Ifjúsági és U23-as kajak-kenu vb: újabb öt magyar érem Szegeden

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.04. 12:20
null
Varga Ádám a szombatihoz hasonlóan vasárnap is szoros csatában győzte le Thomas Greent (Fotó: NS-archív)
A magyar versenyzők öt érmet, közte két aranyat szereztek a Szeged melletti Maty-éren zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokság vasárnapi záró napjának délelőttjén – írja az MTI.

A fiatalabb korosztályban Hidvégi Hunor nyerte a kajak egyesek 500 méteres versenyét, míg Kiss Ágnes kenu egyes 200-on a dobogó második fokára állhatott fel. Ferencz Bulcsú (C–1 500 m) ötödik, Kiskó Réka (K–1 500 m) hatodik lett a döntőben.

Az U23-asoknál az olimpiai ezüstérmes Varga Ádám az egy nappal korábbi, 1000 méteres versenyhez hasonlóan 500 egyesben is az ausztrálok ötkarikás aranyérmes kajakosával, Thomas Greennel vívott nagy csatát, s ezúttal is ő nyert.

A nők hasonló számában a felnőttek között Európa-bajnoki ezüstérmes Rendessy Eszternél csak a lengyelek olimpiai bronzérmes versenyzője, Helena Wisniewska volt gyorsabb, így egy újabb második hellyel zárta le a szezonját. A 500-as vegyes párosoknál a Fojt Sára, Opavszky Márk kajak kettes bronzérmet szerzett.

A kenusoknál Zombori Dominik ötödikként ért be 500 méteren, Nagy Bianka pedig hetedikként zárt 200-on, míg az 500-as vegyes duó, Gönczöl Laura és Rumi Gergő a kilencedik helyen végzett.

A vb – amelyen 64 országból több mint 1100-an indultak – a délutáni 5000 méteres versenyekkel zárul. Magyarország jelenleg 19 aranynál, 11 ezüstnél és 5 bronznál tart, s mindkét korcsoportban fölényesen vezeti az éremtáblázatot.

Legfrissebb hírek

Varga Ádám: A Dénes név egy életre az agyamba égett

Labdarúgó NB I
2025.07.17. 09:58

Nyugalom, kikapcsolódás, csapatmunka – ilyen volt a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
2025.07.14. 22:00

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2025.07.11. 20:34

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
2025.07.10. 14:20

A Debrecen kölcsönvette a Ferencváros kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 11:16

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 13:08

Varga Ádám: A vb-n ötszáz egyesben szeretnék indulni és győzni

Kajak-kenu
2025.07.03. 12:43

A kajakos Varga Ádám és a kenus Csorba Zsófia is a világranglista élén

Kajak-kenu
2025.06.27. 17:29
Ezek is érdekelhetik