„Bennem maradt a festészet iránti vágy” – interjú Tabáni Istvánnal

– Mikor járt legutóbb az Iparművészeti Múzeum kelet-ázsiai részlegén?
– Ezen kicsit gondolkodnom kell. A munkahelyem volt 2005-től 2009-ig, két múzeumi terület is hozzám tartozott, és amikor később megismertem a feleségemet, Csillát, neki mutattam meg korábbi mindennapjaim helyszínét és az akkori kollégákat. Egyébként meglepően kevesen tudják, hogy létezik nálunk ilyen múzeum, egy egészen más kultúra bemutatásával, amelyet megszerettem; közel áll hozzám a kelet-ázsiai művészet. Ma is figyelek az ezzel összefüggő eseményekre, és már csak a nosztalgia miatt is kíváncsi vagyok, milyen változások, új felfedezések adódnak a témakörben. Persze már régen dolgoztam ott, de azt hiszem, az sem érdektelen, hogy a képzőművészeti egyetemi sikertelen felvételi vizsgáimmal párhuzamosan vállaltam teremőri munkát.

– Egy sikertelen próbálkozást követően másodszorra, 2009-ben énekes csillagként született újjá, és lett az év hangja. Mindez kárpótolta a festőművészi álmokért?
– Csak részben. Az énekesi karrier nem tudja teljesen feledtetni azt az időszakot, ösztönösen bennem maradt a realista festészet, a grafika iránti vágy. Előfordult már, hogy jó ideig nem ragadtam ecsetet, ceruzát, de ez a ritkább: hozzátartozik a reggeli hosszú kávémhoz a ceruza, szinte rosszul vagyok nélküle.

– Festészet és éneklés, két művészeti forma. Sportolói karrier sohasem foglalkoztatta?
– Odáig nem jutottam el. Kissrácként jó társaságunk volt, szerettünk napestig focizni. Akár késő estig lógtunk a szabad levegőn, amit a mai számítógépes és mobiltelefonos fiatalok el sem tudnak képzelni. Édesapám szobafestő-mázolóként dolgozott, de rendszeresen sportolt, atletizált, tornászott, máig emlékszem, amikor a gyűrűgyakorlata nehézségeiről beszélt. Eredeti végzettségemet tekintve díszítőfestő vagyok, ismerem a közvetlenül a falra felhordható murális, illetve a nedves vakolatra alkalmazható, mészvízzel kevert porfesték, azaz a freskófestészet kulisszatitkait. Korán megtanultam, hogy a hagyományos falfestéshez fontos a fal előkészítése, alapozása, az alapozás pedig a sportban is a felkészítés, a későbbi jó eredmények eszköze. A kondizás és a kardiózás hosszú ideig része volt az életemnek, de ízületi problémák miatt könnyebb mozgásforma után kellett néznem. A családi kirándulások, gyalogtúrák kedvelt elfoglaltságaink, miközben a velem ellentétben sportolói erényeket csillogtató kisebbik, hároméves fiamat épp elég utolérni…

– Mennyire érdeklik a sportvilág eseményei?
– A labdarúgásé kevésbé, bár a válogatottunk mérkőzéseit nem hagyom ki. Ismerősöm invitálására három éve élőben láttam egy bokszmeccset, amelynek tiszta, őszinte küzdelme meglepett. Az olimpiai versenyek, mint legutóbb a párizsi játékok, engem is jó néhányszor a televízió elé ültettek. S hogy a zene és a sport nem idegen bennem egymástól, arra példa, hogy évekkel ezelőtt, amikor még Borkai Zsolt volt az olimpiai bizottság elnöke, A cél vár címmel írtam egy lendületes dalt, amely a küzdelem hitéről szólt, arról, hogy ha a harc nem is éri el a célját, a megtett út energiája sok mindenért kárpótol. Mindez kicsit emlékeztetett a La Mancha lovagja című musical világhírű álomdalára, de ez sem hatotta meg az illetékeseket, nem kaptam választ a beadványra…

– Viszonylag későn, harminchárom évesen kezdhette el énekesi karrierjét.
– Ez okozott is nehézséget, mivel előélet nélkül csöppentem bele egy olyan világba, amelyben a társak többségének már volt valamilyen rutinja. Ezt a hiányt, a korábban kimaradt énekesi tapasztalatot menet közben kellett megszerezni, viszont ennek is megvolt az előnye: tiszta lappal indultam, nem voltam „elrontva”, rossz beidegződések nélkül állhattam színpadra. Ebben az időszakban még kétségtelenül hiányzott a tudatos hangképzés, autodidakta módon próbáltam fejleszteni a tudásomat. Később, amikor már hivatásszerűen énekelhettem, elmentem Dékány Endre énektanárhoz, így az ösztönösebb előadásmódból tudatosabb lett az éneklésem. Ismerem a hibáimat és tudom, hogy még mindig van hová fejlődni. Ebben a szakmában az ember sosem érezheti késznek magát, de bennem megvan a vágy közelíteni a minél tökéletesebb felé.

