A kajak négyeseknek jól kell teljesíteniük a biztos olimpiai szereplésért

P. SZ.P. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.06.13. 07:04
Idén egyelőre nem közelítette meg csúcsformáját a férfi kajak négyes (FOTÓK: FÖLDI IMRE)
A szegedi Európa-bajnokságon a gyorsasági kenusoknál már nem várható változás, az Eb-keret minden bizonnyal egyezik az olimpiaival – a kajakosoknál viszont ez egyáltalán nem mondható el.



Egyelőre csak a SUP-osokat láthattuk a Maty-ér vizén szerdán – őket is csak az előfutamokon –, bár a Magyar Kajak-kenu Szövetség egyedülálló módon egyazon rendezvény égisze alatt gyakorlatilag három Európa-bajnokságot szervez. A már említett SUP-osoké mellett a para és a gyorsasági szakág kontinensviadalát is Szegeden tartják, utóbbi két társaság csütörtöktől vasárnapig méreti meg magát.

Az Eb-t megelőző sajtótájékoztatón a gyorsasági szakág szövetségi kapitánya, Hüttner Csaba úgy fogalmazott, vannak, akiknek még bizonyítaniuk kell, hogy helyük van az olimpiai csapatban. Ezzel egyértelműen a kajakosokra utalt, a kenusoknál már nincs kérdés, az Eb-n az olimpiai egységeket láthatjuk főpróbát tartani. A kajakosoknál viszont több szempontból is hozhat még fordulatot a szegedi világverseny, annak függvényében, meggyőzően teljesítenek-e sportolóink.

A nőknél nehezítő tényező, hogy a lehetséges hatból csak négy kvótát szereztek meg a mieink, így a négyes tagjain kívül más nem is nevezhető Párizsba, nekik kell megoldaniuk a páros és az egyes versenyszámokat is. Így az sem elképzelhetetlen, hogy ketten dupláznak, ketten tripláznak. A jelenlegi állás szerint a Pupp Noémi, Csipes Tamara, Fojt Sára, Gazsó Alida Dóra kvartett utazhat Franciaországba, de ha a Maty-éren nem szerepel jól, az sem elképzelhetetlen, hogy a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta egy utolsó utáni mentőövet kap, de akár a 2021-ben Tokióban aranyérmes egység tagja, a csapathajóban kiváló Hadvina Dóra is képbe kerülhet.

A férfiaknál megvan mind a hat kvóta, de ez sem feltétlen könnyíti meg Hüttner dolgát. Az előző olimpián a dobogó felső két fokát kisajátító Kopasz Bálint és Varga Ádám helye megkérdőjelezhetetlen, hiszen továbbra is a világelitbe tartoznak a királyszámban. A csapathajóknál viszont már kevésbé egyértelmű a helyzet. Egyrészt van egy négyesünk (Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor), amely tavaly a kvótaszerző világbajnokságon ezüstérmes lett, viszont idén még nem láttuk az akkori csúcsformához közel, Csizmadia és Kuli párosban pedig az első (és nekik egyetlen) válogatón negyedik lett a hazai mezőnyben, majdnem két másodperccel lemaradva az első helyezett Kurucz Leventétől és Opavszky Márktól. Utóbbiak az előre nem látott fejtörés okozói, hiszen a fiatal egységtől szinte senki sem számított olyan kiugró formára, amilyet az idén mutattak – a sokak által a legjobb magyar kettősnek tartott Nádast és Tótkát szétlövésre kényszerítették, és abban is alig-alig maradtak alul. Információink szerint a szakmán belül többen is pedzegetik, talán érdemesebb lenne két bombaerős párost benevezni a négyes helyett, sőt utóbbit ki kellene próbálni a K–2-es egységek „összeültetésével”. A Hüvös Viktor felkészítette kvartettnek tehát nem kisebb a feladata az Európa-bajnokságon, mint jó szerepléssel megvédeni olimpiai indulását.

Kajak
Férfiak
200 m. K–1: Kurucz Levente. K–2: Kurucz Levente, Opavszky Márk
500 m. K–1: Varga Ádám. K–2*: Nádas Bence, Tótka Sándor. K–4*: Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor
1000 m. K–1*: Kopasz Bálint. K–2: Vajda Bence, Szántói-Szabó Tamás. K–4: Hidvégi Hunor, Opavszky Márk, Kollek Bálint, Szántói-Szabó Tamás
Nők
200 m. K–1: Lucz Anna. K–2: Kiss Blanka, Lucz Anna
500 m. K–1*: Csipes Tamara. K–2*: Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara K–4*: Pupp Noémi, Csipes Tamara, Fojt Sára, Gazsó Alida Dóra
1000 m. K–1: Rendessy Eszter. K–2: Pupp Noémi, Fojt Sára
5000 m. K–1: Kőhalmi Emese

Kenu
Férfiak
200 m. C–1: Korisánszky Dávid. C–2: Koczkás Dávid, Besenyei Ádám
500 m. C–1: Fejes Dániel. C–2*: Adolf Balázs, Hajdu Jonatán
1000 m. C–1*: Adolf Balázs. C–2: Kollár Kristóf, Fejes Dániel
5000 m. C–1: Adolf Balázs
Nők
200 m. C–1*: Takács Kincső. C–2: Kiss Ágnes, Nagy Bianka
500 m. C–1:  Bragato Giada. C–2*: Kiss Ágnes, Nagy Bianka
5000 m. C–1: Kisbán Zsófia
*olimpiai szám
A MAGYAR GYORSASÁGI KERET

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik