Belügy, külügy, hadügy – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2024.05.23. 23:57


A sportág belügye – szokták mondani, amikor valahol egy kínos eset napvilágra kerül. Érdekes, a sikerek, a győzelmek sosem belügyek, arról jó, ha tud mindenki! Nos, ezúttal a méltán elismert magyar kajak-kenu belügye vált egy csapásra „külüggyé”, miután a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta közösségi médiás bejegyzésben fakadt ki az őt és társait egy ittas edző által ért verbális inzultusokról, nevén nevezve a szintén olimpiai bajnok Csipes Ferencet. Kérdés, hogy először miért nem berkeken belül keresett megoldást, mindenesetre stílszerűen szólva ez a hajó már elment, de hát ő klasszis sportoló, nem kommunikációs szakember, hogy minden szavát profin átgondolja. Valami oka csak volt, hogy az általa és edző-férje által egyébként hosszú évek óta erősen került közvéleményhez fordult, no meg a megszólított „szervekhez” (MKKSZ, Bp. Honvéd, MOB, szakállamtitkárság). Utóbbi kettőn őszintén szólva kissé csodálkoztam is – maguk az érintettek szintén, mint közös közleményükben jelezték, hozzájuk semmilyen hasonló panasz nem érkezett korábban Kozáktól –, elvégre nem biztos, hogy ők az első számú illetékesek. Persze ha a MOB elnöke szintén korábbi, ugyancsak olimpiai bajnok kajakos klasszis, a helyettes államtitkár pedig egyben a szakszövetség elnöke, akkor már lehet némi logika, esetleg burkolt célzás a címzésben.

A lényeg meg úgyis az, hogy a jelek szerint senki sem akarja a szőnyeg alá söpörni az ügyet, az MKKSZ és klubja, a Honvéd azonnal fegyelmi eljárást indított Csipes ellen, és ideiglenesen felfüggesztette a munkavégzés alól. Pontosabban nem is ez a lényeg, hanem az, amit Gergely István, a BHSE elnöke így fogalmazott meg: „Jelen helyzetben is kiemelkedően fontos feladat, hogy a párizsi olimpiára utazó női kajakválogatott egységes és felkészült legyen.” Enyhén szólva pikáns, hogy ebben a válogatottban ott van Kozák mellett-mögött Csipes Tamara, a felfüggesztett tréner szintén olimpiai bajnok lánya is. S ha hozzávesszük, hogy a magyar női kajakos szakág régi fénye manapság eleve igencsak megkopott, leszögezhetjük, aki megoldja ezt a bel-, kül-, sőt, a konfliktus miatt immár „hadügyet”, az előtt le a kalappal. Hatékony háttérmunka, alapos vizsgálat, diplomácia, profizmus kell hozzá, példás következménnyel, no meg az sem árt, ha lányaink augusztus 6. és 10. között a Párizs melletti Vaires-sur-Marne-tavon minden előzmény ellenére alaposan odateszik magukat.

A most „megszólított” közvélemény ugyanis mintegy két és fél hónap múlva már nem szaftos ügyeket, hanem olimpiai érmeket vár a sportágtól, ahogy azt megszokta a múltban.

Legfrissebb hírek

Hat meccs – Somogyi Zsolt jegyzete

Légiósok
15 órája

Biztató önéletrajz – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 23:31

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
2025.05.05. 00:27

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30

Minek nevezzelek? – Smahulya Ádám jegyzete

Angol labdarúgás
2025.05.02. 08:52

Fantasztikus négyes – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.04.29. 08:56

Üzenet haza – Thury Gábor jegyzete

Légiósok
2025.04.27. 23:28

Pálinka behűtve – Smahulya Ádám jegyzete

Angol labdarúgás
2025.04.26. 23:25
Ezek is érdekelhetik