EJ, kajak-kenu: bronzérmet szerzett a női kajak kettes 500 méteren

Bobory Balázs (Krakkó)Bobory Balázs (Krakkó)
Vágólapra másolva!
2023.06.23. 14:36
null
Csipes Tamara és Gazsó Dorka (Fotó: Karnok Csaba/Délmagyarország, archív)
Világosan látszik, hogy nem ez a fő eseménye magyar kajak-kenu sport képviselőinek ebben az évadban. Pénteken a küldöttségből a Gazsó Dorka, Csipes Tamara kajakpárosunk szerzett egy bronzérmet az 500 méteres döntőben.

 

Ijesztően borult volt az ég és zuhogott az eső pénteken délelőtt Krakkóban és benne volt a pakliban, hogy a kajak-kenu-versenyek döntői is nehezített körülmények között kerülnek megrendezésre, aztán elállt az égi áldás, és kijelenthető, hogy ideálisak voltak a feltételek a versenyzéshez: a felhők eltakarták a napot, így a kánikula sem jelentett problémát, a szélcsendes idő, a 22–23 fokos levegő is csak segítette a vízre szálló sportolókat. A kryspinówi tó környékén ugyan minden lépésnél figyelni kellett, nehogy pocsolyában süllyedjen el az ember lába, de ennél nagyobb bosszúság soha ne legyen egy ilyen versenyen.

Szerencsére a délutáni döntők első magyar fellépői is mosolyogva szálltak ki a kajakból a futamuk után, Gazsó Dorka és a kétszeres olimpiai bajnok Csipes Tamara a dánokkal és a – hazaiak nagy örömére végül győztes – lengyel párossal harcoltak nagyot a dobogós helyezésekért, a hajrából a mieink jöttek ki rosszabbul, így a bronzérmet vehették át a díjátadó ceremónián.

„Nagyon örültem, hogy Dorka boldogan szállt ki a kajakból – tartottam tőle, olyan csalódott lesz, mint amikor a négyessel egy hajszállal lemaradtunk a dobogóról. Köztudott, jelenleg jobb formában van, mint én, egyáltalán nem lepődnék meg, ha szombaton egyesben nyerne. Kihoztuk magunkból a maximumot. Remélem, Dorka is megtanulja, nem az érem színe a fontos, hanem minden tőlünk telhetőt megtenni. Két hónapunk van még a világbajnokságig, rengeteg idő kimászni a hullámvölgyemből, biztató, hogy így sem maradtunk le túlságosan” – mondta Csipes Tamara.

A férfi kajak négyesünk tudta, hogy gyilkos és végletekig kiélezett 500-as döntő vár rá, ebben a számban nagyon kis különbségek vannak az egységek között, az olimpiai indulásért viszont az augusztusi világbajnokságon hatalmas lesz a harc. Ennek megfelelően nagyon együtt volt a mezőny a távon, a Kuli István, Csizmadia Kolos, Nádas Bence, Tótka Sándor összetételű kvartettünk 300 méternél még a harmadik helyért küzdött, aztán a több hajó is jobban ment a hajrában, így végül a hatodik helyen zárt a magyar egység, a spanyolok nyerték az egyik legkiélezettebb futamot.

A kenu sprintszámokban, 200 méteren Hajdu Jonatán és Balla Virág gyors egymásutánban lemásolta egymás teljesítményét, mindketten a hatodik helyen végeztek és nem nagyon volt esélyük beleszólni a dobogósok harcába.

A nap utolsó magyarja a döntőkben Lucz Anna volt, aki párosban sprintszámban nyert már világ- és Európa-bajnokságot is, és most féltávnál úgy tűnt, egyesben is akár a csúcsra érhet, a dán Emma Jörgensen viszont elképesztő erősnek bizonyult mindvégig, a mögötte beérkező három kajakozó között századok döntöttek, és ebből a különcsatából Lucz jött ki a legrosszabbul, negyedik lett és lecsúszott a dobogóról.

„Kicsit bosszús vagyok, titkon reméltem, hogy dobogóra tudok állni, a végén hárman egyszerre érkeztünk be a célba, és most nem volt szerencsém, de nem lehetek csalódott a negyedik hellyel sem. A szemem sarkából csak Emma Jörgensent láttam, hogy elöl van, a többieket nem is figyeltem, de amikor a beérkezés után körbenéztem, éreztem, hogy nincs meg a dobogó. Kemény időszak van mögöttünk, egy hete még otthon volt a válogatónk, semmit nem pihentünk, most viszont rám fér egy kicsi szünet, hogy újult erővel tudjak készülni a világbajnokságra” – fogalmazott Lucz Anna a célba érés után.

EREDMÉNYEK
Férfiak. Kajak. 200 m. K–1. Európa-bajnok: Messias Baptista (Portugália) 36.845, 2. Petter Menning (Svédország) 37.179, 3. Roberts Akmens (Lettország) 37.189) …12. Varga Ádám 36.275 (középfutamban). 500 m. K–4. Eb: Spanyolország (Saúl Craviotto, Carlos Arévalo, Marcus Walz, Rodrigo Germade) 1:19.964, 2. Ukrajna (Oleh Kuharik, Dmitro Danilenko, Ihor Trunov, Ivan Szemikin) 1:20.500, 3. Szerbia (Andelo Dzombeta, Marko Novakovics, Stefan Vrdoljak, Vladimir Torubarov) 1:20.800 …6. Magyarország (Kuli István, Csizmadia Kolos, Nádas Bence, Tótka Sándor) 1:20.980. Kenu. 200 m. C–1. Eb: Henrikas Zustautas (Litvánia) 39.700, 2. Zaza Nadiradze (Grúzia) 39.796, 3. Pablo Grana (Spanyolország) 39.852, …6. Hajdu Jonatán 40.594
Nők. Kajak. 200 m. K–1: Emma Jörgensen (Dánia) 40.106, 2. Milica Novakovics (Szerbia) 41.006, 3. Francisca Laia (Portugália) 41.058, 4. Lucz Anna 41.076. 500 m. K–2. Eb: Karolina Naja, Anna Pulawska (Lengyelország) 1:40.952, 2. Emma Jörgensen, Frederikke Matthiesen (Dánia) 1:41.342, 3. Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara 1:42.538. Kenu. 200 m. C–1. Eb: Rorota Borowska (Lengyelország) 46.653, 2. Ljudmila Luzan (Ukrajna) 46.937, 3. María Corbrera (Spanyolország) 47.441, …6. Balla Virág 49.011

A Nemzeti Sportot az Európai Játékok helyszíneiről Bobory Balázs és Patai Gergely tudósítja.

Legfrissebb hírek

Csipes Tamara ötmillió forintot adományozott jótékony célra

Kajak-kenu
2025.02.19. 09:00

Csipes Tamara szerződést hosszabbított a BHSE-vel

Kajak-kenu
2025.01.29. 19:03

Ezek voltak 2024 magyar sportsikerei

Egyéb egyéni
2024.12.27. 15:25

Csipes Tamara és Varga Ádám az év kajakosa, Csipes Ferenc 2024 legjobb edzője

Kajak-kenu
2024.12.09. 20:17

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

Szombaton ismét Tisza-tó-átevezés és -átúszás lesz Abádszalókon

Úszás
2024.08.20. 10:05

Milák Kristóf és Csipes Tamara viszi a zászlót a záróünnepségen

Párizs 2024
2024.08.11. 12:12

Csipes Tamara: Boldog vagyok, hogy így zárhattam le a pályafutásom

Párizs 2024
2024.08.10. 17:34
Ezek is érdekelhetik