Kajak-kenu: Balla Budapestre költözött, új klubja lesz

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2021.12.13. 14:27
null
Balla páros társa Takács Kincső marad (Fotó: Tumbász Hédi)
Győrből Budapestre költözött az Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes, olimpiai ötödik kenus, Balla Virág, aki Varga Dávid csoportjában készül a jövő évi versenyekre.

 

A 27 éves sportoló a M4 Sport hétfői Sporthíradó című műsorában elmondta: nehéz volt eljönnie a Graboplast Győrtől, hiszen tízéves kora óta ott készült, ott töltötte a mindennapjait, de úgy érezte, szüksége volt erre a váltásra.

„Az olimpia után úgy gondoltam, hogy mindenképpen vérfrissítésre van szükségem, előbb csak edzőváltásban, majd klubváltásban kezdtem gondolkodni” – fogalmazott.

Bár az új egyesületét még nem árulta el – mint mondta, hamarosan bejelentik, hogy hol folytatja –, annyit elmondott, hogy korábbi győri klubtársa, Varga Dávid irányításával készül, a fővárosban.

Balla Virág egyesben is szeretne jó eredményeket elérni, ezzel együtt a páros változatlanul közelebb áll a szívéhez, s a tervük az, hogy állandó párostársával, a Győrben maradt Takács Kincsővel továbbra is együtt versenyeznek majd. Hozzátette: jövőre, a kanadai világbajnokságon több számban is szeretne vízre szállni.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Ifj. Foltán László marad a kenuválogatott szövetségi kapitánya

Kajak-kenu
2025.09.10. 16:35

Budafokon látható a megújult Kolonics György, a sportlegenda című kiállítás

Kajak-kenu
2025.09.08. 19:38

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47
Ezek is érdekelhetik