Kopasz lehajrázta Vargát ezer méteren a kajak-kenu válogatón

Vágólapra másolva!
2025.04.30. 18:47
null
Kopasz Bálint (Fotó: Koncz Márton, archív)
Kopasz Bálint nagyszerű hajrával legyőzte Varga Ádámot a kajak egyes 1000 méter döntőjében Szegeden, a kajak-kenusok idei első versenyén, amely egyben az idény egyetlen klasszikus válogatója a sportágban.

A viadal első, szerdai napján hat döntőt bonyolítottak le.

A férfiak nyitónapi programjából kiemelkedett a K–1 1000 méter, amelyen ismét összecsapott egymással az elmúlt két ötkarikás játékok ezüstérmese, Varga, valamint Tokió bajnoka és Párizs bronzérmese, Kopasz. A Ferencvárost erősítő Varga kezdett jobban, olyannyira, hogy fél távnál több mint egy hajóhossz volt az előnye a győriek klasszisával szemben. A második ötszázon úgy tűnt, az éllovas még növelni is tudta előnyét, de aztán Kopasz hosszú hajrát nyitott. Kétszáz méterrel a cél előtt növelte a csapásszámot, méterről méterre faragta le hátrányát, az utolsó húzásokkal pedig sikerült megelőznie legnagyobb hazai riválisát, aki már nem tudott újítani.

Nem volt taktikám. Mentem egy erős utazótempót, nem foglalkoztam azzal, hogy Ádám előttem van, bár nyilván láttam. A végén még éreztem magamban erőt és megindítottam a hajót, a finis pedig, amibe mindent beleadtam, elégnek bizonyult – értékelt a parton Kopasz Bálint. – Gratulálok Ádámnak és a többi versenyzőnek is. Az ezer méter egy speciális táv, kimondottan nehéz.

A legrövidebb táv, a 200 méter is nagy csatát hozott, ebben a szinte végig vezető Csizmadia Kolos meg tudta őrizni előnyét a befutóig, noha szegedi klubtársa, Nádas Bence az utolsó métereken nagyon szorongatta. Férfi C–1 500 méteren sokáig a paksiak kenusa, Juhász István vezetett, de aztán érvényesült a papírforma, a kétszeres olimpikon Fejes Dániel szerezte meg az első helyet.

A nők első döntője, a kajak egyesek 1000 méteres futama meglepetést hozott, ugyanis nem a szám világbajnoki címvédője, Kőhalmi Emese, illetve a másik favorit, Rendessy Eszter nyert, hanem a szolnokiak versenyzője, Csikós Zsóka. Ők hárman uralták a finálét, Csikós aztán fél távnál az élre állt és vissza sem nézett, fokozatosan növelve előnyét fölényes sikert aratott. Másodikként – messze leszakadva – Rendessy, harmadikként pedig Kőhalmi ért a célba. A sprintverseny az Európa-bajnoki címvédő Lucz Anna és párostársa, Kiss Blanka különversenyét hozta. Sokáig utóbbi lapátolt az első helyen, ám aztán az itthon hosszú ideje legyőzhetetlen Lucz jól hajrázott, így ebben a számban nem borult a papírforma.

Női C–1 200 méteren a szám két párizsi olimpiai indulója, Takács Kincső és Kiss Ágnes csatázott az első helyért. Szinte végig előbbi vezetett, de utóbbi remekül rúgta be a hajóját a célba, s ezzel megszerezte a győzelmet. A győztes szegedi, illetve a győri kenus között mindössze hat ezredmásodperc volt a különbség.

A szombatig tartó válogatón kajakban nyolc, kenuban pedig hat számban bonyolítanak le futamokat a Maty-éren. Tóth Dávid (kajak) és Foltán László (kenu) szövetségi kapitányok az itt elért eredmények, valamint a korábbi csapathajós próbák függvényében neveznek majd csapatot a két májusi világkupára – a szegedire és a poznanira –, és e három eseményt követően jelölik ki a júniusi, racicei Európa-bajnokságon, illetve az augusztusi, milánói világbajnokságon induló egységeket. A világkupákra minden számban maximum két egység nevezhető. Az elő- és középfutamok minden nap reggel kezdődnek, a döntőket csütörtökön 16.40-től, pénteken 16.15-től, szombaton pedig 16 órától rendezik.

 

Legfrissebb hírek

Sydney 2000: mindennap az olimpia megnyerésével ébred Pulai Imre

Egyéb egyéni
7 órája

Burgenlandban él, a futballválogatottnak szurkol Pfeffer Anna

Képes Sport
12 órája

Kajak-kenu: száznál is több érem, megannyi örök emlék

Utánpótlássport
2025.09.25. 10:03

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 18. rész: Kovács Katalin, Janics Natasa

Egyéb egyéni
2025.09.24. 17:19

Kajak-kenu: teher nélkül remekeltek a magyarok az ORV-n

Utánpótlássport
2025.09.23. 18:27

Kajak-kenu: 38 érem a magyaroktól a racicei ORV-n

Utánpótlássport
2025.09.21. 18:07

Elindult a Tisza-tó aktív víziturisztikai fejlesztése

Kajak-kenu
2025.09.19. 18:17

„Ez a pillanat is eljött, melytől rettegtem, mikor pályám csúcsán voltam” – visszavonul a kenuklasszis Kövér Márton

Kajak-kenu
2025.09.12. 10:36
Ezek is érdekelhetik