsa egyszerre, és ne nyafogjon minden apróságért. De ez nem az iskola, hanem elsősorban a szülők feladata.

– Sokakban él a kép a (nyelv)tudósról, aki az asztal fölé görnyedve ül egy sötét szobában. A Partiumi Keresztény Egyetem mennyire ösztönzi a hallgatóit, hogy a mozgást beépítsék az életükbe?
– …és az illető férfi, kopasz és fehér köpenyt visel – ez él köztudatban a kutatóról… Gyakorlatorientált intézmény vagyunk, a kutatások nagy részét terepen végezzük; ki kell lépnünk az egyetem falai közül, hogy a hétköznapi emberekkel beszélgethessünk. Ugyanakkor arról is sokat beszélünk a hallgatóknak, mennyire fontos a tudatos mozgás, a sportolás. Nemcsak azért, mert ezzel védem az egészségemet, hanem például egy-egy futással kiállhatunk jótékony célok mellett.

– Nehezebb a nyelvi igényesség megőrzése a külhoni magyaroknak?
– A kisebbségi létnek van bizonyos nyelvmegtartó ereje. Ha létezik egy másik nyelv, amit körülöttünk többen beszélnek, hajlamosak vagyunk a sajátunkat védeni; az anyaországban ez a veszélyérzet nincs meg. Szűcs László, Rácz Éva és Bartha Krisztina kollégámmal 2019–2020-ban közösen mértük föl a romániai magyar írott sajtó nyelvállapotát. Egy héten át vizsgáltunk napilapokat a szórványból, az átmeneti magyarságból és a tömbmagyarságból.

– Mely vidék számít szórványnak?
– Temesvár, Arad például, ahol a magyarok aránya 20 százalék alatti. Átmeneti a Partium, Bihar, Szilágy és Szatmár megye, ott 20 és 49 százalék közötti a magyarok aránya, míg a tömbmagyarság Kovászna és Hargita megye, ahol 50 százalék fölötti.

– S mire jutottak?
– Az derült ki, hogy a székelyföldi nyelvállapot rosszabb, mint a szórványbeli, noha előzetesen éppen az ellenkezőjét feltételeztük. A szórványban a napilapok nyelvhasználata sokkal inkább helyénvaló volt.

– Az internet térhódítása mennyiben függhet össze a nyelvi romlással?
– A nyelvhasználat sérülését nemcsak az internettel hoznám összefüggésbe, hanem a képi világ felerősödésével, azzal, hogy mindent képpé akarunk átalakítani. Egyre több hangulatjelet, emojit használunk. A beszélt nyelvben sok az érzelemkifejező elem. Ott van az arcomon, a szememben, a gesztusaimban, a hangomban, ahogy játszom a szavakkal.

– Az írott szöveg ezt nem képes átadni, ezt próbáljuk pótolni a jelekkel. Hatalmas a generációs szakadék a nyelvhasználatban. Sokszor én sem értem a tizenévesek rövidített, angolból átvett elemekkel teli nyelvhasználatát.
– Ez addig nem gond, amíg a fiatal tudja, hogy ezt bizonyos közegben használhatja, de nem mindig és mindenhol.

– Megállítható a nyelvi romlás?
– A világ erős kettősséget mutat. Úgy gondolom, hogy lesz egy nagyobb réteg, amelynél a nyelv leromlik, és lesz egy másik, amelyik helyénvalóan bánik vele. Ez a kettéoszlása a társadalmaknak sok mindenben érzékelhető. Nem hiszem, hogy a nyelvhasználatból eltűnik az idealizált, csak nem lesz akárkinek elérhető. Akinek igen, annak nemcsak a nyelvhasználata lesz minőségibb, hanem az élete is.

– Ez száz-kétszáz éve sem lehetett másképp!
– Nincs új a nap alatt, az emberi természet nem változott. A civilizáció, a technológia fejlődik, az ember alaptermészete, képességei nagyjából ugyanazok; van, ami abból visszaszorul, van, ami élesebbé válik egy-egy történelmi helyzetben. Az utóbbi száz évben mindenkinek van lehetősége megtanulni írni, olvasni, számolni, de nem mindenki él ezzel, egyre több a funkcionális analfabéta. Ezt a fajta szegregálódást én az emberi természettel magyarázom.

– Említette a táncos múltját.
– Huszonöt éves koromig voltam aktív, akkor a párom otthagyott. Az egyik Tandemben meg is írtam, hogy szétválásunk oka a barátnője féltékenysége volt. Szerintem megbánta a döntését, mert néhány hónap után szakítottak, viszont az én táncoskarrieremnek lőttek, mert már idős voltam ahhoz, hogy egy új párral összeszokjak. Mindez nagyon rosszul érintett, de nem sokat sírtam, inkább felvételiztem az egyetemre. A mai napig táncolok, édesanyámmal közösen vezettünk tánciskolát, meg tudnék élni a koreográfusi diplomámból is. Eljárok úszni, s amikor rendkívül feszült vagyok, elmegyek futni, amit utálok, viszont remek módja a stressz levezetésének.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. november 30-i lapszámában jelent meg.)