Gyász: 43 évesen elhunyt az olimpiai bronzérmes kajakozó, Veréb Krisztián

K. T. I., L. Á.K. T. I., L. Á.
Vágólapra másolva!
2020.10.25. 09:51
null
Veréb Krisztián 1977–2020 (Forrás: olimpia.hu)
Dominikán, október 24-én motorbalesetben elhunyt Veréb Krisztián olimpiai bronzérmes, többszörös világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes kajakozó – tájékoztatta  a család a Magyar Olimpiai Bizottságot. Legjobb eredményeit csapathajóban érte el az 500 és 1000 méteres távokon. A sydney-i olimpikon 43 évet élt.

Veréb Krisztián 1977. július 27-én született, gyermekkora Diósgyőrhöz, Miskolchoz kötődik – írja megemlékezésében a MOB honlapja. A DVTK-ban kezdett kajakozni a szöuli olimpia után, kiemelkedő sporteredményeita Csepel SC színeiben jegyezte. 2001 és 2006 között a Budapesti Honvéd kajakozója volt, de az athéni játékokra – a derekával bajlódott – nem jutott ki.

„RÁ KELLETT BESZÉLNEM, HOGY ÉRTÉKELJE MAGÁT”

Novák Ferenc, olimpiai bajnok kenus:
„Azt mondják, hogy kenus és kajakos között nincs barátság, közöttünk mégis nagy erős baráti kötelék volt. 2012-től együtt edzősködtünk Tajvanon, majd Indonéziában, több mint öt évig együtt éltük edzőként a mindennapjainkat a Távol-Keleten. Sokat beszélgettünk a múltról, mindig azt mondta, hogy az ő olimpiai bronzérme semmit sem ér ebben az országban. Én azt mondtam neki, hogy bolond, hogy ezt gondolja, a bronzérem is kiváltság, rang, tett az országért, amiért büszkék rá és neki is büszkének kellene lenni magára. Rá kellett beszélnem, hogy értékelje az eredményeit. 2017 környékén váltak külön az útjaink, két éve élt és dolgozott Dominikán. Borzasztóan sajnálom, hogy búcsúznunk kell tőle.”

„Éjszaka kaptam a hírt, Novák Feri a sydney-i olimpiai bajnok kenus értesítette a társakat arról, hogy mi történt Krisztiánnal, aki egy ideje már külföldön élt. Nagyon szomorú vagyok, mert az egyik kedvenc versenyzőm volt a csoportban. 1999-ben érkezett, szinte Kammerer Zoltánnal egy időben hozzám. Bártfai Krisztiánnal, Csucsuval bronzérmesek lettek Sydney-ben, majd azt követően minden világversenyről éremmel tértek haza. Nagyon jó csapatember volt, vidám, jó kedélyű, de sosem lépte át a határokat. Sok párral ment együtt, szinte mindenkivel eredményes tudott lenni. Amíg versenyzett a kajakozásnak élt, nagyon sajnálom, hogy most, ilyen hír kapcsán kell beszélnünk róla” – emlékezett meg a versenyzőről a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában Sári Nándor, aki Veréb Krisztián edzője volt.

„Három-négy évet éjjel-nappal együtt töltöttünk, egy szobában voltunk az edzőtáborokban, a versenyeken. Krisztián jószívű, de kemény srác volt. Beleillett az én világomba, mert hasonlóan hülye gyerek volt, mint én, az egész közös négy évünk a hülyéskedésről, a poénokról szólt. Konok volt és szerethető. Pont ez a konokság, ez a pici önzőség kellett ahhoz, hogy jó versenyző váljék belőle” – tette hozzá lapunknak Bártfai Krisztián.

Legnagyobb sikereként 2000-ben a kajak párosok 1000 méteres versenyszámában Bártfai Krisztiánnal bronzérmet nyert az olimpián. Ötkarikás sikere mellett kétszer állhatott a világbajnoki dobogó második és harmadik fokán is. Vb-ezüstöt a négyes tagjaként is nyert. Kontinensviadalokon háromszor lett második, három világkupa-győzelmet is elért – sorolja az olimpia.hu Veréb főbb eredményeit.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 14:17

„Nehezen találom a megfelelő szavakat” – liverpooli csapattársai megható sorokkal búcsúztak Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.04. 17:52

Gyász: eltemették Horváth Zoltánt

Egyéb egyéni
2025.07.04. 16:53

Gyász: elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó

Egyéb egyéni
2025.07.04. 13:42

Megható videóval búcsúzott Jotától a Liverpool: „A mi srácunk Portugáliából. Örökké...”

Angol labdarúgás
2025.07.04. 12:02

Szombaton lesz Diogo Jota temetése

Minden más foci
2025.07.04. 09:17

Profi sportolók, akik autóbalesetben vesztették életüket

Egyéb egyéni
2025.07.04. 08:46

Elhunyt Peter Rufai, a nigériai labdarúgás legendás kapusa

Minden más foci
2025.07.04. 07:56
Ezek is érdekelhetik