Kopasz Bálint: Addig folytatom, amíg eredményes tudok lenni és jól érzem magam

Vágólapra másolva!
2025.04.02. 15:52
Fotó: Koncz Márton, archív
Az olimpiai aranyérmes, világbajnok és Európa-bajnok Kopasz Bálint azt mondta, addig akarja folytatni a kajakos pályafutását, amíg eredményes tud lenni és jól érzi magát.

A Graboplast Győri VSE 27 éves versenyzője február-márciusban hetekig Törökországban edzőtáborozott. Napi két edzéssel készült, kiegészítve kondi- és futótréningekkel, s bár voltak kisebb nehézségei, eredményesnek ítélte a beleki időszakot, szerinte sikerült megalapoznia a nyári jó formát.

A tokiói bajnok tavaly, Párizsban bronzérmes lett K-1 1000 méteren, s mint a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Csónakház című podcastjében elmondta, az olimpia után kellett neki néhány hét, hogy leülepedjenek benne a történtek és átgondolja a jövőt. Körülbelül két hónapot pihent – erre mentálisan és fizikailag is szüksége volt. Hozzátette ugyanakkor: fiatalnak érzi magát, tele van energiával, így nem kellett túl sokat gondolkodnia azon, hogy folytassa-e a pályafutását.

„Ha már ilyen sok munkát beleraktam gyerekkorom óta a kajaksportba, akkor még ezt kihasználom, harminc év alatt még nagyon fiatal az ember, főleg ebben a sportban. Egészen addig folytatom, amíg eredményes tudok lenni és jól érzem magam, és nem hátráltat az életben az élsport” – fogalmazott Kopasz Bálint.

Hangsúlyozta: az egészségére nagyon vigyáz, és ha ez megmarad, szerinte még hosszú, sikeres éveket tud eltölteni a sportágban.

Az idei célokkal kapcsolatban a klasszis sportoló azt mondta, ugyan korábban kacérkodott a maratoni versenyzés gondolatával, végül maradt a sprintnél és várja már az április végi-május eleji válogatóversenyt, amelyen 500 és 1000 méter egyesben is rajthoz áll. Csapathajóban egyelőre nem gondolkodik, de szerinte „ez majd adja magát”. A legfontosabb számára, hogy 2025-ben minél több versenyen el tudjon indulni.

A királyszámról, a K-1 1000 méterről Kopasz Bálint azt mondta: ez a legnemesebb szám a férfi kajaksportban, az egyéni számok között, ezt a mintegy 3 perc 30 másodpercet nagyon nehéz teljesíteni, komolyabb felkészülést igényel, mint mondjuk az 500 méter.

„Sokkal jobban fáj, szerintem ezért is nagy dolog, ha valaki ebben a számban remekelni tud” – fogalmazott.

 

Legfrissebb hírek

Már nem Csipes Ferenc Fojt Sára és Pupp Noémi edzője – Demeter Istvánnal folytatják a munkát a lányok

Kajak-kenu
2025.10.16. 14:43

Sukorón járt a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség főtitkára

Kajak-kenu
2025.10.16. 09:48

Új edzővel készül az olimpiai bronzérmes kajakos, Fojt Sára – hivatalos

Kajak-kenu
2025.10.15. 10:44

Különleges méréseken vehettek részt világ- és Európa-bajnokok a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémián

Kajak-kenu
2025.10.14. 09:34

Edzőt váltott Adolf Balázs világbajnok kenus

Kajak-kenu
2025.10.09. 17:41

Derűsebb és magabiztosabb – interjú Csikós Zsókával

Képes Sport
2025.10.06. 17:27

A hónap utánpótlásedzője: szeptember jelöltjei

Utánpótlássport
2025.10.04. 09:08

Sydney 2000: mindennap az olimpia megnyerésével ébred Pulai Imre

Egyéb egyéni
2025.10.01. 15:10
Ezek is érdekelhetik