A visszavonulást fontolgatja az olimpiáról lemaradó kenus

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.06.28. 21:14
Bragato Giada csalódott, amiért nem lehet ott az olimpián (Fotó: Koncz Márton)
Bizonytalan a jövőjét illetően a kenus Bragato Giada, aki szétlövést követően maradt le párjával, Benkucs Kírával a párizsi olimpiáról.

 

Az első válogatót megnyerte párjával, Benkucs Kírával Bragato Giada, a Tiszaújvárosi KKSE kenusa, és a duó nagyon közel került ahhoz, hogy a közelgő párizsi olimpián a magyar színeket képviselje C–2 500 méteren. Majd következett a második válogató, amelyet legnagyobb riválisa, Nagy Bianka nyert meg már új párral, Kiss Ágnessel. Így aztán szétlövés döntött az ötkarikás indulás jogáról, és ekkor újfent a szegedi Nagy, Kiss kettős győzött, Bragato és Benkucs pedig „csak” technikai tartalék lett.

„Úgy gondolom, minden energiámat belefektettem annak érdekében, hogy ott legyek Párizsban – nyilatkozta a boon.hu-nak a Tisza-parti klub 24 éves kenusa. – Akinek egy picit is van szeme ehhez a sportághoz, az látja, hogy helyem lett volna a csapatban, és ezt nem én mondom, hanem a tények, a számok, az idők, hogy Magyarországon a »topkategóriás« kenusok közé tartozom. Éppen emiatt bosszantó, hogy az ember mégsem tud odajutni, elérni azt, amiért évekig dolgozott. Úgy látom, az alázat, a kemény munka kevés, ami azért bántja az igazságérzetemet.”

Majd kicsit a válogatókat megelőző időszakról beszélt Bragato.

„Igazából csak magunkra figyeltünk, hogy mi, Kírával rendben legyünk, de persze nyílt titok volt, hogy ki kivel ül össze, és hogy az első válogatót követően lehet csere, összejön »ellenünk« egy erős egység. Lehetne a részleteket elemezni, azokba mélyebben belemenni, de összességében annyi történt, hogy egy-másfél hónapig nem lehet csúcsformában lenni” – fejtette ki a sportolónő borsodi lapnak.

A TKKSE versenyzője a szétlövés után nem sokkal az Európa-bajnokságon C–1 500 méteren ezüstérmes lett, ez azonban nem kárpótolta azért, hogy lecsúszott az olimpiai indulásról. A jövőjét illetően még nem döntött, de elképzelhető, hogy felhagy a sporttal.

„Készülök a magyar bajnokságra, ami augusztus közepén lesz Szolnokon, az ob egyben válogató a nem olimpia számok világbajnokságára, amit augusztus 22–25. között rendeznek meg az üzbegisztáni Szamarkandban. Utána lesz egy kis időm arra, hogy eldöntsem, ezen csalódást követően csinálom-e tovább, szánok-e további négy évet az életemből a sportra, a kajak-kenura” – fogalmazott Bragato.

 

Legfrissebb hírek

Sydney 2000: mindennap az olimpia megnyerésével ébred Pulai Imre

Egyéb egyéni
2025.10.01. 15:10

Burgenlandban él, a futballválogatottnak szurkol Pfeffer Anna

Képes Sport
2025.10.01. 10:28

Kajak-kenu: száznál is több érem, megannyi örök emlék

Utánpótlássport
2025.09.25. 10:03

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 18. rész: Kovács Katalin, Janics Natasa

Egyéb egyéni
2025.09.24. 17:19

Kajak-kenu: teher nélkül remekeltek a magyarok az ORV-n

Utánpótlássport
2025.09.23. 18:27

Kajak-kenu: 38 érem a magyaroktól a racicei ORV-n

Utánpótlássport
2025.09.21. 18:07

Elindult a Tisza-tó aktív víziturisztikai fejlesztése

Kajak-kenu
2025.09.19. 18:17

„Ez a pillanat is eljött, melytől rettegtem, mikor pályám csúcsán voltam” – visszavonul a kenuklasszis Kövér Márton

Kajak-kenu
2025.09.12. 10:36
Ezek is érdekelhetik