Horváth Noémi bekerült a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség legmagasabb döntéshozó testületébe

Vágólapra másolva!
2024.11.09. 09:16
Horváth Noémi bekerült az ICF legmagasabb döntéshozó testületébe (Fotó: kajakkenusport.hu)
Horváth Noémi bekerült a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) legmagasabb döntéshozó testületébe.

A hazai szövetség nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatársa ezt azzal érdemelte ki – amint arról az MKKSZ honlapja beszámol –, hogy az ICF Antalyában zajló kongresszusán újabb négy évre megválasztották a szervezet SUP-bizottságának elnökévé. Az első magyar SUP-világbajnok 2021-ben lett az ICF SUP-bizottságának elnöke. Az elmúlt három évben komoly érdemeket szerzett a szakág globális szintű felemelkedésében, hiszen a SUP mára csatlakozott a későbbi potenciális olimpiai sportágak közé – emlékeztet rá az MKKSZ tudósítása. Horváth Noémi újabb négy évig vezetheti elnökként a bizottságot, ráadásul immár az ICF Board, vagyis a nemzetközi szervezet legmagasabb döntéshozó testületének teljeskörű tagjaként.

Az ICF elnöke továbbra is Thomas Konietzko marad. A német sportdiplomata ellenjelölt nélkül kapta meg a kongresszus bizalmát, így a második ciklusát kezdheti meg a szervezet élén.

Vaskuti Istvánt a tiszteletbeli tagok közé emelték. A Nemzet Sportolója, olimpiai bajnok kenus 2008 és 2016 között az ICF első alelnöki posztját töltötte be, de korábban a síkvízi bizottság elnöki feladatait is ellátta.

A kongresszus korábban arról is döntött, hogy a 2025-ös győri maratoni világbajnokságon a sportág történetében először para kajak-kenus számokban is osztanak majd érmeket. A szakág idén Metkovicban még csak bemutatóként szerepelt a maraton vb-n, jövőre Győrben viszont már hivatalos világbajnoki futamokat rendeznek. A döntéshozók abban is megállapodtak, hogy férfi és női KL1-ben és VL1-ben 6,8 kilométer, míg a többi sérültségi kategóriában (KL2, KL3, VL2, VL3) 10,2 kilométer lesz a versenytáv. Ezen kívül jóváhagyták az úgynevezett "open class" versenyszámokat is, lehetőséget biztosítva a felső végtagi sérüléssel, alacsony termettel, értelmi fogyatékossággal, végtaghossz-különbséggel, látássérüléssel, hipertóniával, ataxiával és athetózissal élő sportolóknak.

Szombaton döntenek az egyes bizottságok tagjairól. A sprint bizottságba Storcz Botondnak, a maraton bizottságba Faludy Andrásnak, a para bizottságba Hajdu Botondnak is esélye van bekerülni.

Eldőlt, hogy az ICF jövő évi kongresszusa Oklahomában lesz, ahol egyébként 2028-ban az olimpia szlalom versenyeit is rendezik majd.

 

Legfrissebb hírek

Csikós Zsóka 1000, Varga Ádám 500, Lucz Anna 200 méteren Európa-bajnok

Kajak-kenu
3 órája

Ifj. Foltán László: A sportolóknak szükségük van rá, hogy »aranyozzák« magukat

Kajak-kenu
Tegnap, 12:51

Kopasz Bálint futamgyőztesként döntős K–1 1000 méteren az Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 11:44

Abszolút rekorddal, 11 aranyéremmel 200 Eb-címig juthatnánk

Kajak-kenu
2025.06.18. 16:20

Kajak-kenu: fontos lépcsőfok előtt Tóth Petra KSI-s tanítványai

Utánpótlássport
2025.06.16. 19:15

Szabó István: A világ legszerencsésebb emberének tartom magam

Kajak-kenu
2025.06.15. 07:05

Kajak-kenu: Paragi Petra aranyra cserélné a korosztályos vb-ezüstöket

Utánpótlássport
2025.06.07. 09:06

A hónap utánpótlásedzője: május jelöltjei

Utánpótlássport
2025.06.05. 09:00
Ezek is érdekelhetik