Csikós Zsóka 500 egyesben is Európa-bajnok; Opavszky Réka ezüstérmes!

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
• Racice
Vágólapra másolva!
2025.06.22. 11:42
null
Csikós Zsóka, az 1000, s immár az 500 méter egyes Európa-bajnoka! (Fotó: MTI, Szigetváry Zsolt)
Csikós Zsóka az 1000 egyes után 500 méteren is aranyérmet nyert, Opavszky Réka (C–1 500 m) ezüstérmet szerzett, a Kiss Ágnes, Nagy Bianka és a Kollár Kristóf, Juhász István alkotta C–2-es egység egyaránt bronzérmes 500 méteren, ahogyan Kiss Blanka és Lucz Anna is K–2 500 méteren – Fejes Dániel (C–1 500) és Csizmadia Kolos (K–1 200) a negyedik helyen végzett, míg Kurucz Levente és Opavszky Márk (K–2 500) kettese ötödik lett a Racicében zajló kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnapi záró napján.

A férfi C–1 500 méter döntővel kezdődött az Európa-bajnokságot lezáró vasárnapi finálédömping a Labe Arénában. Fejes Dániel taktikusan, jól versenyzett az előfutamban, az ott megszerzett harmadik helyével harcolta ki, hogy próbára tehesse magát a legjobb kilenc versenyző között. Jól kezdett a magyar, a harmadik-negyedik helyen haladt, miközben az olimpiai, háromszoros világ- és tizenkétszeres Európa-bajnok cseh klasszis, Martin Fuksa ellépett a mezőnytől. Fejes a moldovai Serghei Tarnovschival, a román Catalin Chirilával és a lengyel Wiktor Glazunowval csatázott hatalmasat, végül a számon a tizedik Eb-címét megszerző cseh, valamint a moldovai és a román mögött a negyedik helyen ért célba, kevesebb mint két tizedmásodperces lemaradással – ilyen erős mezőnyben ez rendkívül jó eredmény. 

Következtek a hölgyek, az Eb-újonc, kétszeres U23-as világbajnok Opavszky Réka szombaton ezüstérmet szerzett Racicében a C–4 vegyes 500 méteren. Egyesben rögtön a döntőben mutathatta meg magát, hiszen ebben a számban nem rendeztek előfutamokat. Opavszky az ezen a távon kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok ukrán Ljudmila Luzan, valamint a vb-ezüstérmes, Eb-győztes spanyol María Corbera mögött a harmadik helyen haladt az elején, fél távnál már befogta a spanyolt, s a végére több mint egyhajónyi különbséget adott neki – az ukránt nem tudta megelőzni, így Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett Racicében.

„Kamikaze pályát szerettem volna jönni, az első háromszázat nagyon keményen megnyomni. Aztán futam közben úgy alakult, hogy taktikát váltva ott próbáltam maradni a spanyol és az ukrán lánnyal az élmezőnyben. A végén, kétszáz méter előtt indítottam egyet, mert éreztem, hogy a spanyol lány fogható, aztán kicsit erőre is kaptam, amikor láttam, hogy nem tudja visszaverni a támadásaimat. Szuper hétvégét sikerült zárnom, előzetesen egyértelműen aláírtam volna, hogy két ezüstérmet szerzek, nagyon boldog vagyok az eredményekkel” – fogalmazott Opavszky Réka a helyszínen.

OPAVSZKY Réka
Opavszky Réka ezüstérmes Racicében (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Csikós Zsóka rendkívül meggyőző fölénnyel szerzett szombaton Európa-bajnoki címet kajak 1000 méteren, ám ezúttal olimpiai számban, 500 méteren kellett helytállnia. A világkupaversenyeken mutatott teljesítménye alapján arra lehetett következtetni, hogy ezen a távon kevesebb esélye van odaérni a dobogóra, ám Csikós az előfutamban itt is rendkívül magabiztos volt, és látva ezt egyáltalán nem tűnt földtől elrugaszkodott gondolatnak, hogy a dobogó bármely fokára felálljon. 

És mit versenyzett Csikós Zsóka a döntőben?! A negyedik-ötödik helyen kezdett, fél távnál bő egy hajóval maradt le a lengyel Anna Pulawskától és féllel a szerb Milica Novakovicstól. De a szolnoki lány rákapcsolt, nem is akárhogyan! Novakovicsot viszonylag könnyen elkapta, a legutóbbi két világkupaversenyen győztes Pulawskával szemben pedig apránként, lépésről lépésre dolgozta le a hátrányát – a lengyel és a szerb sem bírta tartani vele a tempót, bő hét tizedmásodpercet adott végül Pulawskának, és Európa-bajnoki címet szerzett!

„Rengeteg minden kavarog bennem, nagyon örülök, hogy megnyertem, nagyon szerettem volna, ez hatalmas dolog nekem. És nagyon jó időt is mentem, ez külön öröm. Amikor kihajtom magam ezren, akkor nem nagyon tudok aludni, ez most sem volt másképp, kemény hat óra alvással a hátam mögött érkeztem ide. De mindenkinek azt mondtam, hogy ma harapni fogok! Szerintem ez sikerült, próbáltam csak magamra fókuszálni. Tudtam, hogy az elején nagyon kilőnek, hiszen ők ötszázasok, úgyhogy csak azon voltam, hogy a táv második fele nagyon erős legyen. Hátravan még az ötezer méter, szeretném azt is megnyerni” – mondta Csikós Zsóka az eredményhirdetést követően.

A szombaton 200 méteren bronzérmes, olimpiai negyedik helyezett kenus egységünk, Kiss Ágnes és Nagy Bianka vasárnap fő számában, 500 méteren címvédőként állt rajthoz. A lányok fantasztikus évet tudhatnak maguk mögött, ebben a számban a szegedi és a poznani vk-versenyen is diadalmaskodtak.

A spanyol, a lengyel és az ukrán hajó mögött haladtak, negyedik helyen, sokáig egyáltalán nem akart csökkenni a különbség velük szemben, Kiss Ágnesék azonban nagyon megnyomták az utolsó százat; ez kevés volt ahhoz, hogy a spanyolokat és az ukránokat beérjék, arra viszont elegendő, hogy a lengyeleket megelőzzék – gyakorlatilag a cél előtt néhány méterrel sikerült. Kiss Ágnes és Nagy Bianka tehát ezen a távon is Európa-bajnoki bronzérmet szerzett.

A lányok csalódottan értékeltek az eredményhirdetést követően, Nagy Bianka szerint több olyan dolog is hátráltatta őket, ami nem rajtuk múlt: „Ez nem alakult valami jól, és nem az eredmény miatt, mert én nagyon elégedett lennék a bronzéremmel is, ha ki tudjuk hozni magunkból, ami bennünk van. De itt most tényleg árnyékai voltunk önmagunknak, az elejétől a végéig. Nem tudok kiemelni olyan pontot a pályán, ami olyan érzés lett volna, mint Poznanban vagy Szegeden. Ennek megvannak az okai, ezeket értékeljük, átbeszéljük, és megpróbálunk rajta javítani. Sokminden rajtunk kívülálló okok miatt történt, és biztos magunkban is kell keresni hibát. A legfontosabb verseny, a világbajnokság még előttünk van, addig azért van még időnk, úgyhogy lesz lehetőségünk dolgozni mindezen.”

Kiss Ágnes kifejtette, mi okozhatta azt, hogy társa szerint árnyékai voltak önmaguknak: „Nekem talán a nyugodt felkészülés hiányzott a verseny előtti napokban. Nem esett túl jól, hogy ránk tették a terhet a két világkupaverseny után azzal, hogy csak az jó, ha nyerünk. Szerintem nem lehet mindig győzni, próbáltam én is odatenni magam, most ezt sikerült kihozni ebből a versenyből.”

