„Én is BEAC-os vagyok!” – interjú Simon Gáborral

– Fiatalon mennyire volt határozott célja, hogy sportvezető lesz?
– Sohasem jutott eszembe, hogy valaha az leszek! A kilencedik kerületben nőttem fel, ez meghatározta a kötődésemet a Ferencvároshoz. Ízig-vérig fradista vagyok. Mindezt csapán azért mondom el, mert kisgyerekként a zöld-fehér egyesületben – hol másutt?! – futballoztam Serli Sándornál a serdülőcsapatban.

– Serli legendás utánpótlásedző, számos válogatott került ki a keze alól…
– Mondjuk, én nem emelkedtem ki a többiek közül, de ezt hamar beláttam. Nem okozott törést az életemben.

– Kik játszottak akkoriban a nagy Fradiban?
– Nekem szó szerint nagy volt az az együttes, mert bejutott 1995-ben a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Lisztes Krisztiántól Telek Andrásig nagyon kedveltem a BL-csapatot. De az igazán nagy élmény az 1996-os Ferencváros–Newcastle United találkozó volt az UEFA-kupában. A külföldiek közül a kedvenc labdarúgóm Alan Shearer volt, aki pályára is lépett az Üllői úton.

– Szerzett gólt is, viszont Lisztes Krisztián kettőt lőtt, élete egyik legjobb játékát nyújtotta.
– Igen, ráadásul a Fradi három kettőre nyert.

– Akkor pláne messze volt attól, hogy sportvezető lesz…
– Annak ellenére, hogy rájöttem, nem lesz belőlem BL-futballista, reggeltől estig a sport határozta, határozza meg az életemet. Azzal kelek, azzal fekszem.

– Egyetemi egyesülettel – az ön esetében a BEAC-cal – leginkább felsőoktatási intézmény hallgatójaként lehet kapcsolatba kerülni. Mit tanult az ELTE-n?
– Történelem-politológia szakra jártam.

– Innen már csak egy ugrás a sport…
– Hobbiszinten mindig is megmaradt a futball, száznegyvenöt futsalmeccset játszottam a BEAC színeiben, arra büszke vagyok, hogy cirka meccs per gól átlaggal: amire viszont sokkal büszkébb vagyok, hogy tavaly NB I-be jutott ez a csapat. De aikidóztam, úsztam, jelenleg teniszezem, SUP-ozom, a falmászást is kipróbáltam. Elvem, hogy sportvezetőként akkor vagyok hiteles, ha magam is sportolok. Tavaly novemberben lefutottam életem első maratoniját Athénban három óra harmincnyolc perc alatt.

– Egy amatőrtől ez kiváló eredmény!
– Pedig meleg is volt, ráadásul egy hosszú szakaszon fokozatos emelkedővel, ha nem is meredek, de megterhelő.

– Elvégezte az egyetemet…
– Igen, majd kétezertízben a BEAC ifjúsági elnöke lettem, előtte voltam a hallgatói önkormányzat tagja. Közgazdászdiplomát is szereztem, sőt labdarúgó-edzői végzettségem is van.

– Akár futballtréner is lehetett volna?
– Akár. Rövid ideig edzettem fiatalokat, de rájöttem, nem leszek edző.

– Mi döntött, hogy a klubvezetőséget választja, nem pedig a választott hivatását?
– Lehet, nagy szavakként hatnak, de megfogott a BEAC légköre, hangulata. Elköteleződtem, kihagyhatatlan lehetőségnek éreztem, hogy „benne maradjak”.

– Magam az 1935-ben a Mező utcában átadott, tizenkétezer nézőt befogadó BEAC-pályától egy kőhajításnyira nőttem fel. A kis stadiont a budai Skála építése miatt 1973-ban lebontották. Önnek középkorúként ez már a régmúlt?
– Sajnos igen. Csupán elbeszélésekből tudom, az ottani salakon futott Gyulai István és Mihályfi László, akik sprinterek voltak, vagy éppen Németh Angéla hajította a gerelyt a fekete salakos futballpályán.

– A később Kőrösy Józsefről elnevezett utca túloldalán villanyfényes kézilabda-mérkőzéseket rendeztek, voltak teniszpályák is.
– Amikor az új létesítményt 1977-ben átadták a Bogdánfy utcában, törekedtek arra, hogy a sport közösségi tere megmaradjon. Elkészült 2014-ben a Tüskecsarnok, a Tüskeuszoda pedig két évvel később – a Bogdánfy útról a felújítás idejére átmenetileg ide kerültek át az irodák is. De ami fontosabb: szeretnénk, hogy ne csak a kari és kollégiumi sportolási igényeket elégítsük ki a huszonegyedik századi igényeknek megfelelően, hanem az ELTE polgárai és a lakosok is használhassák a létesítményeket. Korunkban nyilván mások a nagyságrendek, a rohanó világ a sportolási szokásokat is átalakítja, de nem mondunk le arról, hogy a sport elsősorban közösségi tevékenység legyen – még ha nem is alakulhat ki olyan családias kapcsolat, mint régen a Körtér mögötti pályán. Ugyanakkor a Mérnök utcai Pluhár István-labdarúgópályán a futball új otthonra talált.

– Hogyan lehet összeegyeztetni, hogy a BEAC az élsportnak és a szabadidősportnak is helyet adjon, ráadásul úgy, hogy a klubban sportolók bizonyos része nem egyetemista?
– Csak húsz százalék nem jár egyetemre a BEAC-osok közül. A kérdés első felére pedig a válasz: ez adja egy egyetemi klub sokszínűségét. Az első osztályú női kosarasok mellett említeném az atlétákat, kiemelve a kiváló maratoni, félmaratoni futót, Csere Gáspárt, az NB II-es futsalosokat vagy a kétszázharminc csapatos kispályás futballbajnokságunkat. Összességében negyven sportág huszonegy szakosztálya mintegy hatezer sportolójának kell otthont adnunk.

– Az egyetemista létforma négy-ötéves időtartamra korlátozódik, és ugyanilyen periódusokban cserélődik. Hogyan oldható meg a hagyományőrzés?
– Ez a feladat! Megismertetni a hallgatókkal, mi is a BEAC szellemisége, a sport és a közösség kölcsönhatása, s ez egyetemista létük alatt kísérje őket végig. Ezért már a gólyatáborokba is elmegyünk.

– Milyen a kapcsolatuk a nagy „öregekkel”, a mai fiatalok, BEAC-os sportolók mennyire érezhetik őket példaképnek?
– Igyekszünk megbecsülni őket, számon tartjuk a születésnapjukat, legalább gesztust gyakorolunk feléjük. Úgy érzem, ők ezt értékelik, az olimpiai bajnok Dömölky Lídia eljár a rendezvényeinkre, vagy az 1912-es játékokon aranyérmes sportlövő, Prokopp Sándor fia, László nemegyszer megköszönte, hogy tisztességgel ápoljuk édesapja emlékét. Tartjuk a kapcsolatot az universiadegyőztes, junior-világbajnoki ezüstérmes, fedett pályás Európa-bajnoki második magasugrónkkal, Győrffy Dórával is, aki a magas szintű sportolás mellett a Magyar Tudományos Akadémia doktori címéig vitte. Ugyanakkor elismerem, életkorban nagy a szakadék az olimpiai bajnokok – a már említett Prokopp, Dömölky, Rajczy Imre kardozó, Kovácsi Aladár öttusázó, Hámori Jenő kardvívó, Németh Angéla – és az aktív sportolók között, így nem mondhatom, hogy közvetlen példaképek. Gondoljon bele: Németh Angéla több mint fél évszázada, az 1968-as mexikóvárosi játékokon győzött. Viszont amiről ritkán beszélünk, hogy az ELTE-re járók vagy a közelmúltban végzettek ösztönző hatással vannak a környezetükre. Gondolok elsősorban az úszó Kapás Boglárkára, a paralimpikon úszó Pap Biankára, a rövid pályás gyorskorcsolyázó Jászapáti Petrára, Burján Csabára, a vízilabdázó Leimeter Dórára, hogy az olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó Siklósi Gergelyt ki ne hagyjam.

– Ha jól tudom, önök fedezték fel, hogy Hámori Jenő BEAC-versenyzőként lett olimpiai bajnok 1956-ban Melbourne-ben.
– Ez érdekes történet! Míg az említett olimpiai bajnokaink neve szerepelt az emléktáblán, az 1955-ben világbajnok, rá egy évre olimpiai aranyérmesé nem. Az egyetemi egyesületeket magába foglaló Budapesti Haladás sportolójaként jegyezték, talán azért kerülte el a figyelmet.

– Nyilván azért, mert a korabeli szóhasználattal élve „disszidált”, nem tért haza Ausztráliából, hanem az Egyesült Államokban telepedett le.
– Lehet, ez volt az oka, mi pótoltuk a hiányosságot.

– Idén ünneplik az egyesület megalapításának százhuszonötödik évfordulóját. Mivel készülnek a nevezetes dátumra?
– Ne felejtsük el, hogy így az alapító sportágak egyike, a futball is jubilál, nem mellesleg a BEAC 1924-ben jutott fel az első osztályba, ennek száz éve. Májusban emlékeznénk a százhuszonötödik évre. Május hatodika a Magyar sport napja, ráadásul Pázmány Péter 1635-ben ezen a napon alapította Nagyszombatban az első magyar egyetemet, az ELTE jogelődjét. Néhány évvel ezelőtt az Egyetemi Könyvtárban „Az elsők” címmel kiállítást rendeztünk, amely később a Sportmúzeumban, majd az egykori pálya helyétől nem messze lévő Etele Helytörténeti Gyűjtemény részeként volt látható.

– Készült egy kiadvány 2021-ben, amelyben tizenegy egykori, a sportban vagy a közéletben ismert BEAC-os nyilatkozott. Ennek lehet folytatása?
– Nem lehet, lesz! Már csak azért is, mert a Nagy Béla Program támogatásával készült írásokról pozitív visszajelzéseket kaptunk.

– Nem „lelőve” a neveket, kik szerepelnek az új füzetben?
– Többek között Hegedűs András vb-bronzérmes tájfutó, Sajó László író, Gyurgyák János, az Osiris Kiadó vezetője.

– Mi az üzenete a kiadványnak?
– Az, ami az előzőnek: „Én is BEAC-os vagyok!”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. március 9-i lapszámában jelent meg.)