Kajak-kenu: Szívműtét után olimpiai álom – „Lezártam az első életciklusom”

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.07.25. 08:26
Világbajnok és Európa-bajnok, olimpiai 4. helyezett: Molnár Péter már járt a csúcson, ugyanakkor ki kellett hagynia a 2019-es évet, amikor is a kajakos születési rendellenessége miatt szívműtéten esett át a németországi Homburg városában. Az NSO Tv kamerája előtt mesélt arról, hogyan élte meg ezt az időszakot, de természetesen a jövő és az elhalasztott tokiói olimpia is szóba került.

Molnár Péter beszélt arról: mennyire volt nehéz a szívműtétje után bő egy évig csak kívülről nézni a versenyeket.

„Nagyon komoly célom volt, hogy a műtét után minél hamarabb felépüljek és visszatérhessek a hajóba. Ezt priorizáltam mindenek előtt, ez a gondolat járt a fejemben. Természetesen az embernek fáj a szíve, amikor megfosztják attól, amit szeret. De én tudtam, hogy ez nem végleges megfosztás. Nem úgy éltem meg, hogy elvették, hanem úgy, hogy tartunk egy kis szünetet. És ezt próbáltam arra felhasználni, hogy az ember kicsit megálljon és körülnézzen, hogy eddig mit csinált.”

(A Molnár Péterrel készült interjú a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2020. július 25-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek

Ez az év kihagyott helyzete az NB I-ben? Íme, Colley ziccere! – VIDEÓ

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:20

Sportszerűségből jeles: a kapus sérülését látva nem rúgta be a ziccert az Eb-győztes csatár – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 14:43

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Videó: tizenegyesekkel megnyerte a Mol Magyar Kupát a Paks

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 22:06

Videó: Tóth Barna távoli lövésére a csereként beálló Lenny Joseph a 93. percben válaszolt a Mol Magyar Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 21:01
Ezek is érdekelhetik