Az vasárnapra már biztos volt, hogy Kollár Kristóf és Juhász István nem megy haza üres kézzel, hiszen szombaton ezüstérmet szereztek a srácok a C–4 vegyes 500 méteren. De ennél többet szerettek volna, s erre minden esélyük megvolt C–2 500 méteren, főleg az előfutamukat látva, amelyet gyönyörű versenyzéssel megnyertek. A fináléban is remekül mentek, az olasz és a spanyol egységgel ugyan nem bírtak, ám a többieket megelőzték, tehát nagyon szép eredményt elérve Európa-bajnoki bronzérmet nyertek.

„Jól jöttünk ki a rajtból, utána a gyorsításunk is rendben volt, és jó utazósebességgel tudtunk haladni. Szerintem nagyjából az elején voltunk, a kétszázas indításunkat is tartottuk, utána, ami hiányérzetként kicsit bennem maradt, az az, hogy kormányozgatnom kellett a végén, ott csúsztak meg igazán a spanyolok és az olaszok. Ezt próbáljuk kijavítani a következő versenyünkre, és még előrébb lépni” – értékelt Juhász István. 

Kiss Blanka feltehetően szép eredménnyel szerette volna ünnepleni 29. születésnapját, a szombaton 200 méteren aranyérmes Lucz Annával állt rajthoz a K–2 500 döntőjében, miután csütörtökön a második helyen kvalifikáltak az előfutamukból. Kiválóan, az első helyen kapták el a rajtot a lányok, félhajónyi előnyt kialakítva a mögöttük haladó lengyel és német egységgel szemben. Fél távnál még negyed hajóval vezettek, ám a riválisok apránként ledolgozták a hátrányukat, s megelőzték a mieinket. Kiss Blanka és Lucz Anna tehát Európa-bajnoki harmadik helyet szerzett. 

„Ez nagyon jó szülinapi ajándék volt, Annától, meg magunktól nekem – így Kiss Blanka. – Nagyon örülök az éremszerzésnek, magasan volt a léc, mert előttünk minden magyar kajakos lány aranyérmet nyert, úgyhogy reméltem, mi is tudunk dobogózni. Ez sikerült, úgyhogy nagyon elégedett vagyok ezzel a párossal, ezzel a pályával. Ez boldog születésnap!”

A K–1 200 méteren világbajnoki bronzérmes, olimpiai negyedik Csizmadia Kolos remek teljesítménnyel, előfutamgyőztesként került fináléba. Jól rajtolt, Messias Baptistával és Sztrahinja Dragoszavljeviccsel szinte egy vonalban az élre állt. A portugál és a szerb kicsit eltávolodott a végére, a kérdés az volt, Csizmadia megszerezte-e a bronzérmet, erről célfotó döntött. Kiderült, hogy a kettes pályán szereplő spanyol Carlos Arévalo hajszállal betette a magyar elé a hajóját, Csizmadia Kolos két századmásodperccel lecsúszott a dobogóról, negyedik helyen végzett az Európa-bajnokságon.

Kurucz Levente és Opavszky Márk remek győzelmet ért el K–2 500 méteren a szegedi világkupaversenyen, majd az ötödik helyen zárt a sorozat poznani állomásán. Itt Racicében közepesen sikerült az előfutamuk, a harmadik helyen értek célba, így nagy kérdés volt, mire lehetnek képesek a fináléban. A kezdés jó volt, a németek mögött második helyen kapták el a rajtot. Sokáig a lengyelekkel és a litvánokkal haladtak egy vonalban, majd utóbbiakkal nem bírták tartani lépést, a lengyeleket megelőzték, viszont a nagyobb gőzre kapcsoló cseh és olasz egység eközben eléjük került, így az ötödik helyen értek célba.

