Schmidt Ádám: A magyar sportéletben a kajak-kenu nemzeti ügy

Vágólapra másolva!
2024.06.12. 20:05
Schmidt Ádám a megnyitón (Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség/Facebook)
A magyar sportéletben a kajak-kenu nemzeti ügy – mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerdán, a szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokság ünnepélyes megnyitóján.

A politikus beszédében megköszönte a lehetőséget, hogy Magyarország 22 év után ismét vendégül láthatja a sportág kontinensviadalát.

„Úgy gondolom, nem túlzás kijelenteni, hogy Magyarországon, a magyar sportéletben a kajak-kenu nemzeti ügy, hiszen 2000 óta minden nyári olimpiáról kajak-kenu versenyzőink hozták haza a legtöbb aranyérmet. Éppen ezért mindig nagy öröm számunkra, ha egy nemzetközi megméretésen itthon üdvözölhetjük a sportág legjobbjait. Remélem, hogy a sportolók, a velük érkezett szakemberek és minden vendégünk otthon érzi magát nálunk és szép emlékekkel gazdagodva térnek majd haza a versenyek végeztével” – fogalmazott Schmidt Ádám.

Hangsúlyozta: a Maty-éri pálya a megnyitása óta eltelt több mint negyven évben joggal vívta ki magának, hogy a sportág egyik szentélyének nevezik.

„Számtalan csodálatos sportpillanatot élhettünk már át itt, miközben a legfontosabb versenyeket láthattuk vendégül. Csak az idei évben volt már itt olimpiai pótkvalifikációs verseny, gyorsasági világkupa és para-világbajnokság. Ez önmagában is büszkeségre ad okot, azonban a pálya illusztris története most egy újabb fejezettel bővül, hiszen a következő napokban a SUP szakág története első kontinensbajnokságának is otthont adhatunk. Megtiszteltetés, hogy nálunk kezdődhet a sor, reméljük, hogy a mostani verseny egy sikeres sorozatnak lesz a nyitánya” – mondta a sportállamtitkár.

Schmidt Ádám emlékeztetett rá, hogy az idei Eb azért is különleges, mert ez az utolsó nagy verseny a párizsi olimpia, illetve paralimpia előtt. Reményét fejezte ki, hogy a sportolók számára sikeres lesz a főpróba.

Az Európa-bajnokság vasárnapig tart a Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központban, a viadalon 38 ország több mint 700 versenyzője küzd a minél jobb helyezésekért. A hazai csapatot közel ötvenen alkotják.

A szerda esti esős ünnepségen Miroslav Haviar, az Európai Kajak-Kenu Szövetség alelnöke nyitotta meg hivatalosan az Eb-t, a házigazda város képviseletében pedig Binszki József alpolgármester köszöntötte a résztvevőket azt ígérve: Szeged a következő napokban bizonyítja majd, hogy nem véletlenül nevezik a napfény városának.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik