Baleseti sebészként hobbija lett a kézilabda – interjú dr. Szálasy Lászlóval

– Frissen, kipihenten érkezett a beszélgetésre. Csak nem szabadságról tért vissza?
– Ennyire látszik? A szülőföldemet látogattam meg, rengeteg szép emléket hoztam onnan és hordozok magamban. Mindig öröm, amikor olyan barátokkal utazom, akiknek megmutathatom Székelyföld szépségeit. Amióta elkerültem Székelyudvarhelyről, igyekszem rendszeresen hazautazni – ezúttal hat napot sikerült otthon eltöltenem.

– Élete immár nagyobbik fele köti Győrhöz. Hogyan éli meg ezt a kettősséget?
– Győrinek vallom magam, nem elfelejtve a gyökereimet. Remélem, érthető a megfogalmazás: otthonról haza jövök, itthonról haza megyek. Győri rokonaim biztatására választottam a várost 1990-ben, szeptember 3-án lesz harmincnégy éve, hogy beléptem a kórház kapuján. A jelenlegi nevén Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház traumatológiai, ortopédiai és kézsebészeti szakmacsoportjának baleseti sebész főorvosa vagyok. Nem bántam meg a döntésemet. Ha már úgy alakult, hogy elhagyom a szűkebb környezetemet, jó választásnak bizonyult a kisalföldi megyeszékhelyen letelepedni.

– Ahol alig egy esztendőt követően elkötelezte magát a sporttal is…
– Az egykori Balázs Béla iskola fellegvára volt a kézilabda utánpótlásának. Először külföldi tornán vettem részt a csapattal, Olaszországba még román útlevéllel utaztam el, a magyar állampolgárságot 1992-ben kaptam meg. Majd következtek évenként a rangos, hazai viszonylatban az egyik legnagyobb utánpótlás-rendezvényként ismert Balázs-kupa küzdelmei, sok külföldi csapat részvételével. A kórház baleseti sebészeti osztályának meghatározó orvosai, dr. Balogh Péter, dr. Frank József és dr. Horváth Béla a jó munkakapcsolatunk miatt kértek fel a győri utánpótláscsapatok orvosi feladatainak ellátására. Kezdetben csak segítettem dr. Balogh Péternek az akkor még Graboplast ETO néven szereplő női együttes csapatorvosi feladataiban, majd 1995-től, a baleseti sebészi szakvizsgámat követően már hivatalosan is segédkezem a legjobbaknál.

– Mi vonzotta a huszonegyedik század egyik legdinamikusabban fejlődő sportágához?
– Csapatjáték, és én mindig csapatjátékosnak tartottam magam. Meggyőződésem, hogy együttműködéssel mindig jobb eredményeket lehet elérni a sportban is. A kézilabdázók küzdeni tudása, segítőkészsége, a többségük kiemelkedő emberi tulajdonságai tettek rám mély benyomást, és lett számomra különösen vonzó a sportág. Időnként ugyan engem is cserben hagyott, de összességében azért sokkal több pozitív élményt adott. Nem vagyok szakember, de mindig szívesen nézem a pályán történteket. Mondhatom, hobbim a kézilabda. A gyorsasága, harcossága, kreativitása magával ragad, benne a sokszor túláradó érzelmekkel, mosolyokkal, könnyekkel, drámákkal és a sikerek utáni körtáncokkal…

– Nagyon sokszor a háttérből, a játékosok mögül figyel, amikor az Audi ETO edzője időt kér. Ennyi idő után szakmailag sem lehet megvezetni?
– Mindig is érdekeltek a szakmai dolgok. Bár távol áll tőlem, hogy bármelyik vezetőedzővel szakmai kérdéseket vitassak meg, azért a kispadon a stáb tagjaival lehetőség nyílik megbeszélni az eseményeket. Korábban azt tartottam, hogy a labdarúgáshoz meg a mezőgazdasághoz mindenki ért, de kis túlzással ez alighanem már érvényes a kézilabdára is. Amúgy sohasem irigyeltem a vezetőedzőt, hiszen mindig mindent lehet másként csinálni, és az eredmény nem mindig arányos a befektetett energiával.