Paraszakágban VL2 200 méteren Suba Róbert a hetedik helyen ért célba, Molnár Nikoletta KL3 200 méteren nyolcadik lett.

KAJAK-KENU
EURÓPA-BAJNOKSÁG, RACICE
Kajak
Férfiak
K–1 200. Európa-bajnok: Sztrahinja Dragoszavljevics (Szerbia) 34.138 másodperc, 2. Messias Baptista (Portugália) 34.174, 3. Carlos Arévalo (Spanyolország) 34.554, 4. Csizmadia Kolos 34.571
K–2 500. Eb: Jacob Schopf, Max Lemke (Németország)  1:27.107, 2. Jakub Spicar, Daniel Havel (Csehország) 1:27.340, 3. Samuele Burgo, Tomasso Freschi (Olaszország) 1:27.430, ...5. Kurucz Levente, Opavszky Márk 1:27.843
Nők
K–1 500. Eb: Csikós Zsóka (Magyarország, Szolnoki KKK, e: Mórocz István, Tóth Petra) 1:47.902 perc, 2. Anna Pulawska (Lengyelország) 1:48.636, 3. Milica Novakovics (Szerbia) 1:49.939
K–2 500. Eb: Martyna Klatt, Anna Pulawska (Lengyelország) 1:37.273, 2. Pauina Paszek, Pauline Jagsch (Németország) 1:37.939, 3. Kiss Blanka, Lucz Anna (Magyarország) 1:38.123

Kenu
Férfiak
C–1 500. Eb: Martin Fuksa (Csehország) 1:47.733, 2. Serghei Tarnovschi (Moldova) 1:49.280, 3. Catalin Chirila (Románia) 1:49.313, 4. Fejes Dániel 1:49.497
C–2 500. Eb: Gabriele Casadei, Carlo Tacchini (Olaszország) 1:36.058, 2. Daniel Grijalba, Adrian Sieiro (Spanyolország) 1:36.148, 3. Kollár Kristóf, Juhász István (Magyarország) 1:36.978
Nők
C–1 500. Eb: 1. Ljudmila Luzan (Ukrajna) 2:06.807, 2. Opavszky Réka (Magyarország) 2:08.793, 3. María Corbera (Spanyolország) 2:11.004
C–2 500. Eb: Angels Moreno, Viktoriia Yarchevska (Spanyolország) 1:55.543, 2. Ljudmila Luzan, Irina Fedoriv (Ukrajna) 1:56.456, 3. Kiss Ágnes, Nagy Bianka (Magyarország) 1:57.163

Paraszakág
Férfiak
VL2 200. Eb: Norberto Mourao (Portugália) 54.235, 2. Edward Clifton (Nagy-Britannia) 55.062, 3. Higinio Rivero (Spanyolország) 55.202, ...7. Suba Róbert 1:01.402
Nők
KL 3 200. Eb: Laura Sugar (Nagy-Britannia) 46.014, 2. Nelia Barbosa (Franciaország) 47.761, 3. Maria Jiménez (Spanyolország) 47.788, ...8. Molnár Nikoletta 51.228 

 

Legfrissebb hírek

Csorba Zsófia Európa-bajnok C–1 5000 méteren

Kajak-kenu
13 perce

Kajak-kenu: a barátság még erősebbé teszi a KSI-s duót

Utánpótlássport
6 órája

Csikós Zsóka 1000, Varga Ádám 500, Lucz Anna 200 méteren Európa-bajnok

Kajak-kenu
Tegnap, 14:43

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
Tegnap, 12:20

Ifj. Foltán László: A sportolóknak szükségük van rá, hogy »aranyozzák« magukat

Kajak-kenu
2025.06.20. 12:51

Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

Kajak-kenu
2025.06.20. 11:20

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 17:09

Kopasz Bálint futamgyőztesként döntős K–1 1000 méteren az Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 11:44
Ezek is érdekelhetik