A kajakos Varga Ádám az ezer egyesre összpontosít, de B-tervvel is készül

Vágólapra másolva!
2025.04.15. 10:34
null
Varga Ádám (Fotó: Árvai Károly, archív)
Varga Ádám kétszeres olimpiai ezüstérmes kajakos idén is az 1000 méter egyest tekinti a fő számának, de készül egy B-tervvel is.

A 25 éves sportoló az M1 aktuális csatornának elmesélte, hogy a párizsi ötkarikás játékok után tartott egy hosszabb pihenőt és csak novemberben kezdte el a felkészülést, ám a pihenő alatt is aktív maradt. Részt vett például egy kínai versenyen, a sportszázad tagjaként pedig teljesítette az alapkiképzést.

Úgy értékeli, hogy jól sikerült a téli alapozása, edzőjével, Matyus Zsolttal nem változtattak a jól bevált módszereken, az úszáson, a futáson és a konditermi tréningeken volt a hangsúly. Mint mondta, sérülés nem hátráltatta, és úgy érzi, jó állapotban tudott vízre szállni. A holt szezonban klubot is váltott, a KSI-ből a Ferencvároshoz szerződött, szerinte zökkenőmentes volt az átállás.

Az idei célokról Varga Ádám úgy fogalmazott: továbbra is az ezer méter egyes a fő száma, ebben szeretne jól teljesíteni a két hét múlva sorra kerülő válogatón, de ötszáz egyesben is indul majd Szegeden.

„Az ezer egyesre összpontosítok, de ott lesz Kopasz Bálint is. Nehéz helyzetben vagyunk, mert hiába vagyunk mindketten jó formában, valamelyikünk mindenképpen hátrébb lesz, mint a másik, emiatt B-tervre is szükség van. Nekem ez most az ötszáz egyes” – mondta nagy hazai riválisáról, a Tokióban előtte végezve arany-, tavaly, Párizsban mögötte célba érkezve bronzérmes Kopasz Bálintról a kajakos.

Idén itthon egy válogatót rendeznek a sportágban, majd két világkupaverseny következik – az egyik ezek közül Szegeden –, s ezek alapján alakul ki az Európa-bajnoki, illetve világbajnoki csapat. A kontinensviadal június 19–22-én lesz a csehországi Racicében, míg a vb-t augusztus 20. és 24. között rendezik Milánóban.

 

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: ismét az MVM Szegedi VE nyerte a bajnoki pontversenyt

Kajak-kenu
9 órája

Már nem Csipes Ferenc Fojt Sára és Pupp Noémi edzője – Demeter Istvánnal folytatják a munkát a lányok

Kajak-kenu
2025.10.16. 14:43

Sukorón járt a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség főtitkára

Kajak-kenu
2025.10.16. 09:48

Új edzővel készül az olimpiai bronzérmes kajakos, Fojt Sára – hivatalos

Kajak-kenu
2025.10.15. 10:44

Különleges méréseken vehettek részt világ- és Európa-bajnokok a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémián

Kajak-kenu
2025.10.14. 09:34

Edzőt váltott Adolf Balázs világbajnok kenus

Kajak-kenu
2025.10.09. 17:41

Ötvös Bence: Nem esik jól, ha így úszik el a győzelem

Labdarúgó NB I
2025.10.07. 08:16

Derűsebb és magabiztosabb – interjú Csikós Zsókával

Képes Sport
2025.10.06. 17:27
Ezek is érdekelhetik