EJ, kajak: Gazsó és Varga döntős 500 méter egyesben

Vágólapra másolva!
2023.06.23. 11:36
null
Varga Ádám döntős 500 méteren (Fotó: Koncz Márton)
A kajakos Gazsó Alida Dóra és Varga Ádám is megnyerte előfutamát 500 méter egyesben a krakkói Európa Játékokon, így bejutott a szombati döntőbe.

Vihar miatt mintegy félórás csúszással tudott csak elrajtolni a pénteki kajak-kenu program, de ez a magyar kajakosokat nem zavarta meg.

Az EJ-n három számban induló Gazsó magabiztos győzelmet aratott előfutamában. Fél távig még a német Pauline Jagsch vezetett, a Honvéd 23 éves versenyzője azonban 300-nál ritmust váltott, és simán nyert. A világbajnok Gazsó csütörtökön negyedik lett a négyes tagjaként, délután pedig – Csipes Tamarával – érdekelt lesz a páros döntőjében is.

„Mindenképpen az A-döntőre hajtottam, hogy ne kelljen délután középfutamot menni. A rajtból jól el tudtam jönni, a közepét egy kicsit visszaengedtem, és a megindulás nagyon jó sikerült, így a végén ki is engedhettem” – mondta az M4 Sportnak Gazsó, azt is elárulta, hogy az első válogatót nyerő Csipessel úgy egyeztek meg, ő indul az Eb-n, Csipes pedig a vb-n.

A férfiak hasonló számában is csak a futamgyőzelem ért egyenes ági döntőbe jutást és Varga Ádám hamar egyértelművé tette, hogy ezt ő fogja megszerezni. Az 1000 méteren olimpiai ezüstérmes, idén kétszeres világkupa-győztes kajakos remekül kezdett, 250 méternél már egy hajóhossz volt az előnye a második helyen haladó ellenfeléhez képest, így még az is belefért, hogy a végén kiengedjen.

„Megpróbáltam azt csinálni, amit tavaly az Európa-bajnokságon. Az első 3-400 méteren nagyon hajtottam. Bízom benne, hogy jól fog menni ez az 500 is, hiszen az idei két világkupán nagyon jó állapotban voltam, és az 1000 és az 500 között nincs olyan nagy különbség. Úgy gondolom, 500-on is ott vagyok az élmezőnyben” – nyilatkozott a KSI 23 éves sportolója.

A kenus Adolf Balázs – akinek ugyancsak az 1000 méter a fő száma – ötödik lett egy nagyon erős előfutamban, így délután a középfutamból harcolhatja ki a döntőbe jutást.

A pálya adottságai miatt a versenyen – amely Eb-nek számít – csak 200 és 500 méteres számokat rendeznek. A péntek délutáni döntőkben öt magyar egység lesz érdekelt.

KÉSŐBB
Döntők 14.16:
női K-2 500 m döntő (Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara) 14.16
férfi K-4 500 m döntő (Kuli István, Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Tótka Sándor) 14.25
férfi C-1 200 m döntő (Hajdu Jonatán) 15.04
női C-1 200 m döntő (Balla Virág) 15.13
női K-1 200 m döntő (Lucz Anna) 15.22
Középfutamok 16.37:
férfi C-1 500 m középfutam (Adolf Balázs) 16.37
K-2 200 m vegyes középfutam (Lucz Anna, Vajda Bence) 17.54

A Nemzeti Sportot az Európai Játékok helyszíneiről Bobory Balázs és Patai Gergely tudósítja.

Legfrissebb hírek

A Debrecen kölcsönvette a Ferencváros kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:08

Varga Ádám: A vb-n ötszáz egyesben szeretnék indulni és győzni

Kajak-kenu
2025.07.03. 12:43

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

A kajakos Varga Ádám és a kenus Csorba Zsófia is a világranglista élén

Kajak-kenu
2025.06.27. 17:29

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2025.06.21. 12:20

Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

Kajak-kenu
2025.06.20. 11:20
Ezek is érdekelhetik