– A hat Bajnoki Ligája-aranyéremnek csak előkelő helye van a vitrinjében.
– Persze, de nem szabad megfeledkezni az ezeket megelőző hét elveszített kupadöntőről sem. És nem szabad elfelejteni a bajnoki és a Magyar Kupa-aranyakat, -ezüstöket, az utánpótlással vagy a válogatott csapatokkal nyert érmeket, helyezéseket sem. A Bajnokok Ligája a csúcs, persze a sikerekhez kellett minden klubalkalmazott – kívülről gyakran nem is látható – napi munkája. Nem kérdés, hogy – a kórházi tevékenységem mellett – a kézilabda által tettem szert ismertségre, ismeretségeket kaptam, barátságok köttettek. Leginkább dr. Balogh Péternek tartozom köszönettel, ő a kezdetektől mellettem állt, támogatott. Manapság is a legnagyobb egyetértésben osztjuk meg a feladatokat. Hozzáteszem, a klub alkalmazotti létszámának növekedésével együtt az orvosi stáb is bővült: ma már
dr. Papp Magdolna, dr. Léránth Róbert és dr. Tóth Levente is kiveszi részét a csapatok körüli munkából. 

– Az ETO eredményei közrejátszottak-e abban, hogy ön is rendszeres sportol?
– Tíz évvel ezelőtt kezdtem érezni, hogy valamit tennem kell az általános fizikai állapotom, ha úgy tetszik, a fittségem megőrzése érdekében. A sokrétű, gyakran feszített tempójú tevékenységem is motivált – előbb csak alkalomszerűen kezdtem bele a futóedzésekbe; a megszaporodó balesetek ugyanis sebészorvosi többletmunkával jártak. Szomorú tapasztalatom gyorsuló világunkban, hogy kevésbé figyelünk egymásra, ami a közlekedésben egyre többször vezet tragédiákhoz. Mi, orvosok naponta szembesülünk tönkrement sorsokkal. Hatvanévesen, némi élettapasztalattal a hátam mögött csak azt mondhatom: úgy vezessünk járművet, hogy tisztában legyünk vele, akár egy pillanatnyi kihagyás is emberi életeket tehet tönkre! A futás erőt ad a megújuláshoz, a feltöltődéshez, és mindig vannak céljaim is. Az idén például nem kis élményt jelentett, hogy éppen a Bajnokok Ligája négyes döntőjének idején a Margitszigeten lefutottam az első félmaratonimat, méghozzá képességeimhez mérten vállalható idővel.

– Hogyan jutott ideje mindezek mellett a közéleti szereplésre?
– Korábban Győr déli városrészében önkormányzati képviselőnek választottak, és az akkor újonnan alapított környezetvédelmi bizottság elnöki teendőivel is megbíztak. Első és legfontosabb célomnak a lakosság környezettudatos gondolkodásának fejlesztését tartottam. Sikerült a város környezetvédelmi osztályával közösen az idén már negyedik alkalommal megszervezni a víz-, az energia- és a hulladékgazdálkodásra összpontosító úgynevezett Klímaexpót. Mellette az egészséges életmódra nevelés jegyében harmadszor került sor a Zöldfutásként megismert városi szabadidősport-rendezvényre. A kórházi munka, a sportorvoslás nem kevés elfoglaltsága mellett azonban rá kellett jönnöm, hogy már nem lenne lehetőségem a felelős közéleti szereplésre, ezért nem indultam az idei önkormányzati választáson. Azt azért remélem, hogy sikeresen leraktuk a tudatos környezetvédelem alapjait.

– Mi az, ami újabb energiák mozgósítására ösztönözheti?
– Azt természetesen el kell fogadnom, hogy az idő múlik, de abban biztos vagyok, hogy még megvan a képességem arra, hogy az eddigi munkáimat a lehető legmagasabb szinten folytassam. Nem titkolom, a futásnál arra koncentrálok, hogy növeljem a távot: szeretnék eljutni a maratoni negyvenkét kilométerének teljesítéséhez. A kézilabdát illetően pedig azt remélem, a csapat nem adja alább, és az Audi ETO változatlanul ott lesz a világ élvonalában.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. augusztus 3-i lapszámában jelent meg.)