Kőhalmi, a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia 22 éves kajakosa idén hétszeres világbajnok lett három vb-címet is szerzett 2024-ben –, ezzel érdemelte ki az elismerést, egyben ő a 60. a sportág örökös bajnokainak emléket állító névsorban.
A fiatal versenyzőt a háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin méltatta a pénteki ünnepségen. A legendás sportoló – maga is a sportág örökös bajnoka – beszédében felidézte, hogy Kőhalmi Emesét tavaly januárban egy súlyos betegség támadta meg, hosszú időt töltött kórházban és még az is szóba került, hogy abba kell hagynia a pályafutását. A kórból aztán szerencsésen felépült, 2023 tavaszán már újrakezdte az edzéseket és „óriási, példamutató akarattal” ősszel ismét versenyzett.
„Egy olyan dolgot mutattál meg, ami nemcsak a mi kis akadémistáinknak, hanem az összes felnőtt sportoló számára példaértékű volt. Idén a nemzetközi versenyeken összesen kilenc érmet gyűjtöttél, azt hiszem, ez a szám önmagáért beszél. Ami azonban e mögött van, az rengeteg munka, fegyelem, kitartás, alázat. Ezek olyan tulajdonságok, amelyek a tehetségeket bajnokokká formálhatják. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ismerhetlek és segíthetem a pályafutásodat. Nem szeretnék rád terhet tenni, de hiszem azt és bízom benne, hogy hamarosan az olimpiai ötkarika is ott lesz majd a neved mellett” – fogalmazott a versenyzőhöz intézett köszöntőjében a róla elnevezett akadémia elnöke arra utalva, hogy az örökös bajnok címet az kapja meg, aki legalább öt világbajnoki címet szerez és/vagy olimpiai/paralimpiai aranyérmes lesz.
A Magyar Edzők Társasága Mesteredzői Kollégiuma idén ismerte el mesteredzői címmel a számos nagyszerű kenust kinevelő Oláh Tamást, aki a KSI SE kajak-kenu szakosztályának vezetője. A kiváló szakember a kajak-kenu sport 54. mesteredzője. Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke elárulta: maga kérte, hogy méltathassa az ünnepeltet, mert annak idején szinte együtt kezdték a versenyzői és edzői karrierjüket is.
„Ő maradt a pályán, hogy sportolókat neveljen, és indítson el a versenyzői, majd az edzői pályán is és kiteljesedett ebben a munkában. A KSI történetének legsikeresebb évei az ő vezetéséhez kötődnek. Rengeteg korosztályos, majd későbbi felnőtt bajnok indult innen, például Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Varga Ádám, de még hosszan sorolhatnánk. A kollégákkal olyan szellemiséget teremtett az egyesületnél, ami példaértékű” - mondta Schmidt Gábor, aki felidézte Oláh Tamás egy korábbi nyilatkozatát, amelyben egyfajta ars poeticaként úgy fogalmazott: gyerekeket lehet nevelni a munkára és az eredményekre, de elsősorban az életre kell.