Kajak-kenu: elhalasztották a Hervis Balaton-átevezést

Vágólapra másolva!
2022.07.30. 12:43
null
Elhalasztották az átevezést (Fotó: Balogh László)
Nem tudták megtartani, elhalasztották a szombatra tervezett Hervis Balaton-átevezést.


A szervező Magyar Kajak-Kenu Szövetség közleménye szerint a szervezőbizottság az elmúlt két napban folyamatos kapcsolatban volt az Országos Meteorológiai Szolgálattal és a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitánysággal, és bíztak abban, hogy az átevezés megtartható lesz.

„Szombat délelőtt a korábbi előrejelzésekhez képest erősebb zivatar tört be a térségbe, amelyről nem lehet megmondani pontosan, hogy mikor távozik” – olvasható a közleményben.

A szervezők bejelentése szerint, ahogy azt a nevezési feltételekben is jelezték, mindenkinek legkésőbb kedden 12 óráig visszautalják a nevezési díját.

A közlemény alapján az átevezést – amelyet Zamárdiból Tihanyig és vissza rendeznek – egy hét múlva, augusztus 6-án pótolják. Aki szeretne akkor rajthoz állni, annak a nevezési felület kedden újra megnyílik és lehetősége lesz ismét beneveznie az eseményre.
Legfrissebb hírek

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
2025.07.10. 14:20

Akár új gyorsasági rekord is összejöhet a Kékszalagon

Egyéb egyéni
2025.07.09. 18:20

Kövesd élőben a Kékszalagot!

Egyéb egyéni
2025.07.09. 17:08

Tört-zúzott és átszabta a Kékszalag mezőnyét a vihar

Egyéb egyéni
2025.07.08. 21:23

Újra egy hajóban evezne korábbi csapattársaival Storcz Botond

Kajak-kenu
2025.06.27. 21:52

Hervis Balaton-Átevezés: a nyár egyik legizgalmasabb vízi kihívása július 12-én Zamárdiban!

Kajak-kenu
2025.06.23. 11:32

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2025.06.21. 12:20
Ezek is érdekelhetik