Kajak-kenu: Kopasz Bálint jövőre a négyessel is tervez

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.29. 11:25
null
Kopasz Bálint reméli, erős négyest lehet jövőre összeállítani (Fotó: Földi Imre)
Az egyesben világbajnok Kopasz Bálint jövőre, a tokiói olimpia évében szeretne bekerülni a magyar kajaknégyesbe, de a múlt heti, szegedi kajak-kenu világkupán 500 méteren aranyérmes, 1000-en második versenyzőre egyelőre pihenő vár.

Kopasz Bálint kedden az M4 Sport Sporthíradó című műsorában kifejtette: miután a szezonját egészen a szegedi vk-ig elhúzta, edzője, édesanyja, Demeter Irén másfél hónap pihenőt adott neki.

„Ha éppen úgy gondolom, jólesne számomra a korábbi kezdés és ismét edzésbe állni, annak sem lesz akadálya” – közölte.

A vk-val kapcsolatban kiemelte: nagyon örült az 500 méteren aratott sikerének, már csak azért is, mert vissza akart vágni a portugál Fernando Pimentának az olimpiai programban szereplő K-1 1000 méteren, kedvenc távján nagy csatában elszenvedett vereségért. Hozzátette: a két egyes közül népesebb mezőnyt felvonultató 500 méteren nem számított a győzelemre, miként arra sem, hogy kevesebb mint másfél órával az ezres csata után ilyen jól sikerül a regenerációja.

„Tavalyhoz képest fizikailag erősödtem, mentálisan pedig megtartottam a szintemet. Célunk, hogy továbbra is megmaradjon ez az állóképességem, mert akkor szép jövő áll előttem" – nyilatkozta. A tavalyi, szegedi kvalifikációs vb-n K-1 1000 méteren győztes, és olimpiai kvótát szerző kajakos Tokióra nemcsak kedvenc versenyszámában gondolkodik, hanem szeretne bekerülni az 500-as négyesbe is.

„Anyukámnak nagyon jó szeme van hozzá, hogy nekem az első lyukban, vagyis sztrókként kellene szerepelnem négyesben. Nagyon jó dinamikával tudom vezetni a csapathajókat és nagy csapásszámot tudok diktálni, amire ötszázon szükség van, hiszen egy perc húsz másodperc körül célba érnek ezek a hajók. Össze kell válogatni azokat a kajakosokat, akik egyesben négyszáz és ötszáz méteren jó eredményre képesek” – mondta. Kiemelte: jövőre már májusban megkezdődnek a válogatók, amelyeken ő is elindul egyesben ezen a két távon.

„Várom, hogy a többi magyar kajakos is szuper formát mutasson a válogatókon, mert akkor lehet kihozni egy jó négyest, ha mindenki képes hasonló csúcsidőt menni” – hangsúlyozta.

Legfrissebb hírek

A kajakos Varga Ádám és a kenus Csorba Zsófia is a világranglista élén

Kajak-kenu
2025.06.27. 17:29

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2025.06.21. 12:20

Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

Kajak-kenu
2025.06.20. 11:20

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 17:09

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25

Végleges a magyar csapat összeállítása a kajak-kenu Eb-re

Kajak-kenu
2025.06.04. 16:15

Kopasz Bálint, Varga Ádám és Csorba Zsófia is az élen a kajak-kenu világranglistán

Kajak-kenu
2025.05.29. 13:51
Ezek is érdekelhetik