– Mit énekel szívesebben: az ismert előadók dalait vagy saját szerzeményeit?
– Nem szeretnék különbséget tenni. A saját dalom és szövegem személyesebb, így hitelesebb az előadása. A feldolgozásokat igyekszem a magam képére formálva kellő átlényegüléssel tolmácsolni a hallgatóságnak. Jó benne lenni a dalban, és állítólag ehhez van is ösztönös, magától jövő képességem. Az első dalomat, a Ments meg! címűt még teremőrként alkottam, ez a Csillag születik előtt mintegy összefoglalta a vágyaimat. A személyes érzelmeimet pedig leginkább a 2015-ös Szerelem, várj! című album tükrözi. Benne van minden, ami voltam és vagyok, hangulatukban egymáshoz kapcsolódó dalokkal.

– A stílust illetően mi a sorrend: az is­mert­ségéhez segítő Queen-számok, az emelkedett hangvételű dallamok vagy a tánczene slágerei?
– Az érzés mindegyik műfajban azonos. A Queen azért különleges, mert univerzális a zenéje, operai elemeket is tartalmaz, ezt a különlegességet ezekben találtam meg. Ha a Fényév távolságra gondolok A padlásból, ott a lírai mondanivaló a lényeg, amennyiben bele tudja élni magát az előadó. De például Zámbó Jimmy számai is lírai hangvételűek, történetük emberi vonatkozásai miatt kedvelem a dalait, amelyekkel a hallgató azért tud azonosulni, mert vele is megtörténhet az énekes hangjával közvetített esemény.

– Nagyszínpad vagy községi kultúrotthon: minek köszönheti, hogy mindenütt kedvelik közvetlen hangulatú fellépéseit?
Talán az emberi tényezőknek. Embereknek énekelek, magamat, az embert adom, nincs mímelés, megjátszás. Ezt úgy hívom, hogy tiszta érzelmek rezonanciája, közvetlen zenei élményekkel, sallangmentes hangon. Az éneklés nemcsak hangokból áll, operaénekes nagyapámtól örökölhettem olyan géneket, amely az ő tenorjától vezetett el az én lírai tenoromig. A lírai elemek mellett a lelki háttér sem elhanyagolható, ami viszont a természet ajándéka: vagy van, vagy nincs, és én örülök, hogy ösztönösen, de élni tudok vele a dalok eléneklésekor.

– Fonogram- és Szenes Iván-díjas: saját magát hová helyezi a mai magyar könnyűzenei palettán?
– Fordítsuk meg a kérdést: hová helyez engem a magyar könnyűzene? Zsúfolt a piac egy kicsi országban, és sokan nem a zenei teljesítményük, hanem a közszereplés, a televíziós jelenlétük révén építenek zenei karriert. Ez siker ugyan, de relatív siker. Nyilvánvalóan az emberek azokat emlegetik, akikkel a legtöbbször találkoznak, ők a népszerűbbek. Aki ebből kimarad, arról hajlamosak azt hinni, hogy már nincs a pályán; ez az irányzat nem nekem kedvez. Tény, lehetett volna az utóbbi években nagyobb felhajtás körülöttem, de én továbbra is a zenére fókuszáltam. Annak ellenére mondom ezt, hogy nemrégiben szerepet kaptam a Duna Tv-n a Magyarország, szeretlek! című műsorban. Tizenöt éve más volt a tévé, a kicserélődő közönség még inkább üzleti szempontok alapján készülő műsorokat kap. Kevesebb a művészi érték, a fogyaszthatóság a fő elv, igazinak ható, mégis instant és illuzórikus látványosság – ami egyébként mai életünk sok más területére is érvényes.

– Mi maradt meg a festőművészet szeretetéből?
– Képzeletben is tudok festeni. Magamban őrzöm egy jövendőbeli kiállítás képeinek a tartalmiságát. Személyes lesz, közérthető, a néző is felismerheti majd magát. Továbbra is szívesen festek portrét, amely sok információt árul el a modellről, finom rezdülései térképként vizionálnak. Ma mindenki a pillanatot kapja el mobiltelefonja fotóival, én a portréval a felkavaróan egyedit, az arc belső érzéseit akarom ábrázolni.  

– Határozott elképzelései vannak a jövőről?
– Nincsenek nagy igényeim. Nem vagyok tökéletes, a családban a feleségem tudja megteremteni az egyensúlyt és az összhangot, néha meglepődöm a rám vonatkozó találó észrevételein. A családom támogató hátterét ezután sem nélkülözhetem. Részben szeretném megtartani magamban a tizenöt év előtti Tabáni Istvánt, ugyanakkor fontos változni, fejleszteni a tudásomat. Hamarosan jelentkezem egy új dallal is. A múzeumi időtlenségben azt éreztem, hogy a történelem része vagyok, de már a saját történetemet akarom megélni, sok-sok elérhető terv megvalósításával.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. november 16-i lapszámában jelent meg)