Kajak-kenu: szeptemberre halasztotta a szegedi vb-t az ICF

Vágólapra másolva!
2020.04.08. 13:14
Szeptemberre halasztotta az eredetileg július 10-12-re kiírt szegedi gyorsasági kajak-kenu világbajnokságot a sportág nemzetközi szövetsége (ICF).

Az ICF szerdai hírlevelében több verseny törlését is bejelenti, de a vb esetében – amelyen az olimpia programjában nem szereplő számokban rendeznének versenyeket, s ez lenne az első ilyen jellegű viadal – halasztásról ír, hangsúlyozva, hogy 2020-ban ez lehet az egyetlen nemzetközi viadal a gyorsasági szakágban.

A koronavírus-járvány miatt törölték az összes májusi regattát, így a para-világbajnokságot, a duisburgi és a racicei olimpiai kvalifikációs versenyt. A májusi, júniusi és júliusi tokiói edzőtáborok is elmaradnak, ahogy a brandenburgi ifjúsági és U23-as vb, a norvégiai maratoni vb és az oklahomai gyorsasági szuperkupa is.

Az ICF főtitkára, Simon Toulson azt mondta, a szervezet eltökélt abban, hogy nemzetközi versenyeket rendezzen idén, de több fontos szempontot is meg kell vizsgálni a döntéshozatal előtt.

Biztosítanunk kell a sportolók egészségét a sportlétesítményekben és a rendező régióban. Emellett hat-nyolc hét edzésre is lehetőséget kell adni, valamint a nemzeti szövetségeknek lehetőséget arra, hogy megtartsák a válogatókat és kialakítsák a csapatokat” – fogalmazott a sportvezető.

Hangsúlyozta: fontos szempont az is, hogy a viadalokra a világ minden részéről érkezhessenek versenyzők, ami azt feltételezi, hogy a koronavírus-járványt már megfékezték.

Toulson hozzátette: 15 naponta monitorozzák a helyzetet és dolgoznak a jövő évre halasztott tokiói olimpia és paralimpia új kvalifikációs menetrendjén is.

A magyar válogatott eddig hat női kajakos, öt férfi kajakos és két női kenus kvótát szerzett az olimpiára, még öt indulási jog gyűjthető.

Legfrissebb hírek

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

Kajak-kenu vb: újabb három magyar egység a döntőben

Kajak-kenu
2024.08.24. 15:46
Ezek is érdekelhetik