Mintegy kétezer résztvevő a Kolonics György Emlékfutáson

Vágólapra másolva!
2024.10.24. 11:57
„Jól látható, hogy olyanok is vannak, akik még nem is éltek akkor, amikor Koló versenyzett” (Fotó: MKKSZ)
Mintegy kétezer résztvevője volt a Népszigeten rendezett szerdai Kolonics György Emlékfutásnak, amely a Kolonics György Alapítvány, a BBU Nonprofit Kft., a KSI SE, az Aktív Magyarország és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) közös szervezésében jött létre ismét.

Az eseményt 2009 óta rendezik meg, s azért a nemzeti ünnepen, mert a 2008-ban elhunyt, kétszeres olimpiai bajnok kenus rendszeresen futott a Bécs-Budapest Ultramaratonon, melynek utolsó szakaszaként a futók a forradalom tiszteletére október 23-án, a Hősök terén értek célba. 

Az MKKSZ honlapjának beszámolója szerint szerdán a futás előtt sárkányhajózásra is volt lehetőség, a félmaratoni táv rajtja előtt pedig bajnokok nyitották meg az eseményt. Szólt néhány szót Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nagy Sportágválasztó kommunikációs igazgatója, Storcz Botond, háromszoros olimpiai bajnok kajakos, az Ötpróba futónagykövete, Csabai Edvin, 17-szeres maratoni világbajnok kenus, a Kolonics György Alapítvány kuratóriumi elnöke, illetve Szemán Róbert, a Nagy Sportágválasztó és a BBU Nonprofit Kft. ügyvezetője is. 

A közös bemelegítést a kétszeres olimpiai ezüstérmes kajakos, Varga Ádám vezényelte, a résztvevők pedig többféle táv közül választhattak. A célba érkezőket egyedi, „Koló” képével ellátott befutóérem, illetve frissítő várta. 

„Évek óta töretlen népszerűsége van az eseménynek” – mondta Csabai Edvin. – „Jellemzően a kajak-kenu sportágnak rendezzük, de az idei évhez hasonlóan, az Ötpróba támogatásának köszönhetően nyilvános futóversenyként is többször meghirdettük már. Jól látható, hogy olyanok is vannak, akik még nem is éltek akkor, amikor Koló versenyzett. Az elmúlt időszakban a munkámból fakadóan is különösen sokat foglalkozom a nagy ikonokkal és azt látom, hogy hajlamosak vagyunk elfelejteni őket. Különösen a mai fiataloknak kellenek olyan sportolók, akiknek a nagysága megfogja őket. Számomra a legkellemesebb tanúbizonysága annak, hogy mi jó úton járunk az az, hogy több olyan fiatal Facebook-oldalával találkozok, akinek Kolonics György a háttérképe.”

Félmaratonon a férfiaknál Márialigeti Áron (Budapesti Honvéd Sportegyesület), a nőknél pedig Lázár Emese (Építők Margitszigeti Diák Kajak Club) győzött, míg a 11,5 kilométeres távon Ménes Anita, illetve Zsiros Márk volt a leggyorsabb.


 

 

Legfrissebb hírek

Sydney 2000: mindennap az olimpia megnyerésével ébred Pulai Imre

Egyéb egyéni
18 órája

Burgenlandban él, a futballválogatottnak szurkol Pfeffer Anna

Képes Sport
23 órája

Kajak-kenu: száznál is több érem, megannyi örök emlék

Utánpótlássport
2025.09.25. 10:03

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 18. rész: Kovács Katalin, Janics Natasa

Egyéb egyéni
2025.09.24. 17:19

Kajak-kenu: teher nélkül remekeltek a magyarok az ORV-n

Utánpótlássport
2025.09.23. 18:27

Kajak-kenu: 38 érem a magyaroktól a racicei ORV-n

Utánpótlássport
2025.09.21. 18:07

Elindult a Tisza-tó aktív víziturisztikai fejlesztése

Kajak-kenu
2025.09.19. 18:17

„Ez a pillanat is eljött, melytől rettegtem, mikor pályám csúcsán voltam” – visszavonul a kenuklasszis Kövér Márton

Kajak-kenu
2025.09.12. 10:36
Ezek is érdekelhetik