Kajak-kenu: betegség és érettségi után, Eb és vb előtt a paralimpiai bajnok

Vágólapra másolva!
2023.07.12. 12:17
null
Kiss Péter Pálnál végre a kajakozás kerülhet előtérbe (Fotó: Facebook/Kiss Péter Pál)
Sérülés és az érettségi miatti hosszabb kihagyás után újra jó formában érzi magát, és készül a hónap végi Európa-bajnokságra Kiss Péter Pál paralimpiai bajnok kajakos.

„Nem csak az érettségi miatt maradtam igazoltan távol a májusi, szegedi világkupától, sajnos egy hosszas betegség, pontosabban erős derékfájdalom is hozzájárult ahhoz, hogy három hónapig nem tudtam edzeni. Január végén abbahagytam és csak áprilisban ültem újból kajakba” – mondta az MTI-nek Kiss Péter Pál, aki Tokióban 18 évesen lett a sportág első magyar paralimpiai bajnoka.

A háromszoros világ- és háromszoros Európa-bajnok sportoló hozzátette: akkor nagyon aggódtak edzőjével, Pruzsina Istvánnal, és egyesületében, a Bp. Honvédban is, hogy mi lesz ezzel az idénnyel.

„Az érettségim sikerült, és ez nagy megkönnyebbülés számomra. A tanulmányaimat pedig folytatom, de ez csak szeptemberben lesz aktuális. A Testnevelési Egyetemen rekreáció szakra, valamint az ELTE pszichológia szakára jelentkeztem, őszig eldől, hol tanulok tovább” – fogalmazott a versenyző. „Szerencsére most már a kajakozás kerülhetett előtérbe. Bár az első válogatón nem lehettem ott, a másodikon már részt vettem, meg is nyertem, és megnyugodott mindenki, én is, az edzőm is, Hajdu Botond szövetségi kapitány is, akivel sokat beszélgettünk az elmúlt időszakban. Úgyhogy most készülhetek az Európa-bajnokságra. Mivel a krakkói Európai Játékokon nem rendeztek paraversenyeket, a mi Európa-bajnokságunkat július 27. és 30. között tartják meg a portugáliai Montemar-o-Velhóban, az U23-as és ifi Eb-vel együtt.”

A sérülésével kapcsolatban Kiss Péter Pál elmondta: még „fájdogál” a dereka, de ez nem zavaró.

Nagyon figyelnem kell rá, masszőr foglalkozik velem, külön gyógytornára járok, fontos a nyújtás is. Szerencsére edzeni már rendesen tudok. Jött egy új fiú a csoportunkba, Kiss Tibi, ő egy kategóriával följebb versenyez, de nagyon jó edzőpartner, azonnal megtaláltuk egymással a közös hangot. Hogy milyen állapotban vagyok, azt pedig versenykörülmények között is lemérhetem vasárnap Szolnokon egy tesztversenyen, ahol a fő cél, hogy visszarázódjak, és újból érezzem, szokjam a versenyhelyzetet” – fejtette ki a kajakos.

Az idei év legrangosabb versenye az augusztusi, duisburgi, kvalifikációs világbajnokság lesz.

„Nagyon készülök rá. Jó lenne az első hat között végezni, mert akkor kvótát szereznék a jövő évi paralimpiára. Akkor megnyugodnék, és ősszel megnéznénk a derekamat, hogy mit lehet vele tenni, hogy semmi se akadályozza a párizsi felkészülésemet” – mondta Kiss Péter Pál.

Legfrissebb hírek

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

Paralimpia 2024: Suba és Molnár is döntős a kajak-kenu pályán

Párizs 2024
2024.09.08. 11:15
Ezek is érdekelhetik