Kajak-kenu vb: tíz olimpikon a magyar keretben

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.26. 18:24
null
Kopasz Bálint három számban is indul (Fotó: Tumbász Hédi)
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége csütörtökön elfogadta a Hüttner Csaba szövetségi kapitány által kijelölt keretet a szeptemberi, koppenhágai világbajnokságra – közölte a Magyar Távirati Iroda.

 

Az MKKSZ honlapja szerint a magyar csapatban tíz olimpikon kapott helyet, a K-1 1000 méteren Tokióban olimpiai aranyérmes Kopasz Bálint pedig a királyszám mellett K-2 500 méteren Erdőssy Csabával együtt indul és a négyes tagjaként is hajóba ül majd. A K-1 200 méteren ötkarikás bajnok Tótka Sándor kihagyja a vb-t, így ebben a számban a Tokióban negyedik Csizmadia Kolos képviselheti a magyar színeket.

A nőknél K-1 500 méteren az olimpiai ezüstérmes Csipes Tamara indul, míg párosban és négyesben egyelőre kérdéses az induló egységek összetétele, mert a Tokióban K-2-ben Kozák Danutával bronzérmes, a négyesben pedig Kozákkal, Csipessel és Kárász Annával együtt ötkarikás bajnok Bodonyi Dóra nem áll rajthoz a vb-n.

Férfi kenuban Adolf Balázs egyesben 1000 és 5000 méteren áll rajthoz, míg párosban 500 méteren a válogatónak minősülő magyar bajnokságon győztes Hajdu Jonatán, Fekete Ádám duó indulhat.

Női kenuban Balla Virág a két olimpiai szám mellett a négyes tagjaként is vízre száll Dániában.

A világbajnokságot szeptember 15. és 19. között rendezik Koppenhágában.

A KOPPENHÁGAI VB-N INDULÓ MAGYAR VÁLOGATOTT
FÉRFIAK

K-1 200 m: Csizmadia Kolos
K-1 500 m: Gál Péter István
K-1 1000 m: Kopasz Bálint
K-1 5000 m: Noé Bálint
K-2 500 m: Erdőssy Csaba, Kopasz Bálint
K-2 1000 m: Noé Bálint, Kulifai Tamás
K-4 500 m: Nádas Bence, Kopasz Bálint, Gál Péter István, Csizmadia Kolos
C-1 500 m: Kiss Balázs
C-1 1000 m: Adolf Balázs
C-1 5000 m: Adolf Balázs
C-2 500 m: Hajdu Jonatán, Fekete Ádám
C-2 1000 m: Slihoczki Ádám, Kocsis Ádám
C-4 500 m: Kollár Kristóf, Zombori Dominik, Korisánszky Dávid, Hodován Dávid
NŐK
K-1 200 m: Lucz Anna
K-1 500 m: Csipes Tamara
K-1 1000 m: Gazsó Alida Dóra
K-1 5000 m: Kőhalmi Emese
K-2 200 m: Lucz Anna, Kiss Blanka
K-2 500 m: ?
K-4 500 m: ?
C-1 200 m: Balla Virág
C-1 500 m: Kis Ágnes Anna
C-1 5000 m: Kisbán Zsófia
C-2 200 m: Bragato Giada, Nagy Bianka
C-2 500 m: Balla Virág, Takács Kincső
C-4 500 m: Balla Virág, Takács Kincső, Gönczöl Laura, Opavszky Réka
VEGYES PÁROSOK
K-2 200 m: Csizmadia Kolos, Lucz Anna
C-2 200 m: Korisánszky Dávid, Takács Kincső

(MTI)

Legfrissebb hírek

Kopasz Bálint, Varga Ádám és Csorba Zsófia is az élen a kajak-kenu világranglistán

Kajak-kenu
2025.05.29. 13:51

Kopasz Bálint Szeged után ismét aranyérmet nyert a királyszámban

Kajak-kenu
2025.05.24. 19:51

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Kopasz Bálint talán még saját magát is meglepte

Kajak-kenu
2025.05.08. 11:23

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02
Ezek is érdekelhetik