A magyar versenyzők újabb érmeket szereztek a kajak-kenu szuperkupán

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.12. 12:03
Adolf Balázs (Fotó: Árvai Károly, archív)
A pénteki nyitónap után szombaton is két érmet szereztek a magyar versenyzők a kínai Hangcsouban zajló, 350 ezer dollár összdíjazású meghívásos kajak-kenu szuperkupán.

A maratoni szakágban a hosszú körös versenyben a kenus Adolf Balázs nyerte a viadal első magyar aranyérmét, ebben a számban Simon Sebestyén 10., Zsidai Máté 11., míg a nőknél Matkovics Sára Lili 6., Hegedűs Dóra 11. lett. Egy nappal korábban Adolf a rövidebb távon bronzérmesként végzett.

A pénteken a rövid körön ezüstérmes Kiszli Vanda ezúttal is másodikként ért célba a kajakosok között, honfitársai közül Czéllai-Vörös Zsófia a nyolcadik, Csépe Panna a kilencedik helyen zárt.

Szombaton a sprintszámokban is megkezdték a küzdelmeket, a magyarok közül csak az 1000 méteren kétszeres olimpiai ezüstérmes Varga Ádám jutott döntőbe, 500-on ötödik lett.

Ez az első olyan szuperkupa, amelyen több szakág – sprint, maraton, szlalom és póló – képviselői egy időben küzdenek. A magyarok a maratonban és sprintben érdekeltek, utóbbi szakágban nyolcfős a küldöttség.

A háromnapos kínai viadalon összesen 500 sportoló vesz részt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik