Kajak-kenu: vasárnap is folytatódott a magyarok sikerszériája az U23-as vb-n

Vágólapra másolva!
2023.07.09. 14:44
null
Kiss Ágnes harmadik aranyát is megszerezte (Fotó: MKKSZ)
Címkék
A vasárnap délelőtti döntőkben is folytatódott a magyarok sikersorozata az olaszországi Auronzóban zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokágon.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint Kiss Ágnes, Szegedi Angelina, Csikós Zsóka, illetve a Rugonfalvi-Kiss Janka, Tamási Zsombor alkotta mix páros szállította az aranyérmeket, míg Kollek Bálint, Juhász István és Opavszky Márk egy-egy ezüsttel gyarapította a magyar éremgyűjteményt.
Kiss harmadik aranyát szerezte, ezúttal ifjúsági C-1 200 méteren diadalmaskodott, az ötszáz páros után, ismét olimpiai számban.

Ugyancsak harmadik számában nyert Csikós Zsóka, a szolnokiak kiválósága az U23-asok között K-1 500 méteren óriási hajrával az utolsó métereken jött be elsőként, mindössze két századmásodperces előnnyel.

Szegedi Angelina az ifjúságiak K-1 500 méteres döntőjében a nap egyik legizgalmasabb fináléjában óriási csatában diadalmaskodott.

Az U23-asok mix K-2 500 méteres döntőjében a Rugonfalvi-Kiss Janka és Tamási Zsombor egysége magabiztos pályával, rajt-cél győzelmet aratott.

A magyar medálkollekció Opavszky Márk az U23-asok K-1 500 méteren, Juhász István az ifjúsági C-1 500 méteren, és Kollek Bálint ifjúsági K-1 500 méteren szerzett ezüstjével bővült.

A magyar csapat jelenleg 24 arany-, 11 ezüst- és 6 bronzéremmel toronymagasan vezeti az összesített éremtáblázatot. A világbajnokság délután az ötezer méteres döntőkkel zárul.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik