Kajak-kenu: „Biztos hiányozni fog az életemnek ez a része”

– Korábban úgy tervezte, indul az országos bajnokságon. A múlt héten miért nem állt rajthoz?
– Ötkor végzek a munkával, nem tudtam megoldani, hogy azután még elrohanjak edzeni, amihez sem energiám, sem kedvem nem volt már – felelte a KSI SE 36 éves olimpiai 4., világ- és Európa-bajnok kenusa, Mike Róbert. – A csapatunk létszáma is megfogyatkozott, „poénnégyesben” vagy „poénpárosban” nem lett volna értelme rajthoz állni. Felkészületlenül nem is akartam versenyezni, igyekszem a renomémból valamit még megőrizni, ezért inkább a befejezés mellett döntöttem.

– A nyári edzésverseny-sorozatba még belevágott. Mi volt a terv?
– Amikor kiderült, hogy elhalasztják a tokiói játékokat, igyekeztem azt erősíteni magamban, hogy olimpiában gondolkodom, mindegy, hány év van addig. Aztán az első edzésverseny nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, és nem láttam olyan kenust a mezőnyben, akivel reális célként tűzhettem volna ki az olimpiai szereplést. Egy évig még elhitethettem volna magammal, hogy kijuthatok, ez esetben jövő májusban jutok el arra a szintre, hogy kezdeni kell magammal valamit a civil életben.

– Mikor lépett új szakaszba az élete?
– Mindig is foglalkoztatott a kérdés, mihez kezdek a sportpályafutásom után. Mindenképp olyan munkát akartam, amit szeretek, amelyben megtalálom önmagam és kihívásokra lelek, és amelynek nap nap után kézzelfogható eredménye van. Az utóbbi években a saját családi házunk építése közben kiderült, megrögzötten vonzódom az építőanyagokhoz és az építési technológiákhoz, kézenfekvő volt, hogy ebbe az irányba induljak el. Gyerekkori barátom és korábbi kenustársam, Metka Márton volt a segítségemre – június tizenhatodika óta vagyok állományban egy építőipari vállalatnál.

– Mivel foglalkozik pontosan?
– Művezetőként kezdtem el a munkát, épp a Kopaszi-gáton dolgozunk; az egyik lakóháztornyon negyvennyolc lakás kivitelezéséért vagyok felelős. Jól jön, hogy a házépítésnél az összes építőanyag-fajtával megismerkedtem, itt sem használunk mást, csak a volumen nagyobb. A munka összetett, a szakmai feladatok mellett az emberek irányítása is kihívás, de erre vágytam – és ha felmegyek a tetőre, még a vízre is rálátok.

– Ha lenéz a Dunára, elfogja a nosztalgia?
– Egyelőre olyan érzésem van, mintha a szezon utáni szokásos leállás lenne. Biztos hiányozni fog az életemnek ez a része, legfőképp a nemzetközi versenyek hangulata, de ahhoz, hogy egészséges mentális életet tudjak élni, el kell engednem a sportsikereket, és a civil munkára kell összpontosítanom, amelybe magammal hoztam a lelkesedést és a munkabírást.

– Az előző szakaszból félig teli vagy félig üres a pohár?
– Félig teli, mert a kétezertizenhatos olimpiáig minden jól sikerült. Magáért beszél, hogy kétezertizenháromban felnőtt-világbajnokságot tudtunk nyerni Vasbányai Henrikkel C–2 1000 méteren, olimpiai számban, ami után magabiztosan, a nemzetközi mezőny tiszteletét érezve versenyezhettünk. Arra is büszke vagyok, hogy miközben a korosztályomból szinte mindenki abbahagyta a kenuzást, nekem sikerült megragadni.

– Kétezertizenhatban hónapokkal a riói olimpia után is csalódottan nyilatkozott. Ennyi idő távlatából miként látja a negyedik helyezést?
– Most sem mondhatok mást: egy sportolónak nincs rosszabb eredmény a negyedik helynél; sokkal teljesebbnek érzi a karrierjét, ha van egy olimpiai érme. A pontszerző helyeknek ráadásul nem nagyon van itthon értéke. Nekem végig hatalmas motivációt adott, hogy Magyarország sosem nyert még C–2 1000 méteren olimpiai aranyat – nekünk sem sikerült. Azt sajnálom leginkább, hogy a felívelő pályánkat nem tudtuk megkoronázni.

– A Vasbányai, Mike kettős felbomlásával 2016 után a világversenyeken ezer méteren szerzett magyar érmek is elmaradtak. Hová lett a hazai férfikenu ereje?
– A szakág előrelépését gátolja, hogy lecsökkentették a versenyszámokat. Régebben az utánpótláskorú kenusok átlépését a felnőttek közé segítették a négyes versenyszámok, amelyekben versenyrutint szerezhettek. A csapathajós indulás jó lehetőség volt arra, hogy egy sportoló elhiggye magáról, képes kiemelkedő eredményekre, és meggyőzze az egyesületét, hogy érdemes támogatni. Manapság nincs hasonló sanszuk a fiataloknak, márpedig egyesben nemzetközi szintű eredmények elérésére kevesen alkalmasak, C–1-ben versenyezni nagy teher. Ugyancsak hozzájárul az eredménytelenséghez, hogy a társadalom egyre inkább elpuhul, a mai generáció szívesebben választja a könnyebb utat. Szülői szemmel nézve sem nagyon szimpatikus a kenu, amit féltérden evezve kell művelni, miközben a hajó futása sem olyan folyamatos, mint a kajaké. Engem is kajakozni küldtek annak idején, de a vízitelepen összetalálkoztam Oláh Tamással, aki átcsábított.

– Reménykedésre adhat okot az idén minden versenyt meggyőző előnnyel nyerő Adolf Balázs, Fejes Dániel duó berobbanása?
– Noha ahhoz, hogy nemzetközi szinten labdába rúghassanak, három-négy másodpercet javulniuk kell, bennük látok lehetőséget. A két srác a szívét-lelkét is beleteszi a kenuzásba, szívósak, megfelelő a munkamoráljuk, s ezzel kiemelkednek a hazai mezőnyből, amelynek számos tagjánál hozzáállásbeli problémák tapasztalhatók – többeknek ugyancsak el kellene gondolkodniuk a civil életen.